KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Zeman után Petr Pavel lesz az elnök Csehországban

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Miloš Zeman után Petr Pavel (61) nyugalmazott tábornok lesz az új elnök Csehországban. Pavel az elnökválasztás döntőjében a szavazatok 58,32 százalékával győzte le Andrej Babiš (ANO) korábbi miniszterelnököt. Pavelre csaknem 3,36 millióan szavaztak, azaz nagyjából 960 ezerrel többen, mint Babišra, aki elismerte a választási vereséget, és azt kívánta Pavelnek, hogy  minden cseh állampolgár elnöke legyen és harcoljon a cseh érdekekért.

A 62 éves nyugalmazott tábornok a kilencvenes években szolgált Jugoszláviában, és francia katonák életét is megmentette.

Petr Pavel, Csehország szombaton megválasztott új köztársasági elnöke egész életében hivatásos katona volt.

Katonai karriere a szocialista Csehszlovákiában kezdődött és az 1989-es rendszerváltás után is töretlenül folytatódott. 1985-ben belépett a kommunista pártba, de az 1989-es rendszerváltás után azonnal kilépett, más pártba pedig már nem lépett be. Kommunista párti tagságát Pavel hibának minősítette, amiért többször is nyilvánosan bocsánatot kért. A vonatkozó dokumentumokat feltette a honlapjára is.  Petr Pavel 1961. november 1-én született a nyugat-csehországi Planá kisvárosban.

Miután szülei 1972-ben elváltak, Petr az apjával élt, aki hivatásos katona volt. Fia szintén a katonai pályát választotta. Petr Pavel

1975-ben beiratkozott a Jan Zsizska katonai középiskolába, ahol 1979-ben érettségizett.

A vyskovi katonai főiskola befejezését követően 1983-ban Prostejovba, egy felderítő egységhez került. 1988 és 1991 között elvégezte a cseh vezérkar hírszerzői osztályának hároméves postgraduális tanfolyamát, ahonnan a hadsereg hírszerzéséhez került, 1997 és 1999 között a különleges erők parancsnoka volt Prostejovban. 1992 és 1993-ban a cseh hadsereg képviselőjeként az UNPROFOR keretében a volt Jugoszláviában teljesített szolgálatot.

Petr Pavel 1993 januárjában mintegy 30 önkéntes élén megmentette 53 francia katona életét, amiért még abban az évben megkapta a francia Háborús Kereszt kitüntetést, 1995-ben pedig Václav Havel cseh elnöktől átvehette a Hősiességért elnevezésű kitüntetést.

Ez is érdekelheti:  139-re emelkedett a moszkvai terrortámadás halálos áldozatainak a száma

Néhány éves katona diplomáciai, illetve NATO-beli munka után Petr Pavel 2012 és 2015 között a cseh hadsereg vezérkari főnöke lett, míg 2015 és 2018 között Brüsszelben a NATO Katonai Bizottságának elnöki tisztségét töltötte be.

Hadseregtábornoki rangban, ami a cseh hadseregben a legmagasabb rangfokozat, szerelt le és vonult nyugdíjba 2018-ban. Államfői ambícióit 2022 szeptemberében jelentette be, s jelöltségének támogatására több mint 81 ezer állampolgári aláírást szerzett. Petr Pavelt, két másik jelölttel együtt, a kormánykoalíció részét képező Együtt (Spolu) jobbközép pártszövetség is támogatta. Petr Pavel nyugalmazott tábornok az államfőválasztás első fordulójában is elsőként végzett, a voksok 35,4 százalékát kapta.

 A megválasztott új cseh államfő felesége, Eva, szintén hivatásos katona. Két fiuk van.

Az eredményt értékelve Babiš úgy véli, hogy ugyan közel 1 millió szavazattal kapott kevesebbet, de ezzel is jó eredményt ért el. Azt is közölte, hogy több szavazatot kapott, mint a legutóbbi parlamenti választásokon a koalíció öt pártja összesen.

Alena Schillerová az ANO parlamenti klubjának vezetője szerint a mozgalom a következő parlamenti választásokon megpróbálja majd sikerre váltani az eredményt.

A CeskéNoviny Miroslav Mareš politológust ideézi, aki szerint Babiš elvesztette vitathatatlan vezetői imázsát a választásokon. Úgy véli a választók egy olyan rendszer megőrzésére szavaztak, amely nem rángatja Csehországot az „orbáni vizekre”. Ladislav Mrklas, a CEVRO Intézet munkatársa szerint a magas részvételi arány azt mutatja, hogy sokan fordulópontnak tekintették a választásokat.

MTI, NIF

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük