Trump is kezd megőrülni? – „Oroszország ellopta a hiperszonikus rakétáinkat”
„Oroszország ellopta a hiperszonikus rakétáinkat” – jelentette ki az amerikai elnök.
Donald Trump amerikai elnök szombaton a West Point Katonai Akadémián tartott beszédében azt állította hogy Oroszország hiperszonikus technológiát lopott az Egyesült Államoktól.
Ha ez valóban így van, akkor hogyan lehetséges, hogy az USA-nak még mindig nincs működőképes, hadrendbe állított hiperszonikus eszköze? Igaz, hogy az USA kezdett el ezzel a technológiával hamarabb foglalkozni, de később lemondtak róla és csak az utóbbi években vettél elő újra.
Az amerikai elnök azt mondta:
„Mi terveztük. Az Obama-kormányzat alatt ellopták tőlünk. Ellopták.” Trump hozzátette: „De mi terveztük, és most építjük, méghozzá sokat”.
Az amerikai elnök 2021 decemberében egy podcastban azt állította, hogy Kína is ellopta ezt a technológiát.
„De az történt, hogy Oroszországnál volt, aztán Kínánál is volt, talán Oroszországtól. Kétlem, hogy ők maguk fejlesztették ki. Talán Oroszországtól kapták, vagy egy gonosz kémtől az USA-ban”
– mondta az amerikai elnök.
Ezek után jogosan merülhet fel a kérdés: Biden után már Trumpnál is kezdődik? Reméljük, nem.
Sz. Á.
Kiemelt képen: Donald Trump a West Pointon tart beszédet 2025. május 24-én / Fotó: screenshot / NIF
One thought on “Trump is kezd megőrülni? – „Oroszország ellopta a hiperszonikus rakétáinkat””
Vélemény, hozzászólás?
Legfrissebb anyagaink:
Bencsik András: Üres címer – zombiknak
300 drón, 76 rakéta, 9 régió: Kijevben elfogyott az áram, a víz és a fűtés
Az orosz műhold „agresszív”, a nyugati „kereskedelmi” – így működik a kettős mérce az űrben
„Történelmi igazságtétel” helyett 164 ártatlan – köztük egy ’56-os hős
Deák Dániel: Magyar Péter válságtanácskozást tartott Ruff Bálinttal az ügynökakták miatt
Stoffán György: Cifra nyomorúság
Díjazás a náci ideológiáért























Trump kijelentései csak igazolják értelmi képességeinek színvonalát.
Akik ellopták a hiperszonikus fegyvereket azok gyártják is és az oroszok már be is vetették az Oresnyiket.
Eközben a Pentagonban a tintanyalók még mindig arról vitáznak hogy öljenek-e bele még több pénzt a félresikerült amerikai fejlesztésekbe vagy hagyják abba a pénzégetést?