KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Viktor egyre nagyobb gondban – rezeg a léc, de a lemez a régi

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Talán nem állunk messze a valóságtól, ha úgy fogalmazunk, hogy a Fidesz vezére elérkezett a hibbantság küszöbéhez. Az MTV 2010. február nyolcadikai reggeli műsorában ugyanis ismételten elveszett szavazatoknak nevezte a Jobbikra leadott voksokat.

„Mit tud elintézni egy párt, amelyik legjobb esetben is 10-15 százalékot szerezhet?” – kérdezte Orbán. Tájékoztatásul közlöm Viktorral, hogy pl. reményt tud adni azoknak a szavazóknak, akik az elmúlt nyolc esztendőben kiismerték a Fidesz valódi arcát, no és többek között meg tudja szorítani azt a pártot, amelyik a mögöttünk álló nyolc évben hamupipőke-ellenzékként képtelen volt az országrontó hatalmi tébolyt megállítani vagy inkább nem is akarta azt. Az utóbbi a valószínűbb. Ami viszont még veszélyesebb Orbánékra nézve az az, hogy fel tudja nyitni sok becsületes magyar polgár szemét és láthatóvá teheti a kétszínűség fala mögött meghúzódó tisztátalanságot. Jó lenne még emlékeztetni Viktort arra is, hogy 1990-ben pártja 8.95%-ot ért el, négy évvel később pedig mindösszesen csak hetet és mindezt úgy, hogy volt mögöttük korábbi pártállami politikai és anyagi támogatás is. 1948 óta a Jobbik az egyetlen párt, amelyik nem külföldi szuronyok segítségével, vagy a pénztőke támogatásával növeli népszerűségét, hanem a legegyszerűbb emberek kétkezi munkájával és adományaival. Ebben van az ereje, no és a közvetlenségében, valamint az igazság nyílt kimondásában.

Viktor viszont bajban van, mintha egy hatalmas krokodil akarná állkapcsai közé szorítani pártját, hiszen érezhető, hogy a Jobbik napról-napra erősebb. Orbán már attól is joggal félhet, hogy reális veszélybe kerül az egyszerű többsége is, akkor pedig egy olyan kényelmetlen helyzet áll elő, amelynek a Fidesz megfelelni nem lesz képes, hiszen egyszerre két lovat megülni nem lehet. Vagyis teljesíteni Brüsszel, a Valutaalap és a Világbank, meg persze Tel Aviv akaratát és megőrizni a szavazótábort is – amennyiben nem lesz meg az ötven százalék plusz egy szavazat – nem lehet. Egy ilyen szituáció a Fidesz teljes ellehetetlenülését és szétesését okozhatja. Egyébként mindenképpen ez lesz a Fidesz sorsa, mert vezetői ugyanúgy pusztán kiszolgálók, mint ahogyan a jelenlegi közvetlenül hatalmat gyakorlók is – nem Nemzetünket képviselik. Ezt sajnos a Fidesz-szavazók majd csak akkor ismerik fel, amikor szembesülnek azokkal a be nem váltott ígéretekkel, amelyeket egyelőre nem is ismernek, hiszen programot még nem láttak pártjuktól. Talán azért, mert azt még nem adták a Fidesz kezébe?

Viktor mindenesetre igyekszik már gyökerestől kitépni a csalánt, és minél inkább lebeszélni a legostobább szöveggel is a radikálisabb oldal felé húzó egyre nagyobb számú, korábbi fideszes szavazótábort. Ezzel akarja elejét venni a legkényelmetlenebb helyzet kialakulásának, vagyis annak, hogy döntsön kitartói vagy szavazói között.

Önök szerint Orbánék hogyan döntenének?

Bella Árpád

Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó: Megdicsérte a kormányt Orbán a nyelvalapért

Az elmúlt húsz év szakértelme – gazdasági csőd és erkölcsi pöcegödör
Fidesz cenzúra az Echo Tv-ben?
Jó, ha nem feledjük: A parlamenti pártok ismételt nemzetárulása
MISZOT Laci szerint a Fidesz legnagyobb ellensége a Jobbik
Bella Árpád: A hitelesség a legfontosabb, a hazugság a parlamenti pártok velejárója

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Viktor egyre nagyobb gondban – rezeg a léc, de a lemez a régi

  1. Mindenben egyetértek a cikkíró megállapításaival,amit a pártelnök megjegyzését illeti a nem reájuk leadott elvesztett szavazatokat illetően,csak az okában nem.
    A Fidesz vezetője nem hibbant meg,amikor ilyen kijelentéséket tesz,hanem egyszerűen a saját „szempontjából „normálisan ” gondolkozik.
    Orbán ugyanis világosan látszik,képtelen kitörni az ugynevezett „kétpólusú ,vagy váltódemokrácia víziójából.
    Ez jól látszik a korábbi partnerpártok cethalszindrómájából,a KDNP,a kisgazdák és az MDF lenyelése,magábaolvasztása volt a célja,mert a vérfertőzőtt dávidizmus névbitorlását és porráválását már nem tekinthetjük politikai tényezőnek.
    Az úgynevezett országértékelését sem tekinthetjük értékelhetőnek,hacsak nem azt tekintjük inkább lényegesnek ,amiről Orbán mélységesen hallgatott.Én ,mint a nemzetpolitikával foglalkozó csapatmunkás,végtelenül aggódom továbbra is,hogy a Fidesz vágyai szerinti szükséges többséget megszerezve,talán a politika nemzetünk számára legsűrgetőbb elvárásai ez esetben is újabb halasztást szenvednek pl a sűrgősen megadandó kettős állampolgárság,a nemzetrészeink területi autónómia küzdelmei,bevándorlási,honosítási szorvány magyarság betelepítése,nemzeti önrendelkezés újrafogalmazása.stb.
    Nem lehet elégszer emlékeztetni a harmatgyenge ránkerőltetett Státusz törvényre és a 2004-ben elmondott tusványosi Orbán beszéd igéreteivel homlokegyenest szemben haladó orbáni ellenzéki parlamenti gyakorlatra ,amikoris elvtelenül segítette ki a Fidesz a hiányzó liberálbolsi szavazatokat a hívatalból ellenségünknek számító románokat az EU-ba ezzel feltétel nélkül beengedve..Az RMDSZ zsarolására történt demagóg hívatkozás rámutat ,mire is számíthatunk, ha szabad kezet adnak a választók a Fidesznek
    És akkor még nem beszéltünk a Liszaboni szerződés megfelelési kényszeres kezeléséről,amely számunkra káros következményeinek kezelése komoly feladata lesz egy valóban nemzeti kormánynak.
    Választók ,vigyázzatok,hova kerül az iksz!
    Szebb Jövőt! Reiner Péter

  2. Szerintem meg némi realitásérték csak kéne az önjelölt heroszoknak!
    Ha igaz lenne a jószándék, belátnák, hogy első dolog – akár az ördöggel is összefogva – a kommunisták eltávolítása lenne a közéletből, – aztán a további útról lehetne értekezni!
    Sokkal valószínübb azonban, – hacsak nem teljesen hülyékről van szó, – akkor inkább az embereket nézik annak, és a szalámipolitika egy újabb állomását látjuk!
    Ugyanolyan hazug színjátékként, – amit más szinekben gyurcsányék mutattak be!

  3. Én viszont szinte semmiben nem értek egyet a cikk feltételezéseivel. Ugyan mit tud az ígéreteiből teljesíteni a Jobbik ellenzéki pártként? Semmit. Jó beszólások lehetnek, na és? Azzal előbbre vagyunk? Szerintem nem. A politika ennél azért bonyolultabb.

  4. A cikk nagyon igaz,és köszönet érte Bella úrnak!!
    Csak az nem érti,akinek sűrű,átláthatatlan fátyol van a szeme előtt,.
    Ebből pedig az következik,hogy a vaknak nem lehet megmagyarázni a fényt!!!!!
    Valóban a politika bonyolult,de abban remélem egyetértünk,hogy a Magyar Nemzet vagyonát sikerült ellopni az egyik oldalnak,,a másik pedig hagyta,hogy megtörténjen. És ez a szomorú igazság! Meg kell tekinteni a „Háború a nemzet ellen” c.filmet ,és elgondolkodni rajta!!! -hogy kiket is képvisel a Magyar Parlamentben ülő pártok mindegyike.Az biztos,hogy nem a Magyar Népet!!!-pedig mi választottuk meg őket.Mostmár a természeti kincseink kiárúsitása jönne,ha hagyjuk.

  5. A Jobbik tudja, és mi is tudjuk, hogy a húsz év alatt ránk rohadt, MSZMP-ből, MSZP-ből KISZ-ből, és a MISZOT-ból verbuválódott bandák hatalmát, az ezekkel közös gyökerű Fidesszel együtt megtörni, és örökre száműzni tagjaikat a közéletből nem egy napos munka, hanem határozott lépések megtétele a programjukban vázoltak alapján. Az edény aljára odaszáradt mocskot is nehezebb eltávolítani, ha ott hagyjuk húsz évig rohadni, és ehhez nem elég víz és mosószer, hanem radikális kaparó, súroló eszközök kellenek. De addig kell súrolni, amíg az összes szennytől meg nem tisztul, és újra fényes és tiszta nem lesz. A húsz év alatt összeszáradt, összeragadt mocskot, a már szinte cementessé összetömörödött szennyet (MSZP-Fidesz-MDF-SZDSZ-FKGP-STB) ki kell önteni a trágyadombra.
    Programja, és eddigi hazafias cselekedetei alapján, egyedül a Jobbiknak vannak a tisztítás elvégzéséhez megfelelő súroló eszközei. Hajrá Jobbik.

  6. Szélsőségesnek nevezte ismét a Jobbikot.Tehát Murányi Levente,Pörzse Sándor,Morvai Krisztina,Gaudi Nagy Tamás mind szélsőségesek……….Akkor pl Csintalan,Martonyi,Pokorni az mi?Nemzetmentő demokraták?Akik az ivóvizet is elzárják az emberektől,otthonaikat pedig lerombolják,stb azok is demokraták és szalonképesek Viktor számára?Ja,hiszen a két párt”testvér”,Liebermann”Úr” kijelentéseivel nincs probléma………Vona és pártja a Jobbik pedig szélsőséges és nem testvér.Számomra ez roppant érdekes,vagy talán ezek a tények csak engem zavarnak?

  7. Ma olvastam egy nagyon jó irást,és úgy gondoltam,hogy ebből egy gondolatot megosztanék az oldalt olvasókkal,márcsak azért is,mert nagyon igaz: „Aranyhal nemzet lettünk,a memóriánk 2 másodpercre terjed ki,mint az aranyhalé,aki azért nem őrül meg a gömybölyű akváriumban,mert hülye.
    Itt tartunk ma Magyarország! Ezekután akinek nem inge nem veszi magára.

  8. Ha elmondja a programját, akkor azt simán elvehetik tőle, és más párt sajátjaként állítja be. Most, komolyan ennyire hülyének nézed/nézitek Orbánt? vicces 😀
    Nemrég Nagykátán jártam, és mit láttam? Jobbik plakát.. és mi állt rajta? Cigányok végetek. Pont, egy cigány városban? 😀 Akkor, ki itt a hülye, és ki akarja szarrá veretni magát? A Jobbik rasszista. Tápiószelén – ahol lakom – , olyan alapította a Jobbikot, aki időseket fellök, leköp, és elküldi a kurvaanyjába, ha éppen úgy gondolja. Akkor? Tápiószelén, sok embernek jött be a Jobbik, meg, hogyy visszahozzák a halálbüntetést.. jajj.. persze-persze. Nem kell álomvilágban élni, nem fogják tudni úgysem visszahozni a halálbüntetést. Ja, és amit mondani akartam.. Amikor megtudták a ‘leendő’ szavazók, hogy mégis ki alapította a szervezetet, mit mondtak? Inkább a Fidesz, mint a Jobbik!
    Ezt, majd bővebben kifejtem a blogomban.. talán észhez tértek Jobbikosok..

    1. cynthiatoth!
      Most már kíváncsivá tettél….! Ki alapította a szervezetet????

  9. „cynthiatoth”! Aki ennyire sötét,annak csak egy szó válaszoható az irományára : szánalmas
    Egy az „aranyhalak „közül!!!

Hozzászólás a(z) Dr. Lienbacher bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük