Újabb botrány rázza meg Ursula von der Leyen hivatalát
Piepergate – ezen a néven tört ki egy új botrány az Európai Bizottság háza táján. Ursula von der Leyen hivatalában van egy „kis- és közepes vállalkozások követe” („SME envoy”) nevű pozíció, ami arról szól, hogy az illetőnek kapcsolatot kell tartania a Bizottság vezetése és az európai kis- és közepes vállalkozások érdekvédelmi szervezetei között – írja a Politico cikke alalpján a mandiner.hu.
A tisztség jól fizet: havi bruttó 15 ezer euró (közel 6 millió forint) jövedelemmel jár, így persze sokan pályáznak az állásra.
Azt pedig legutóbb egy bizonyos Markus Pieper, Von der Leyen politikai szövetségese, a német CDU politikusa nyerte el. A januári bejelentés után mostanra viszont egyre hangosabbak azok a kritikusok, akik szerint nem is volt érdemes a tisztségre, mert a felvételi eljárás során jóval rosszabb eredményt ért el, mint mások, mégis ő került a pozícióba.
Erre azután derült fény, hogy egy elbukott jelentkező, Martina Dlabajová cseh jogász hivatalos panaszt nyújtott be, és ennek nyomán olyan jelentések láttak napvilágot, hogy Pieper rosszabbul teljesített más jelöltekhez képest.
Az Európai Bizottság berkeiben – írja a Politico – máskor talán elhalt volna a botrány, most viszont, pár héttel az európai parlamenti választás előtt a Bizottságon belül törtek fel a viták. Több európai biztos, köztük Nicolas Schmit, valamint Josep Borrell, az EU külügyi főtárgyalója választ követel Von der Leyentől a Pieper-ügyben. Ez persze nem független attól, hogy e politikusok az Európai Néppárttal vetélkedő európai szocialistákhoz tartoznak, és Schmit a szocialisták csúcsjelöltje az EP-választáson.
Az Európai Bizottság hivatalosan még kiáll Pieper kiválasztása mellett, a testület szóvivője szerint „megbíznak abban, hogy az eljárási szabályokat betartották, és a kiválasztott személyt az elért teljesítménye alapján választották ki”.
Von der Leyennek a Pieper-botrány akkor köszönt be, amikor egyébként is a Pfizer-ügy újabb fejleményei érintik őt kellemetlenül. Kérdés, hogy az általa óhajtott második bizottsági elnöki ciklus összejön-e majd Von der Leyennek a botrányok és az EP-választás lefutása után.
MHKiemelt képen: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke távozik a pulpitustól, miután felszólalt az európai biztonsági és védelmi kérdésekről tartott vitában az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban 2024. február 28-án (Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Ezt a kivénhedt kurvát kellene nato-fötitkárrá kinevezni!
Nagyon érdekesek lennének a rövid sms-ekben intézett fegyverrendelések, a fegyvergyártók pedig már ismerhetik (a gyógyszeripari információk alapján) a kurva tarifáját 🙂
tehát pörögne az üzlet, jobban mint a kovid-oltások idején.