Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Vérfürdőt terveztek Hamász-tagok Berlinben: időben lekapcsolták őket

Nemzetközi akció során Németországban és Hollandiában fogták el a Hamász négy tagját, akik Berlinben terveztek terrortámadást végrehajtani elsősorban zsidó intézmények ellen. A rendőrség bejelentése alapján hárman földalatti raktárakat kerestek, ahová korábban a fegyvereiket rejtették, ezeket akarták a német fővárosba szállítani. 

A Frankfurter Allgemeine Zeitung jelentése szerint Berlinben is voltak letartóztatások, egy holland, egy egyiptomi állampolgárt fogtak el, továbbá egy libanoni születésű férfit. Kiemelték, a gyanúsítottak kapcsolatban álltak a Hamász vezetésével, a raktárak felfederítésére vonatkozó parancsot egyenesen Libanonból kapták a Hamász ottani vezetőitől.

A négy letartóztatott férfire először tavaly nyáron figyelt fel a rendőrség. Amennyiben igazak a hatóságok információi, ez az első alkalom, hogy a Hamász európai zsidó intézmények elleni terrortámadásra készült. A feltételezések szerint a Gázát irányító terrorszervezetnek 450 tagja lehet Németországban.

Csütörtökön Dánia is jelezte, hogy három Hamászhoz köthető férfit tartóztattak le, ám Koppenhága nem adott ki több részletet az üggyel kapcsolatban. December elején Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa beszélt arról, hogy újra nagyon nagy a kockázata annak, hogy idén az ünnepek során terrortámadás történjen az Európai Unió területén.

Mandiner

Kiemelt kép: Paul Zinken / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük