Volodimir Zelenszkij: Ukrajna csak területe teljes felszabadítását tudja elfogadni
Volodimir Zelenszkij szerint az Oroszország katonai támadása ellen védekező Ukrajna számára csak az ország területének teljes felszabadítása fogadható el, ehhez kéri a nemzetközi közösség további támogatását.
„Csak területünk teljes felszabadítását tudjuk elfogadni”
– jelentette ki az ukrán elnök kedden a Krími Platform prágai parlamenti csúcstalálkozójához intézett videóüzenetében.
Az ukrán kezdeményezésű Krími Platform célja Ukrajna területi egysége helyreállításának támogatása. A prágai parlamenti fórumon több mint negyven ország vesz részt. Magyarországot Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke képviseli.
„Bármennyire súlyosnak és kilátástalannak tűnnek is a körülmények, a nemzet jövőjét minden helyzetben meg kell védenünk. Minél több ország támogat minket, annál hamarabb tudjuk visszaverni az orosz agressziót”
– hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij. Leszögezte: elsősorban fegyverekre és lőszerre van szüksége Ukrajnának, a nemzetközi közösségnek pedig hatékonyabban kell ellenőriznie az Oroszország elleni szankciók betartását.
Ruszlan Sztefancsuk, az ukrán parlament elnöke a Moszkva elleni büntetőintézkedések további szigorítása mellett szállt síkra.
„A szankciók kollektív választ jelentenek a katonai agresszióra, a jogállami és nemzetközi normák megsértésére”
– vélte az ukrán politikus.
Felszólalásában ugyanakkor köszönetet mondott a nemzetközi közösségnek az Ukrajnának nyújtott sokoldalú segítségért és megértésért. Petr Fiala cseh kormányfő felszólalásában hangsúlyozta, hogy Csehország határozottan elítéli az orosz agresssziót, teljes mértékben Ukrajna mellett áll, s az elsők között küldött fegyvert és lőszert Kijevbe.
„Ukrajna addig nem lesz szabad, míg nem állnak vissza az 1991-ben nemzetközileg elfogadott határai”
– mutatott rá a miniszterelnök.
Jan Lipavsky cseh külügyminiszter szerint Prága addig támogatja Ukrajnát, amíg annak arra szükséges lesz. „Egyértelműen le kell szögeznünk, hogy a Krím félsziget és Ukrajna más részeinek megszállását soha nem fogadjuk el” – jelentette ki. Úgy vélte: azok a vélemények, melyek szerint a Krím félszigetet egy békéért el lehetne cserélni Moszkvával, „alaptalanok és veszélyesek”.
A Krími Platform prágai parlamenti csúcstalálkozója üzenetet küldött Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy a fórumon résztvevő országok egységesek, és készek továbbra is segíteni Ukrajnát egészen területének teljes felszabadításáig – összegezte a tanácskozás eredményét Markéta Pekarová Adamová, a cseh képviselőház elnöke, a fórum házigazdája.
„Vitathatatlan, hogy a Krím Ukrajnához tartozik. A Krím félsziget ukrán, és célunk elérni azt, hogy felszabaduljon, akárcsak Ukrajna további megszállott részei, amelyeken ma még harcok folynak”
– mondta újságíróknak a tanácskozást záró sajtóértekezleten a cseh politikus.
Oroszország 2014 tavaszán foglalta el a Krím félszigetet.
Kiemelt képen: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök © AFP / Ludovic Marin
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…