Zelenszkij csalódott, mivel Trump nem találkozott vele a G7 csúcson
Az ukrán diplomaták nagyon csalódottak – sőt egyesek kifejezetten elkeseredtek – amiatt, hogy Donald Trump már jól láthatóan nem tartja prioritásnak az Ukrajnával történő fejleményeket, miközben Volodimir Zelenszkij 5000 mérföldet repült a kanadai G7-konferenciára csak azért, hogy az amerikai elnökkel találkozzon, aki azonban a találkozása előtti éjszakán hazarepült azzal az indokkal, hogy az izraeli-iráni konfliktusra kell koncentrálnia – írja a The Guardian.
„Zelenszkij bánatosan közölte, hogy segítségre van szüksége a szövetségesei részéről, hogy katonái kitartsanak, amíg Oroszország készen áll a béketárgyalásokra”
– áll a olvasható a cikkben.
A cikkben megjegyezték, hogy az ukrán politikus terve, hogy találkozzon Donald Trump amerikai elnökkel, meghiúsult a Fehér Ház vezetőjének hirtelen távozása miatt.
Emellett az Egyesült Államok vétója az Ukrajnával kapcsolatos közös nyilatkozatra csapást jelentett Kijev számára, hangsúlyozta a cikk szerzője.
[irp posts=”143487″ ]
A kommentátor azt is megjegyezte, hogy az ukrán diplomaták csalódottak voltak amiatt, hogy a kijevi rezsim vezetője hiába utazott el az eseményre, és már most kétségbe vonják a közelgő NATO-csúcstalálkozóra való utazásának célszerűségét is.
Kiemelt képen: Vlagyimir Zelenszkij / Fotó: Sergei SUPINSKY / AFP
Legfrissebb anyagaink:
Szélkakas média és globalista behódolás: Így rezsimezi a nemzeti múltat az Index a tiszás külügyminiszter kedvéért
Alvó diákokra támadt az ukrán légierő – Hat tinédzser meghalt, 39 megsérült
Surányi György üzent – és az üzenet nem a Tisza-szavazóknak szól, hanem róluk
Bukik a tiszás lejárató kampány: Dr. Schiffer Andrással indít jogi háborút dr. Gaudi-Nagy Tamás a kormányfői önkény ellen
Elfelejtett csíksomlyói példaképek… Écsy János OFM
Elment aki mellénk állt és lehet, hogy vele a remény is tovaszállt
A tiszaújvárosi üzemben történt robbanás háttere: Dr. Tóth Máté súlyos nemzetbiztonsági kockázatokra figyelmeztet
























Mi keresnivalója volt a nyavalyás pöcszongoristának a legfejlettebb 7 oroszág találkozóján hiszen u-Krajna csupán egy egy becsődölt kupleráj?
Ja hogy tarhálni ment oda és nem kapott semmit?
Hát pech, de számunkra nem tragédia!