Tusványosra készülnek Mihai Tîrnoveanuék, hogy Orbán Viktorral „reggelizzenek”
Tusványoson kérné számon Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől Mihai Tîrnoveanu, hogy megtiltották nekik a budapesti parlament elé tervezett nagygyűlést – írja a Maszol.ro.
A Calea Neamului (a Nemzet Útja) egyesület vezetője csütörtökön közösségi oldalán háborgott amiatt, hogy miközben a Budapest Prideot büntetlenül megtartották a magyar fővárosban, nekik megtiltották, hogy a parlament előtt megemlékezzenek arról, hogy 1919 augusztusában a román hadsereg bevonult Budapestre.
.jpg)
Elmondása szerint az augusztus 3-ai nagygyűlés megszervezésére benyújtott kérelmüket azzal az indokkal utasította el a rendőrség, hogy
szervezetük szélsőjobboldali, és olyan magyarellenes megnyilvánulásaik voltak, mint az úzvölgyi keresztállítás. Ugyanakkor azt is közölték velük, hogy eltérnek a meglátásaik az 1919. augusztus 3-4-ei eseményekről, eseményük sérti Magyarország gyülekezési jogra vonatkozó törvényeit.
„Úgy látszik a Budapest Pride csorbította a magyar nemzet méltóságát. (…) Az is rendben van, hogy Orbán Viktor Bukarestbe és Tusnádfürdőre jöhet, hogy a romániai globalista hatalmat támogassa, hogy az ellenzéket szélsőségesnek és magyarellenesnek minősítse, ahogyan azt tette az elnökválasztás alkalmával és a legsovénebb románellenes Kincses Előd marosvásárhelyi temetésekor” – fogalmazott Tîrnoveanu.
[irp posts=”145687″ ]
Szerinte a magyar hatóságoknak nem volt bátorsága, hogy kérelmük meghallgatásakor szemtől szemben vitassák meg a kérdést, helyette 24 órával később írásban válaszoltak.
„Szemtől szembe leszünk Orbán Viktorral Tusnádfürdőn, szombaton 10 órakor”
– jelentette be a magyarellenességéről közösmert szervezet vezetője.
„Orbán Viktor Románia kormányfőjével vacsorázott, de szombaton velünk fog reggelizni”
– üzente.
Szerinte a magyar hatóságoknak nem volt bátorsága, hogy kérelmük meghallgatásakor szemtől szemben vitassák meg a kérdést, helyette 24 órával később írásban válaszoltak. „Szemtől szembe leszünk Orbán Viktorral Tusnádfürdőn, szombaton 10 órakor” – jelentette be a magyarellenességéről közösmert szervezet vezetője. „Orbán Viktor Románia kormányfőjével vacsorázott, de szombaton velünk fog reggelizni” – üzente.
Mint ismeretes, a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor kedden kezdődött, és a hagyományokhoz hűen Orbán Viktor idén is beszédet mond szombat délelőtt. A részvétel viszont ismét regisztrációhoz kötött, hiszen Tîrnoveanu szervezete nem először akarja megzavarni a tusványosi eseményt.
Legfrissebb anyagaink:
Energiakatasztrófa felé sodorja Magyarországot a Ti-Sza és annak „kapitányai” – orosz szakértő figyelmeztet
„Orosz ügynökök aktiválták magukat Ukrajnában” – az ex-külügyminiszter szerint Moszkva belülről akarja szétzúzni az országot
London szét akarja rombolni a kínai–orosz gazdasági és politikai együttműködést – Kazahsztánban és Mongóliában szítja a feszültséget
Zelenszkij dührohamot kapott: Kijevet súlyos csapások érték, Dél-Korea visszahívta a nagykövetét, Rubio szerint pedig nincs kiút
„Armageddon” visszatért: Szurovikin állítólag Kijev hídjainak szétrombolására kapott parancsot
Szijjártó Péter felmentve: a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény a diplomata-útlevelek kiadásakor
Újabb adót akarnak – a Tisza-rezsim kiszolgálja Brüsszelt, a magyar emberek fizetnek






















