(Világ)háborúvá fajul-e a koreai konfliktus?

A két koreai állam zajos egymásnak csapása egy nemzetközileg „fokozódó” helyzetben, néhány nappal a lisszaboni NATO-csúcs után leginkább arra enged következtetni, hogy Dél-Korea patrónusa, az USA, utolsó nagy vetélytársát, Kínát akarja megzabolázni.

Nem csak a NATO-csúcs volt az előzménye a koreai konfliktusnak, hanem a Szöulban alig több mint egy héttel korábban megrendezett G20-as találkozó is. Két nappala a lisszaboni csúcs után Eduárd Sevardnadze, volt szovjet külügyminiszter és grúz elnök, egy interjúban bejelentette, hogy Oroszország a NATO tagja kíván lenni. Ez ugyan nem hivatalos állásfoglalás volt, de jelképezi, hogy az orosz elit milyen irányba halad. A szöuli csúcs már nem volt ilyen siker. A FED-főnöke, Bernanke, hiába próbálta a világ leggazdagabb államait rávenni, hogy lépjenek fel egységesen Kína ellen és kényszerítsék Beijinget (Pekinget – szerk.megj.) valutája felértékelésére, amit szerinte Kína mesterségesen alacsonyan tart, és ezáltal jogtalan export előnyhöz jut.

Különösen a német pénzügyminiszter, Schäuble, állt ellen, aki Bernanke javaslatát erősen képmutatónak nevezte, mert a FED féktelen pénzszaporítása nyomja le a dollárkurzust és teremt komoly veszélyt az egész világgazdaság számára. Mindenesetre a csúcs emelte a rendező állam, Dél-Korea presztízsét, ami északi szomszédját csak idegesíthette. Azt se felejtsük el, hogy Észak-Korea politikai csúcsain csak szeptemberben zajlott le 44 év után a legnagyobb generációváltás, ami bizonyára közrejátszott az incidens alkalmával vett agresszív hangvétel kialakulásában. Észak-Korea súlyos gazdasági gondokkal küzd, a lakosság jelentős része éhezik, vagy igen csak alultáplált.

Már májusban a Chenonan nevű dél-koreai hajó elsüllyesztése alaposan felborzolta a kedélyeket. Szöul és amerikai patrónusa Észak-Koreát hibáztatták, holott a hajó vesztét valószínűleg „baráti tűz” okozta. Az akkor a Sárga tengerre – amely Kína és Korea között fekszik – tervezett amerikai – dél-koreai közös hadgyakorlat csak Kína erős ellenkezése miatt került egy kicsit távolabb megrendezésre. Kína, hogy aláhúzza hegemóniáját a Sárga tenger fölött, röviddel később nagyszabású hadgyakorlatot tartott ott. Az Obama kormány azonban többször is bejelentette, hogy a jövőben mégis elküldi a japán vizeken állomásozó nagy anyahajóját, az atomfegyvereket is hordozó George Washingtont, a Sárga tengerre, mivel az nemzetközi tenger, tehát abba Kína nem szólhat bele. (Más kérdés persze az amerikai vizek.) Hogy a konfliktus kitörését a régió országai milyen veszélyesnek érzékelték, mutatja, hogy Japánban a minisztériumi tisztviselőknek megtiltották tartózkodási helyük elhagyását és megparancsolták, hogy egy órán belül bármikor meg kell tudni jelenniük munkahelyükön. A fenyegetésekkel teli légkörben a két Korea közötti rövid tűzharcot követően több ezer dél-koreai el is menekült otthonából. Obama elnök azonnal kijelentette, hogy Dél-Korea az USA biztonságának az alapkövét képezi a Csendes Óceáni régióban. Észak-Koreát „komoly és állandó veszélyforrásnak” nevezte, „amelyet kezelni kell”. Dél-Korea miniszterelnökét telefonon is biztosította az USA messzemenő támogatásáról. Az így felbátorított állam azonnal lecserélte hadügyminiszterét egy harciasabban fellépőre. Észak-Korea azzal védekezett, hogy ágyúzása csak ellentámadás volt. Észak-Korea ugyanis sohasem ismerte el a két államot a Sárga tengerben elválasztó vonalat, amelyet az US-hadsereg jelölt ki a koreai háború végén, 1953-ban. Észak-Korea maga jelölt ki egy általa elfogadott választóvonalat, ami már kétszer is csetepatékhoz vezetett. Habár Kína, amely Észak-Koreának egyetlen partnere és persze patrónusa, rögtön jelezte, hogy a konfliktust békésen, egy nemzetközi konferencia keretében kellene megoldani, az amerikai kormány ezt csak egy PR-fogásnak nevezte, és ismételten sürgette Kínát, hogy szólítsa fel védencét, hogy „tartsa be a nemzetközileg elfogadott szabályokat”. Ami azt is jelenti, hogy Kína ne támogassa többé a súlyos gazdasági helyzetben levő országot. John Bolton, az USA ENSZ nagykövete, már azt is kijelentette, hogy „Észak-Koreát szorongatni kell, és teljesen el kell szigetelni, és Kínának erre meg van minden lehetősége”. Mi több; „Az Észak-Koreából kiinduló veszély csak Észak-Koreával együtt szűnik meg”.

Nincs tehát kizárva, hogy a felforrósodott hangulatban valamelyik fél egy meggondolatlan lépést követ el, ami már dominóeffektusként magával ránthatja a „nagy testvéreket” is. Mégis valószínűbb, hogy Amerika csak utolsó nagy potenciális ellenfelének, Kínának a megzabolázására tör, amely az elmúlt hetekben Brazíliával és Oroszországgal egy olyan pénzügyi egyezményt kötött, amelynek értelmében az egymással folytatott kereskedelemben dollár helyett saját valutájukat használnák. Már ez is megadhatja a kegyelemdöfést a saját fináncelitje által kifosztott és rendkívül gyengélkedő amerikai gazdaságnak, pláne ha az egyezmény még követőkre is talál. Amerika fegyvercsörgetése főként ezt hívatott megakadályozni.

Vajta Dénes

Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó:

Kína és Oroszország nem használja többé a dollárt