KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Világháborút okozhat az ősi lelet? – avagy: a Frigyláda titka

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Egy új könyv szerint 2700 év után feltárulhat a jeruzsálemi Templom-hegytitka. Az felfedezés veszélyes következményei miatt geostratégiai forgatókönyveket készítettek Izraelben. A Hetek cikke.

„Mit gondolnak, mennyi idő kellene, hogy bejárja a világot a hír, ha Izraelben, a Templom-hegy mélyében, az egykori zsidó Szentély föld alatti kazamatáinak egyikében megtalálnák az eredeti Frigyládát? 24 órán belül a világ lakosságának 70 százaléka tudomást szerezne a hírről. A felfedezés a tudományos, vallási és kulturális jelentősége mellett azonban legalább ekkora politikai és katonai dilemmát is felvetne. A helyszín – amelynek a föld feletti szintjén iszlám szenthelyek, a Szikladóm és az al-Aksza mecset állnak – a világ legvitatottabb területe, így azonnal új dimenziót nyitna az arab–izraeli konfliktusban és a Jeruzsálem státuszáért folyó küzdelemben” – mondta A Frigyláda jelentés című, néhány hete megjelent könyv szerzője a Voice of Israel rádiónak adott interjújában…

frigyláda2
Frigyláda (feltételezett kép)

50 terem a radarokon

Harry Moskoff azt állítja, hogy ez a bejelentés bármikor megtörténhet, mert az elmúlt évtizedekben a legkorszerűbb technológiák felhasználásával izraeli szakembereknek sikerült feltárnia a jeruzsálemi Óváros középpontjában álló Templom-hegy alatti földrétegeket. Eszerint összesen mintegy ötven föld alatti alagutat és termet azonosítottak, és ezen belül lokalizálni tudták azt a szakaszt, amelyben a Salamon által épített eredeti zsidó Szentély legfontosabb szent tárgyait elrejtették.

A kutatásban résztvevő vezető izraeli régészek és tekintélyes vallástudósok szerint helytálló lehet a zsidó hagyomány, miszerint a Frigyládát a Szentek Szentjének eredeti aranypadlózatával együtt engedték a mélybe még azelőtt, hogy az Első Templomot a babiloni hódítók lerombolták volna. A Frigyláda tehát ma is az eredeti templom aranypadlóján állhat, mintegy 30-40 méter mélyen abban a teremben, amelyet még Salamon tervei szerint építettek meg a Szentély alatt.

A szerző szerint az izraeli kormány tisztában van azzal, hogy a felfedezés nyilvánosságra kerülése milyen bonyolult kihívásokkal – sőt világháborús veszéllyel – járna, ezért 1967 óta igyekszik a Templom-hegy kérdését távol tartani a politikától, sőt a vallástól is, nem véletlenül nyilvánították – egészen a legutóbbi időkig – tiltott helynek a hívő zsidók számára. Hivatalosan ma is érvényben van a hatnapos háború és Jeruzsálem egyesítése után kialakított status quo, amely szerint Izrael fenntartja a szuverenitását a Templom-hegy felett, de a terület kezelését átadta a jordániai vezetés alatt álló muzulmán szervezet, a Wakf számára. Ez azt is jelenti, hogy az elmúlt ötven évben hivatalosan semmiféle kutatás nem történt a hegy mélyében.

Palesztin értelmezés szerint – amit ma már a világ országainak a többsége is elfogad – a jeruzsálemi Óváros, benne a Templom-heggyel „megszállt terület”, amelyet a kétállami rendezés keretében Izraelnek „vissza kell adnia” (bár 1967 előtt Kelet-Jeruzsálem nem palesztin, hanem jordán megszállás alatt állt).

Négy geostratégiai opció

Harry Moskoff könyvében összefoglalta, milyen elméleti opciói vannak Izraelnek a Frigyládával kapcsolatban – már amennyiben a kutatók feltételezése helytálló –, és ezek milyen politikai, katonai és vallási következményekkel járhatnak a Közel-Keleten.

Moskoff rabbi négy hipotetikus forgatókönyvet vett számításba:

  1. Izrael bejelenti, hogy birtokukban van a Frigyláda, és a kormány kész bemutatni ezt Jeruzsálemben, egy különleges, erre a célra épített múzeumban a világ közvéleményének. Ez a hír alapjában megerősítené Izrael történelmi legitimitását, nyilvánvalóvá tenné a zsidóság Jeruzsálemhez fűződő jogait, és alátámasztaná a Biblia hitelességét. Jeruzsálem a világ turisztikai és vallási központja lehetne, amely évente zarándokok és érdeklődők tízmillióit vonzaná. Mint Moskoff írja, amennyiben a Frigyláda csupán egy különleges régészeti lelet, ez a terv elvileg akár megvalósítható is lenne. De a rabbik, sőt egyes tudósok szerint is, senki nem tudja, milyen következményekkel járna, ha megpróbálnák felszínre hozni a Frigyládát. A szent tárgy ugyanis elvileg ma is olyan tulajdonságokkal rendelkezhet, mint az Ószövetség idején, amikor a Frigyládából kilépő tűz és energia hadseregeket győzött le, városokat rombolt és természetfeletti üzeneteket közvetített. Moskoff szerint a hivatalos tiltás ellenére eddig kétszer is igyekeztek megközelíteni a Frigyládát őrző föld alatti termet – 1968-ban és 1992-ben –, de egyik alkalommal sem jutottak célba. Amikor megnyitották a terem felé vezető alagutat, megmagyarázhatatlan földmozgás kezdődött, és a földomlások, valamint a lelepleződés veszélye miatt abba kellett hagyni a kutatást.

  1. Izrael továbbra is titokban tartja az információt. Eddig ez volt a legbiztonságosabb opció, mert 1967 után így ellenőrzés alatt tudták tartani a területet anélkül, hogy konfliktust provokálnának ki. Most viszont már a növekvő nemzetközi nyomás miatt egyre valószínűbb, hogy Izrael néhány éven belül elveszítheti szuverenitását a Templom-hegy felett, és a terület – benne a Frigyláda –, az ellenségeik kezébe juthat, ami szintén kiszámíthatatlan következményekkel járna.
  2. Izrael bejelenti, hogy megtalálták a Frigyládát, de úgy dönt, hogy a területtel kapcsolatos viták miatt nem hozzák azt a felszínre. Egy ilyen bejelentés lángba borítaná a muzulmán világot, akik minden eddigi gyanújukat igazolva látnák, miszerint a zsidók ki akarják sajátítani a Templom-hegyet. A nemzetközi közvélemény nyomása miatt Izrael kénytelen lenne kompromisszumot kötni, és át kellene adnia a területet az ENSZ, az UNESCO vagy más, hasonló nemzetközi védnökség alá. Ebben az esetben semmit nem nyernének, sőt elveszítenék Jeruzsálem Óvárosát is.
  3. Izrael nem jelenti be hivatalosan a Frigyláda megtalálását (de nem is cáfolja, hasonlóan az atombombával kapcsolatos álláspontjához), viszont fokozza a politikai és vallási kampányt azért, hogy zsidók imádkozhassanak a Templom-hegyen. Így a közvéleményt hozzá tudják szoktatni ahhoz, hogy az imádkozáshoz a területen előbb-utóbb zsinagógára is szükség lesz. Ezt az egykori Szentek Szentje helyére (vagyis a Frigyláda feltételezett rejtekhelye fölé) építenék, ami ma szabadon álló, beépítetlen terület a Templom-hegy délkeleti részén. Ha sikerül közben rituálisan megtisztított papokat felszentelni – amire szintén zajlanak előkészületek a jeruzsálemi Templom Intézetben –, ők a megnyitás előtt a mélyből közvetlenül a zsinagógába hozhatnák a Frigyládát, és így történhetne meg a nagy bejelentés. A világ ebben az esetben kénytelen lenne elfogadni az új helyzetet, és hozzájárulni ahhoz, hogy felépüljön az új szentély, a Harmadik Templom is.

A teljes cikk a Hetek legfrissebb számában olvasható.

Morvay Péter

Forrás: ATV

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

13 thoughts on “Világháborút okozhat az ősi lelet? – avagy: a Frigyláda titka

  1. Ugye csak feltételezés.. A frigyládában nincs semmi.sem tekercs, sem üzenet, és a frigyláda nem létezik A frigyláda egy film kelléke. isten már rég nem akarja hogy a zsidók újra építsenek templomot miután az isteni fiút, Jézust keresztre feszítették az irástudók.Ja előtte halálra keresték az újszülöttet heródesék. ugyan ki hisz ennek a feltevésnek…Én Nem, Engem az Újszövetség és az evangéliumok érdekelnek de az ószövetségi írások sajnos idejüket múlták. isten minden ember lelkében ott lakozik és nincs szükséges arany szárnyas szimbólikus állatok dekorálta ládára. Isten szövetsége nem a ládában van. Mózes és a kivándorolt csürhe nép ahogy egy lelkész mondta a bécsi kapu téri templomban 40 évig vándorolt és visszavágyott a húsos fakazekakhoz , nem tartotta meg a 650 mózesi szabályt a tiz parancsot sem.. Ja és lopott aranyakkal jöttek el Egyiptomból mert a fáraónak azt mondták hogy kell az istenük szertartási ceremóniájához. Tessék kicsit mélyebbre ásni.Üdv Zs.

    1. Kedves Zsuzsa!

      A kép csak a Bibliai leírások alapján készített feltételezett láda. De valaha létezett, s eltűnt, így nem lehetetlen, hogy egyszer előkerül. Mivel arany lemezekkel borított, így az idő nem ette meg teljesen.

      Az ószövetség nem idejétmúlt! Maga Jézus mondta:

      „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat.” (Mt 5: 17)

      Az igaz, hogy ránk már a Jézus által kötött új szövetség érvényes, de amit a lopott aranyról írt, úgy nem igaz! A Frigyláda akkor valóban a szövetség ládája, jelképe, sőt megtestesítője volt. Mint ma az úrvacsora kenyere és bora. Tehát az erre felhasznált arany igenis az istent szolgálta. Isten népét – még ha bűnös is volt – csürhe népnek nevezni óriási bűn! Majd Isten ítél felettük, nem a lelkész úr, aki ilyen kijelentést engedett meg magának! Akár tetszik, akár nem, ők a választott nép! Üdvözlettel: Híradmin.

      1. Tisztelt Híradmin!
        Választott nép? Ki választotta és mire? János 8:44.
        Nekünk még a 10 parancsolatot is hamisan tanítják. A keresztény bibliába azt írták, ami nekik megfelelő volt.
        Én nem voltam ott személyesen, így nem tudom, mit is mondott Jézus, János vagy Máté. Nem tudom, ön ott volt-e, de ha nem, akkor az írástudók becsületességében hisz. Azoknak pedig akkor is kb annyi becsületük volt, mint a jelenkori fő írástudóknak.
        Boldog új évet kívánok!

      2. Kedves Híradmin!
        Mindig előkerül egy-egy mozaik darab ami lassan teljessé teszi az önről alkotott képet.
        „Akár tetszik, akár nem, ők a választott nép”
        Ez egy elfogult vélemény feltehetően érintettség okán.

  2. Az Újszövetség eltörölte az Ószövetséget. Ma már nem a bosszúállással, és gyűlölködéssel és öldökléssel lehet győzni, hanem a szeretettel, amit Jézus Krisztus bemutatott. Ha a Frigyláda ott van, rettegjen, aki hozzá akar érni, de az is lehet, hogy Isten minden dicsőségét visszavonta már a frigyládáról, akkor csak egy sima régészeti tárgy. Ha pedig így van, akkor a zsidóknak újra kell gondolni mindent, egy útjuk van, Jézus Krisztust imádni.

    1. Kedves Ibolya! A szeretet nem csak egymás irányában kellene, hogy működjön, hanem isten irányába is. Vagyis szeretni és tisztelni kellene Isten törvényeit akkor is, ha számunkra esetleg nem éppen kedvezőnek tűnnek. Gyakorlatilag a legtöbb problémánk megoldódna az egészséges környezettől az egészséges emberig.
      Üdv.

  3. Ha a frigyládára ilyen horderejű követelések alapozhatók, akkor megéri előkotorni a hollywoodi kelléktárból. Ha elkallódott, akkor semmiből sem tart gyorsan csinálni egyet. Szerintem már le is gyártották és oda is tették, a forgatókönyvnek megfelelő helyre. Természetesen majd ezt is kavicsot barlangba hajigáló arab kecskepásztor fogja megtalálni, mint az üzemileg gyártott Holt-tengeri tekercseket.
    1996-ban sikerült bejutnom a barlangi ásatások kezdő szakaszára. Ott mondták az ásatók, hogy micsoda csalódást okozott számukra, hogy a remélt héber leletek helyett valamiféle rovást találtak a falakon, s az un. Salamoni falak létezését semmi nem támasztja alá. Nagyon sok feltárt járatot a rovások miatt betemettek.
    Egyébként Saul, Dávid és Salamon királyok létezését semmiféle történelmi adat nem támasztja alá. Ezek kitalált alakok, mint Döbrögi. Ha biztosat akarnak a zsidók tudni multjukról, a budapesti MTA-t kell megkérdezni. Ők tudják a tutit: a Grimm-féle hangtörvények minden történeti kérdésre biztos választ adnak.
    Varga László

  4. Ez megint valami rafkós zsidó manipulációs kísérlet, a közfigyelem elterelésére a „felszín feletti” viselt dolgaikról. Majd pont ők nem ássák ki, főleg, ha ha arannyal borított!!!
    A Biblia hitelessége pedig ettől egyáltalán nem függ, hiszen tudott dolog, hogy azt is a zsidók találták ki a birkanyáj fékentartására. Akkor az volt a „médiájuk”, mint most a tv, rádió, szennylapok, és egyéb „nyalánkságok”.

    Patmosz

  5. Csatlakozom az előttem szólókhoz.

    Az egész magasabbrendűségi komplexust ilyen bizonyítási kényszerek övezik!
    A történelem-hamisítások folytatása – ugye?!

    Ha már a békés egymás- mellett- élést nem tudják prezentálni – akkor kell valami más; ami egyben „magyarázat” is!!!

    Beteges dolog ez az egész – ahogy, amilyen Isten „választottak” (teremtettek) maguknak.

    Már a vízcsapból is az folyik, hogy a zsidó gént nem „találják” (nép és tulajdonság) a köré rajzolt történelemmel együtt kérdéses.

    Annak az Istennek már csak negatív vetülete van a Föld szférájában, Aki kiválasztotta őket…
    ezt az ördögöt láthatjuk munkálkodni világszerte és persze vannak önkéntes segítői – akik maguk választották ezt a vallást (ők, génjeik és „szerepük” nyomon-követhető – de ebből pedig pont a magasabbrendűség hiányzik)!

    Kiss Tibor

Hozzászólás a(z) tibork77 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük