Újabb 2006 őszi terroráldozat hunyt el, Isten nyugosztaljon Gabika ! – nemzeti jogvédők búcsúja
Nemrég kaptuk a tragikus hírt, hogy a 2006. október 23-án a magyar zászlót kezében tartó férjével, Apáthy Istvánnal az 1956-os szabadságharc 50. évfordulójára történt megemlékezést követően hazafelé menet során az Astoriától nem messze közelről gumilövedékkel nyakon lőtt Apáthy Istvánné Gabika 2023. március 30-án hajnalban életének 68. évében elhunyt, megtért Teremtőjéhez. Személyében egy újabb ismert 2006 őszi terroráldozatot vesztettünk el, a tavaly decemberben 50 évesen elhunyt, célzott gumilövedék lövés miatt egyik szeme világát elvesztő Nagy László és a 2013-ben a 2006-os szemkilövés miatt látását szinte teljesen elvesztő, önkezével életetét kioltó Csorba Attila után.
Gabika szíve mondta fel a szolgálatot, amely a rendőrterror során elszenvedett sérülés miatt lett funkciózavaros, két hónappal a bestiális nyakon lövése után infarktust kapott, de hatalmas életerejável és derűjével még hosszú éveken át hordozta a gyurcsány terror pribékjeinek gyilkos szándékkal okozott sérülése terheit. Élete akkor millimétereken múlt dr. Csókay András orvosi véleménye szerint . Senkit nem vontak felelősségre megsebzői közül, pedig mi nemzeti jogvédők minden megtettünk ennek érdekében. Az ügyészség futni hagyta a fegyverkezelőket és alegység-parancsnokokat, és persze a politikai és rendőri csúcsvezetőket is.
Pert kellett indítanunk, majd éveken át jogi csatát vívnunk a gyurcsányi “jogállam” rendőrsége ellen Gabika szörnyű és őt haláláig elkísérő utóhatásokkal járt sérülése miatti életminőségromlás jóvátétele érdekében. A nemzetellenes Gyurcsány rendszer azonban a 2010-es rendszerváltásig védte a védhetetlent, ezért végül Gabika csak az új nemzeti kormány időszakában kaphatta meg az Országgyűlés döntése alapján a kártérítést. De testi és lelki sebeit, egészségének megrendülését ez sem ellensúlyozhatta, egy életre megsebzetté vált, amely halálát is okozta.
Gabika meghatározó harcosa volt a 2006 őszi igazságtételnek és egyik alapítója, a 2006-os áldozatokat tömörítő Közhatalom Jogsértettjei Egyesületnek.
Szerepelt több dokumentumfilmben, így többek között Skrabksi Fruzsina filmrendező Áldozatok 2006 című, a terror 15. évfordulójára készített filmjében, a Nemzeti Filmkészítők Egyesülete és CÖF 2006: A terror napjai című dokumentumfilm-sorozatának 8. részében. (rendező: Budaházy György)
Mindig hadra fogható volt az igazságtételi küzdelemben, ha ki kellett állni a meggyalázottak mellett és az elkövetők felelősségre vonásáért. Meghatározó szerepet játszott a 2006 őszi állami terror 15. évfordulója évében, 2021-ben tartott emlékeztető megmozdulásokban, akciókban, kiállításokban.
Hamvasztás előtti búcsúztatása április 6-án 10 órától lesz a Budapesti Krematóriumban (1222 Bp., Bányalég u. 33.).
Gabika emlékét kegyelettel megőrizzük, egy tiszta szívű, igaz, derűs és szeretteli ember volt, és marad mindannyiunk számára, akik ismertük, szerettük. Halála súlyos veszteség a hozzátartozói, szerettei. de az egész nemzetünk számára is.
Füssy Angéla újságíró Gabikáról szóló megrendítő nekrológja a Pesti Srácokon itt olvasható.
Emléke egyúttal kötelez arra minden jóérzésű magyart, de különösen minket nemzeti jogvédőket és jogsértetteket, hogy folytassuk tovább küzdelmünket a 2006-os állami terror felelőseinek terrorcselekmény miatti felelősségre vonásáért, amely el nem évülő bűntett, ezért az elkövetők halálukig számolhatnak azzal, hogy egyszer eljön a földi ítéletük napja.
Isten adjon Gabikának örök nyugalmat !
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) nevében,
dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, ügyvezető
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
RI.P.