Ukrajna tovább eszkalál – két magyar diplomatát utasítottak ki
A két magyar diplomatának 48 órán belül el kell hagynia Ukrajnát – közölte Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter pénteken az X-en.
A tárcavezető bejegyzésében tájékoztatott arról is, hogy a külügyminisztériumba kérették Magyarország kijevi nagykövetét, akinek átadták a diplomaták kiutasításáról szóló jegyzéket.
„Válaszul cselekszünk Magyarország lépésére, a kölcsönösség elve és nemzeti érdekeink szerint”
– tette hozzá, utalva arra, hogy Magyarország ezt megelőzően pénteken döntött két ukrán diplomata kiutasításáról.
Kiemelt képen az ukrán külügyminisztérium épülete
Legfrissebb anyagaink:
Rövidebb tűzijáték, DJ-buli a Kossuth téren – így „ünnepli” a Tisza-kormány az államalapítást
Hazudott a Ti-Sza Párt Dunaújvárosban is – Újabb leleplező olvasói levél érkezett a szerkesztőségbe
Megválasztotta Magyar Péter saját köztársasági elnökét – záróvonal Baka András ügyén, most az Alkotmánybíróság jön
Dr. Bogár László: Mondj el mindent
Magyar Péter ma köztársasági elnököt választ magának – Tragikomédia a Ti-Sza Párt háza táján
Két elnök csapdája: alkotmányos válság vagy a Ti-Sza Párt által megvett Alkotmánybíróság?
„Nem engedhetjük meg a vélemény-zsarnokságot!” – Dr. Gaudi-Nagy Tamás jogi útmutatója a gyűlölködő tiszás trollok ellen






















