Visszavonulót fújtunk – a sugallat alighanem Trumptól jött
Magyarország alájátszott Trump bejelentett törekvésének, miszerint szankciókkal kényszeríti tárgyalóasztalhoz Putyint.
Pedig Oroszországban nagyon számítottak a magyar vétóra. Azok után, hogy elragadtatással figyelték miniszterelnökünk kemény, mégis érvekkel alátámasztott küzdelmét hazánk érdekeinek védelmében.
Szinte már megelőlegezték a magyar vétót.
A mostani fordulattal azonban Magyarország alájátszott Trump BEJELENTETT TÖREKVÉSÉNEK, MISZERINT SZANKCIÓKKAL KÉNYSZERÍTI TÁRGYALÓASZTALHOZ PUTYINT.
Trumpnak egyébként azért olyan sürgős MINDEN ÁRON KIKÉNYSZERÍTENI A BÉKÉT UKRAJNÁBAN, hogy szabaddá tegye magát a Kínával küszöbön álló konfrontációhoz.
Az Oroszországgal szembeni fenyegetőzés másik célja: ELRETTENTENI MOSZKVÁT ATTÓL, HOGY – VISZONOZVA KÍNA SEGÍTSÉGÉT, továbbá híven a kettejük között nemrégiben megkötött szerződéshez – TAJVAN KÉRDÉSÉBEN TÁMOGATÁST NYÚJTSON KÍNÁNAK.
Amitől tartani lehetett, bekövetkezett: Trumpnak sikerült a „hálás” Orbánt szembefordítani Amerika mindkét ellenségével: Kínával és Oroszországgal.
Cserében egy üres ígéretért. Mert, természetesen,
Brüsszelnek esze ágában sem lesz segíteni minket az olaj- és földgázvezeték ügyében.
Már hogy segítenének, amikor – és ezt éppen külügyminiszterünk mondta, igen találóan – az orosz kőolaj tranzitja leállításának ötlete nem Kijevben, hanem BRÜSSZELBEN fogant. Mégpedig ellenünk, és a szlovákok – a két renitens – ellen.
TRUMP ELÉRTE AZT, AMI BRÜSSZELNEK NEM SIKERÜLT: LEVÁLASZTANI HAZÁNKAT MIND OROSZORSZÁGRÓL, MIND PEDIG – és efelől ne legyen kétségünk – KÍNÁRÓL.
Mert ha Kínával megkezdődik a haddelhad, AKKOR TRUMP NEM FOGJA TŰRNI A KAPCSOLATOK ÉPÍTÉSÉT KÍNÁVAL.
Eddig is sejteni lehetett ezt, ám MOSTANTÓL FOGVA EZ MÁR BIZONYOSSÁG!
Írta: Levédia krónikása
Kiemelt képen: Orbán Viktor és Donald Trump / Fotó: Facebook