Visszaszereznék a székelyek a Békás-szorost a román megyétől
Bár egy pert már elveszítették, de nem adják fel, tovább próbálkoznak.
Hargita megye egy bírósági perben korábban jogerősen elveszítette a Békás-szorost a moldvai Neamţ megye javára, a székelyföldi megye önkormányzata nem akar lemondani az eredetileg a Székelyföldhöz tartozó területről. Ismét pert indított az ügyben a Hargita megyei törvényszéken – számolt be a Főtér.ro.
Neamţ megye prefektúrája már meg is kapta erről az idézést. Ebben Hargita megye felperesként azt kéri, hogy a Gyergyószentmiklós-Gyergyótölgyes-Békás övezetében a közigazgatási határ meghúzásáról készült jegyzőkönyvet nyilvánítsák semmissé.
Adrian-Vasile Niţă, Neamţ megye prefektusa ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a keresetben nem fogalmaztak meg új érveket a korábbiakhoz képest, vagyis azt jelzik, hogy
– idézte a kormánymegbízottat a lap.
Két éve született jogerős döntés a szoros sorsáról
Mint ismert, az ítélőtábla két éve mondta ki jogerősen, hogy a Békás-szoros Neamț megyéhez tartozik, de Hargita megye önkormányzata már az ítélet meghozatalakor jelezte, hogy kérni fogják a döntés érvénytelenítését. Az ítélőtábla azonban ezt is elutasította.
Hargita megye korábban arra hivatkozott, hogy nem engedték belépésüket a perbe, pedig a határ menti települések határvitái a megyére is tartoznak. Így aztán most a megye ismét megpróbálkozik azzal, hogy visszahódítsa a területet – írta a Főtér.ro.
Kiemelt kép: MTVA Fotó: Molnár-Bernáth László
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…