KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Magyar Békekör: A NATO saját alapító szerződését is megsérti

A NATO saját alapító okmányát sértette meg azzal, hogy a tagállamok egyetértése nélkül meghívta Ukrajnát a Brüsszelben kedden megtartott külügyminiszteri tanácskozásra – írta a Magyar Békekör tudósítója szerdai jelentésében.

Az Észak-Atlanti Szerződés értelmében egyhangúság szükséges ahhoz, hogy egy nem tagállamot bekapcsoljanak a szövetségesek tanácskozásába. Mivel a magyar kormány ellenezte Kijev meghívását, Kuleba ukrán külügyminiszter jelenléte azt jelenti, hogy átnyúltak Orbán Viktor kormányának feje fölött, megszegve ezzel a NATO alapszerződését is.

Megfigyelők különösen azért tartják súlyosnak az eljárást, mert a nyugati katonai szövetség eddig azzal büszkélkedett, hogy döntéseit demokratikusan hozza, tiszteletben tartva a tagállamok egyenlő jogait. A mostani eljárás rácáfol a szövetség döntéshozatali mechanizmusának demokratikus mivoltára, és precedenst teremt a jövőre nézve.

A magyar kormány, a kárpátaljai magyarokkal való bánásmód miatt ellenzi Ukrajna közvetlen vagy közvetett bekapcsolását a NATO-ba. Elvileg ugyan nem zárkózik el Ukrajna NATO-ba történő bevonásától, de a tárgyalások feltételéül az ott élő magyar kisebbség jogainak, köztük az anyanyelv használati jogának biztosítását szabja. Ez azt jelenti, hogy NATO-szövetségeseink – az alapokmány megszegésével – újra semmibe vehetik a magyar álláspontot, ha Ukrajna NATO-ba történő bevonását előbbre valónak tartják, mint a kárpátaljai magyarok jogainak biztosítását. (Nem fér kétség hozzá, hogy előbbre valónak tartják.) Ezzel viszont megsértik azt az 1949-ben deklarált célt, hogy a NATO a demokráciát és a szabadságot védi.

A Békekör a harcos opportunizmus újabb megnyilvánulását látja Szijjártó Péter külügyminiszter brüsszeli kijelentésében, miszerint  “Mi azt gondoljuk, hogy ez súlyosan sértette a NATO egységes és egyhangú döntéshozatalra vonatkozó általános megközelítését, szabályrendszerét, de természetesen tudomásul vettük a döntést”.

Ezek szerint a kormány azt a NATO-döntést is tudomásul venné, hogy Ukrajnát felvegyék a NATO-ba, ezzel pedig hazánkat közvetlen részesévé tegyék a konfliktusnak? – szegezte a kérdést a kormánynak a Magyar Békekör.

Brüsszel, Budapest, 2023. április 5. szerda (MB)

Kiadta: Magyar Békekör

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Magyar Békekör: A NATO saját alapító szerződését is megsérti

  1. A NATO semmibe veszi saját alapító okiratát, ahogy az EU is. Ugyanígy lépne át a NATO saját törvényén abban az esetben, ha Ukrajna megtámadná Magyarországot, ugyanis nem Magyarországot védené, hanem Ukrajna oldalán támadná Magyarországot.

Itt várjuk hozzászólását!