Vége a cukor és liszthiánynak: rendeletben kötelezi a kormány a boltokat, hogy tartsanak árstopos termékeket
A szerdai Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a kereskedőknek kétszer annyi ársapkás terméket kell készleten tartaniuk, mint amennyi az árak befagyasztásakor volt. Ezzel a szabályozással vélhetően sikerül gátat vetni alapvető élelmiszerek mesterségesen generált hiányának egyes üzletek polcain.
Szinte az árstop bevezetése óta tapasztalható jelenség, hogy több üzlet polcairól eltűntek vagy csak csekély mennyiségben tartottak készletet azokból az egyébként alapvető élelmiszerekből, amelyek árát a kormány beavatkozására a tavaly októberi szintre kellett leszállítani.
Több multi, legutóbb ünnepek előtt az Aldi és a Lidl pedig korlátozást vezetett be és megszabta, hogy mennyit lehet vásárolni az árstopos termékekből. Ezt azzal magyarázta, hogy a felvásárlási hullám miatt hiány alakulna ki.
Részben az egyik, részben a másik ok is közrejátszhat abban, hogy több üzletben sem lehetett például cukrot kapni az ünnepek előtt.
Ennek kíván véget vetni a kormány azzal, hogy rendeletben szabályozza, az árstopos termékekből mennyit kötelező készleten tartani.
A rendelet a szerda este kijött Magyar Közlönyben jelent meg és január 13-tól lép hatályba.
Kiemelt kép: MTI / Fotó: Varga György
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…