Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Ukrajnába készülnek a franciák, kiemelt célpontok lesznek

Francia katonai kontingenst készül Ukrajnába, első körben 2000 főt küldenek célpontnak.

Franciaország egy Ukrajnába küldendő kontingenst készít elő – közölte Szergej Nariskin, az SVR (Orosz Hírszerző Szolgálat) igazgatója, szavait a szolgálat sajtóirodája idézte.

Franciaország jelenlegi vezetése nem foglalkozik az átlag franciák halálával és a tábornokok aggodalmaival. Az orosz SVR-hez érkező adatok szerint már készül az Ukrajnába küldendő kontingens. A kezdeti szakaszban ez körülbelül kétezer főből áll majd”

– mondta az ügynökség vezetője.

Nariskin hangsúlyozta:

A francia egység az orosz hadsereg kiemelt célpontja lesz.

Az SVR vezetője megjegyezte azt is, hogy a francia hadsereg láthatóan aggódik az Ukrajnában megnövekedett számú francia áldozatok miatt.

Nariskin szerint Franciaország elismeri, hogy Párizs a 20. század második felében az algériai háború óta nem szenvedett el ilyen veszteséget külföldön. Emiatt az ország katonai vezetése elégedetlenségtől tart a francia hadsereg középvezetőinek tisztjei körében.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: Francia katonák gyakorlat közben / Fotó: © AP / Vadim Ghirda

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük