KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Trianon lesz az Unió végzete? – avagy A múltat nem lehet nemhogy végképp, de sehogy sem eltörölni!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Régmúlt idők homályába vész, ám ennek ellenére kristálytisztán él emlékezetemben, amikor a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviseletében még Kovács Dávid és Molnár Tamás járta az országot, felvilágosítandó a magyar népet a reájuk váró megpróbáltatásokról. Történt egy alkalommal, hogy Harkányba vetődtek, s a nagyjából háromnegyed órásra sikeredett retorikai kikapcsolódás után az istenadta nép érdeklődőbbje kérdéseket is feltehetett. Nos, a szocialista nagyváros öntudatos polgárának sem kellett több, nem volt rest, nem kérette magát sokáig, s mindjárt neki is szegezte a kérdést a két messzirül gyütt embernek, válaszolnák meg: „Mekkora esélyét látják annak, hogy Magyarország lesz az első tagország, amely ki fog lépni az Európai Unióból?

A kedves Olvasó most bizonyára tanácstalanul néz föl, mi a rossebről értekezik itten ez a szerencsétlen, de nem kell aggódni, rögvest eloszlatom a homályt.

Ha az urbánus frazeológia (városi szóhasználat) gyakorta alkalmazott retorikai nyomvonalát követve, nemzetközi status quonk láttán több alkalommal is akként nyilvánulunk meg (tegyük hozzá rögtön, kárörvendőn és szarkasztikusan) miszerint ahova mi csatlakozunk, az záros határidőn belül felrobban, szétesik, szétszakad, szétzüllik, akkor bizony egészen nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy ebben azért van némi igazság. (Ne felejtsük el, hogy történelmi léptékekben számolva az idő hosszúsága vagy rövidsége némiképp másként értendő, mint az egyes ember számára!)

A Berlini Falból történő első tégla kivétele mellett kétségkívül a mi nevünkhöz fűződik a Varsói Szerződés néven elhíresült egykori sajátosan működő véd- és dacszövetség tervszerű felbomlasztása, majd később – ennek folyományaként – annak megszűnése is,

A helyzet az, hogy a most zajló szlovák vircsaftot figyelemmel kísérve, ez a sok évvel ezelőtti harkányi előadás jutott az eszembe. Nem véletlenül! Emlékezzünk csak vissza! Ígértek fűt-fát, bokrot, meg az egész bolgárkertészetet, ’oszt mi lett belőle? A nagy büdös semmi!

A nagyságos és fényességes Európai Porta, a jelek szerint nem először, de kétségkívül ezúttal a leglátványosabban, a leghangzatosabban, összeomlott, rusztikusabban: befuccsolt.

A kisebbségek helyzete nemhogy javult volna, ahogy – elméletileg – mindenki várta, hanem rosszabbodott. Mégpedig látványosan! Még hogy leomlanak a határok? Ugyan kérem! Most emelkednek csak igazán! Igaz, ezúttal nem sorompók képében, hanem ami talán még sokkal, de sokkal rosszabb, a látszólagos szabadság árnyékában, hatalomhoz jutott gonoszok gyülevész hada emel ideológiai falakat a jóakaratú emberek közé. Bizony, gonoszak ők, mert tudatosan ártanak!

A rendkívül szerény múltra visszatekintő állam fitogtatja… hirtelen nem is tudom mijét. A hatalmát, az önteltségét, a vakmerőségét, a cinizmusát? Vagy egyszerre mindet? Felbuzdulva azon, mennyire könnyen, hogy úgy mondjam csont nélkül, átment a „felvételi vizsgán” a kollektív bűnösség, mint opció, azt hiszik, nekik mindent szabad. Nekik mindent lehet.

A legutóbbi kínos affér kapcsán – egy uniós tagállam első emberének kitiltása egy másik uniós állam területéről (persona non grata, vagyis nem kívánatos személy) – „lekommunikált” olcsó kifogás, miszerint két állam belügyéről lenne szó –, mindenki számára felettébb kínos –, hiszen még az ún. eredeti tagállamok is látják, érzik, tudják, hogy ez a kijelentés védhetetlen.

Igaz, kissé morbid furcsaság, hogy angol lapban jelenik meg Szlovákiát elmarasztaló vélemény – elvégre kitiltani egy uniós tagállam köztársasági elnökét egy másik uniós tagállam területéről, mint valami bűnözőt, mégsem komilfó –, szóval a tekintélyes brit napilap elmarasztalja a „derék” tótokat, miközben tudjuk (és persze ők is tudják, legalábbis, ha a szívük mélyére néznének), hogy ebben bizony ők is benne vannak, de vastagon. A helyzet, ami jelenleg előállt, valahol a távoli múltban, egy Trianon nevű helyen gyökerezik, ahol mások mellett a britek is rábólintottak egy eleddig (és azóta is) példátlan, országcsonkításban megnyilvánuló nemzetveszejtésre.

Na, mostan a helyzet az, hogy az elnyomást, a megaláztatást darab ideig el lehet viselni, mi több, még tűrni is, de van egy pont – eztet mondják úgy ángliusul, hogy „the point of no return”, azaz a pont, ahonnan nincs visszatérés – ahol elszakad a cérna, elpattan a húr, és kész a baj.

Mit gondol a kedves Olvasó, vajon Trianon lesz az Európai Unió sírásója? Vajon Trianon lesz a nagyságos és fényességes Európai Porta végzete?

Vajon mikor gyün el az az idő, amikor már a jó ég tudja hány határrendezés, mesterségesen ki- és átalakított államalkult-változás után mán csak egy, egyetlen szerencsétlen ország – tudjuk melyik – marad, akinek még nem rendezték a dolgát?! Vajon mikor kapnak a fejükhöz majd ugyanilyen hévvel és tárgyilagossággal a britek, a franciák, vagy az amerikaiak, hogy hát „tényleg, gyerekek, ezt elb…tuk! Kéne valamit csinálni, mer’ ez így nem maradhat!”

Márpedig ez bele van kódolva Trianon hosszantartó, a diplomácia jótékony hallgatása és hallgatólagossága által biztosított politikai félhomályába. A nagyhatalmak általi szőnyeg alá söprés lassan évszázados múltra visszatekintő „hagyományának” köszönhetően egyre gyakoribb, hogy belebotlunk egy-egy szemétkupacba, s hangosan feljajdulunk, ha ebbéli tevékenységünk közben ne talán tán pofára esünk. Most is ez képződött meg.

Szóval nem kizárt, hogy Trianon lesz a mumus, az elvarratlan szál, amelynek mentén felfeslik majd a fürge ujjak mozgalom keretén belül a szabadkőművesek és még ki tudja kik által ármányos szakszerűséggel (néhol pedig előre gondosan megtervezett szakszerűtlenséggel) szőtt gazdasági-politikai és gazdaságpolitikai összeesküvés anyagi világban manifesztálódott reinkarnációja, melyet ma úgy hívunk, hogy: Európai unió.

Mert hát miért is lennének tagok ebben a szinte mindenkit csak megalázó és kihasználó rabló-kapitalista fináncoligarcha szervezetben a magukra büszke nemzetállamok, amikor virágnyelven közlik velük, hogy ez az egész tulajdonképpen azér’ gyütt létre, hogy benneteket kifosszunk és gyarmatosítsunk! Csak arra kelletek, hogy szolgáljatok nekünk!

Soha nem látott mennyiségű adminisztrációval, előnytelen, életszerűtlen feltételeknek (akkor kapsz pénzt, ha nem termelsz) a tagállamokra erőltetésével (már amelyik olyan hülye, hogy hagyja magát) – ó pardon, rosszul fogalmaztam, ajánlásával –, valamint KASZF (Kötelezően Ajánlott Szorgalmi Feladat) jelleggel, kvótákkal, direktívákkal, normatívákkal, teljesíthetetlen szabályozókkal mindeközben csendes gyarmatosítási folyamatot zavarnak le az öreg kontinens szegényebbik és szerencsétlenebbik felén.

Érdekes, nekünk valahogy mindig csak az árnyoldal jut ebből a nagyságos és fényességes Európai Portából. Bebocsátattunk ebbe a Gorbacsov által csak „nagyszerű Európai Ház”-ként aposztrofált valamibe a cselédlépcsőn át, el is jutottunk a mosókonyháig, darab idő óta már itt téblábolunk, de nagyon úgy tűnik, hogy itt meg is ragadunk. Még örülhetünk, ha nem dobnak ki bennünket. Lehet, szedelőzködnünk kéne, s inkább magunktól hagyni ott azt a helyet, ahol nem szívesen látnak minket. Valószínűleg jobban járnánk.

Persze ez azért így nem teljesen igaz! Bizonyos tekintetben nagyon is szívesen látott vendégei vagyunk mink az Európai Uniónak. Legalábbis a cselédlépcső, a hátsó fertály, a szolgálati bejáró tájékán, hiszen hol is találhatnának még egy akkora balekot, akivel minden következmény nélkül eljátszhatják, hogy 43 milliárd euró spekulatív tőke kamatprofitját 25 milliárd dolláros giganthitel formájában az adófizető polgárral egyenlítessék ki? Sehol.

Csak itt! Csak most! És csak Önöknek! Rendkívüli akció! Csak tessék, csak tessék! Ha megvette, hadd vigye!!!

Már pedig lassan megveszik. Az egész országot. Ha hagyjuk!

Mit gondolsz, te mint egyszerű adófizető barom, miért nem fizethetsz még mindig a stabil kontinensvalutával, az euróval? Hát azért kispofám, mert az nem neked, a szolgának van fenn tartva, hanem uradnak és parancsolódnak, a gyarmattartónak. És a gyarmattartóba a holland, német, brit, francia (s még sokan mások) kisnyugdíjasok, akik nyugdíj- és befektetési alapokban forgatják meg a pénzüket (neki ugyanis van!, ellentétben veled) is beletartoznak! Ha kicsit jobban megy a dolog, fölvásárolnak egy-két magyar falut!

Az örökbecsű klasszikust, Virág elvtársat idézve: „A nemzetközi helyzet pedig egyre fokozódik.”

Egyesek rezzenéstelen arccal törlik bele lábukat a kettesekbe, a nagyságos és fényességes Európai Porta pedig lapít, mint szar a gazban. Mikor már nem lehet tovább húzni, halasztani, muszáj megszólalni, annyit bír csak kinyögni, hogy ez csupán két ország belügye.

Először a nemzetveszejtés kollektív ármánykodásának következtében előálló évtizedeken át tartó kisemmizés, a gúnyhatárokon kívülre rekedtek megaláztatása, most pedig, amikor azt hinnéd, hogy minden rendbe jön, elvégre most mán hivatalosan is ránk köszöntött a határok nélküli fene nagy demokrácia, először hanyag eleganciával szemet hunynak a kollektív bűnösséget szalonképessé tévő Benes-i dekrétumok felett, úgy bővítik az „elitklub” tagjainak sorát, most pedig, amikor azt hinnéd, hogy itt a Kánaán, az egyik uniós tagállam első emberével – történetesen éppen a mi első emberünkkel (naná, hogy a miénkkel, ugyan vajon ki máséval) – nemes egyszerűséggel feltörlik a padlót.

Nem kell messzire menni a népi bölcselkedés szintjén, amikor azt mondom, amit az urbánus szubkultúra mélységes mély bugyraiba empirikus tapasztalatszerzés céljából alámerítkező szociológus-hallgatók köreiben a dús képzeletű nép az efféle szituésünök megfelelő verbális érzékeltetésére szokott volt mondani ékesszólási tehetségének prezentálására, hogy aszonygya (és itten 1 autentikus idézet fog következni!): „Ez azé’ gáz!

Megbukott az Európai Unió! Minden tekintetben!

Hasznavehetetlen, mihaszna élősködő a nemzetállamok testén! Mindent elvesz, de semmit sem ad! És iszonyú költségekkel jár! Csak újabb és újabb problémákat hoz felszínre az egyre bővülő, s a szintén a nép ajkán született bölcs mondásnak egyre jobban eleget tévő „közös lónak turós a háta” című konglomerátum,– figyelem, nehéz szó következik, Megyó ezen egyszer mán elhasalt – amivé az Unió mára cseperedett.

Mindazonáltal azt gondolom, még nincs minden veszve!

Tudom, hogy menetrend szerint a narancsos ácsingózó párt Soros-pénzen kikupálódott fő hallja kendje ül bele legközelebb a bársonyszékbe, s ez a momentum sokakat egy fáradt legyintésre késztet csupán, mondván, egyik kutya, másik eb, én azért mégis várnék egy cseppet még azzal a fáradt legyintéssel. Ahogy mifelénk mondani szokás, némiképp változhat még annak a képzeletbéli leányzónak a fekvése.

Még annak ellenére is változhat, hogy Orbán elnök úrnál elkötelezettebb euro-atlantista politikust még nem nagyon hordott hátán a magyar föld.

De!

Prés alá kerül a Fidesz nemsokára, ha Magyarországon egyáltalán megrendezésre kerülnek 2010-ben az országgyűlési választások. Sajnos ezek elmaradásával polgárháborús helyzetből kifolyólag bizony komolyan számolnunk kell! De legyünk jóindulatúak és mondjuk azt, hogy lesznek választások. Elvégre totálisan rommá lőtt csatatéren senki sem szereti kitűzni a győzelmi lobogót.

No, mármost a helyzet az, hogy a jelenleg még legnagyobb ellenzéki párt egész egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy ne induljon meg komolyabb szinteken is az elszámoltatás. Továbbá nem engedheti meg magának, hogy ne álljon a sarkára, mielőtt teljesen eltaposnak minket a szomszédaink. Már ami a külpolitikát illeti. Igaz, darab ideig lehet aszondani a népnek, hogy muszáj felvenni újabb hiteleket, mer a komcsik annyira tönkretettek mindent, hogy csak így lehet helyrehozni, de ezt a nép mán nem nagyon fogja bekajálni. Legalábbis nem úgy és nem addig, ahogy ők most azt elképzelik.

Valaminek történnie kell! Ráadásul pozitív irányban, mert ez a nép ki van éhezve a sikerekre.

Nyilván Orbán elnök úrnak még csak kósza gondolat formájában sem fordul meg a fejében, hogy Magyarország eltávolodjon, ne adj’ Isten, kilépjen az Európai Unióból. De másoknak, az új szereplőknek, a torkos borzot szívás tekintetében most mán megalázóba leküldő népnek, aki az uniós intézkedéseknek legtöbbször állandó jelleggel kárvallottja, meglehet, hogy igen! Még az is könnyen előfordulhat, hogy az egyszeri magyar ember aszongya: itt lenne végre az ideje lerázni magunkról a központilag előírt financiális rabigát. ’Oszt valamelyiknek még az is eszébe juthat – pláne, ha betévedt Bösztörpusztán a Baranya-Somogy-Tolna megyebokor előadói sátrába, amikor éppen Bene Gábor beszélt arról, hogy ez az egész, ami itten van, úgy semmis, ahogyan van, hogy mégis csak vissza kéne állítani a Szent Koronán alapuló jogrendszert, mellyel egyúttal visszaszerezhetnénk nemzeti függetlenségünket is, az egész hóbelevanc meg átjárható határostul, schengeni egyezményestül, meg tőke szabad áramlásával együtt elmehet a jó büdös francba!

Még nem tudjuk, hogyan zajlanak majd a továbbiakban az események. Eszkalálódik a dolog, vagy elsimítják diplomáciai berkeken belül? Nem is ez az érdekes. Inkább az, hogy az újonnan behajtottak – igen, szándékosan nem csatlakozókat írtam – miképpen, s legfőképpen milyen gyorsan eszmélnek tömeges méretekben, hogy becsapták őket, s legjobb lesz, ha mihamarább véget vetünk ennek az egésznek. Hazugságon alapul, hiszen ma már világosan látjuk, nem egyenlők az államok, nem vagyunk egyenlők, mint uniós állampolgárok, egy nagy humbug, egy nagy csalás az egész, a százmillió újonnan csatlakoztatott fogyasztó csak arra volt jó, hogy felszívja valahogy a „fenntartható fejlődés” nevű másik gigantikus hazugságnak köszönhetően nyugaton megtermelődött árufelesleget.

Miközben a régi – és most már azt sem mondhatom teljes biztonsággal, hogy minden tekintetben rosszabb unióban (igen, sajnos ezt kell mondanom, és ezen megint mindenkinek el kellene gondolkodnia – az egykori Szovjetunióban fegyverekkel tartották fenn a rendet (a csendet, az igazság hivatalos változatát), ma, ebben az új (szintén „önkéntes”) „társulásban” –azok, akik jó üzletet látnak benne, de csak azok! – pénzuralmi rendszereken keresztül végrehajtott modernkori gazdasági gyarmatosítással hajtják Mammon rabigájába Középfölde szabad népeit, ha élhetek ezzel a csodás képzavarral.

De ne felejtsék el! Semmi sem örök! Pedig a Szovjetunióról is azt hitték.

És most az Európai Unióról is azt hiszik. Öreg hiba!

És ki tudja? Talán már itt jár közöttünk az, aki azért jött közénk, hogy megtegye, amire mi eddig képtelenek voltunk, azaz végre valahára kivegye az első téglát ebből a mára már kiderült, nem is annyira csodálatos Európa-házból.

Csak arra vigyázzunk, hogy amikor majd hangos robajjal összedől, ne temessen minket is maga alá!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “Trianon lesz az Unió végzete? – avagy A múltat nem lehet nemhogy végképp, de sehogy sem eltörölni!

  1. 48-as honvédtisztekkel nyerték meg a amerikai polgárháborút, Monarchiabeli hadifoglyokkal a Lenini polgárháborút, németek újra1sítése, mit kaptunk érte? A hála nem politikai kategória! Sőt német szövetségeseink, 1916 ban odaígérték Erdélyt a románoknak! A Nóbel díjas okosok se mondták, megcsináljuk nektek a bombát, tegyétek helyre Trianont!

  2. Egyéb veszély!!!!!!!!/Orbán hazaárulása: 2004 áprilisában Magyarországon járt az izraeli államfő. Látogatását a Dohány utcai zsinagóga kerítésén (Herzl Tivadarral, a cionizmus megalapozójával együtt) egy márványtábla örökíti meg. Az ok látszólag egy szokványos, baráti (?) látogatás volt. Ehhez képest zárt körben olyan államközi megállapodás köttetett, melynek egyes pontjai (magyar részről) külön-külön is hazaárulással érnek fel. Ezen nemcsak a balliberális pártelit képviseltette magát, de jelen voltak az akkori (magyarországi) parlamenti pártok, a magyar kormány tagjai és az akkori magyar államfő, Mádl Ferenc is. Ezen alkalomból Izrael magyarországi nagykövete fogadást adott a megállapodást aláírók részére. Az egyezmény részben az Európai Unió-Izrael akcióterv alapján került megfogalmazásra, és hamarosan, 2004. május 1-én, Magyarország uniós csatlakozásával életbe is lépett. A szerződő felek ezzel az aláírással tulajdonképpen ratifikáltak egy, az európai uniós országokban sem kellően ismertetett kerettervet. A dokumentum aláírásán részt vettek: Mose Kacav – Izrael államfője, Mádl Ferenc – Magyarország köztársasági elnöke, Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László és Hiller István (MSZP), Dávid Ibolya és Herényi Károly (MDF), Orbán Viktor, Áder János és Pokorni Zoltán (Fidesz MPP), valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek vezetői. A dokumentum az alábbiakról szólt: * Magyarország befogadó cél-ország. Abban az esetben, ha Izraelt külső agresszió érné, mely veszélyezteti az ott élő zsidók életét, Magyarország 500000 zsidó befogadását vállalja, állampolgári jogokat adva a befogadottaknak. Hasonló megállapodások értelmében Németország további félmillió, Lengyelország pedig 100000 izraeli állampolgár befogadására tett ígéretet az ott elhangzottak szerint. (Megjegyzés: ezzel szemben Németország a zsidók bevándorlásának korlátozásáról döntött 2006-ban) * 2. Az izraeli áruk európai terjesztése. * 3. Az izraeli vállalkozások (magyar) állami pénzen való támogatása. * 4. A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése és propagálása a médián keresztül. * 5. A gyűlölettörvény minden áron való elfogadtatása az országgyűlésben, és annak szigorú alkalmazása. * 6. A nemzeti irányultságú kisebb pártok, valamint civil szervezetek működésének ellenőrzése, korlátozása és megszüntetése. (Értsd: a megalkuvást nem ismerő, valódi nemzeti erők, az ún. szélsőjobb eltaposására tett törekvés szentesítése.) * 7. Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában és a nemzetközi fórumokon. * 8. Harc az antiszemitizmus minden formája ellen, a Berlini Deklaráció értelmében. A fenti pontokat 2006-ban nyilvánosságra hozó internetes hírportál közlése szerint az információ nem feltétlenül teljes. Az anyagot hivatalosan megkapta a Magyar Távirati Iroda elnöke, aki a pontokat nem cáfolta, illetve kitért a válaszadás és a nyilvánosságra hozatal elől. Az ügy azért kiemelten fontos, mert megerősíti azt a tényt, hogy a demokráciát hirdető társadalom tagjait olyan politika készteti vallomástételre (pl. az utóbbi 16 év népszavazásaival), ami mellőzi a demokrácia alapértékeit – a tájékozódáshoz és tájékoztatáshoz való jogot és kötelességet. A fenti adatok ismerete vagy annak hiánya pedig közvetlenül befolyásolja nemzetünk jövőbeli politikai mozgásterét. A zsidó nem szent, csak sérthetetlen. A XXI. század világszerte a zsidó prüdéria kora. Ennek fokozatai országonként változóak, és fordítottan arányosak a zsidó érdekérvényesítés fokával. Ahol leginkább tolakodó a zsidóság, ott illik legkevésbé nevén nevezni. Magyarországon égbekiáltó ellentmondás: 2004 áprilisában (eltitkolt) háttér-megállapodás köttetett 500000 zsidó magyarországi befogadásáról, és (nyilvános) népszavazás során megtörtént több millió határon túli magyar nemzettestvér kettős állampolgárságának megtagadása. Minden objektíven és józanul gondolkodó, tájékozott ember számára egyértelmű ugyanis, hogy Izraelnek, a Közel-Kelet kegyetlen, fajgyűlölő szakadárállamának vége. Előbb-utóbb atomháború pusztítja el, mert egész egyszerűen nem történhet másképp. Csak az időpont kérdéses, hogy a zsidók és a cionista Nyugat által megnyomorított arab népek végső elkeseredésükben és dühükben, vallásos áhítatuktól fűtve mikor szánják rá magukat a végső ítéletre. Ha ugyanis a bombáik meglesznek – mindenképp meglesznek -, a helyzetet ismerve teljességgel lehetetlen, hogy csak üljenek rajtuk, és ne használják azokat az idők végeztéig. És tekintve, hogy Izrael egy 20-30000 km2-es ország, fegyver-arzenál ide vagy oda, nagy részét azonnal le fogják gyalulni a föld felszínéről. Csak az időpont kérdéses, lehet, hogy ez már nincs is túl messze, azt hiszem, a cionista világ kétségbeesett jajveszékelése és Iránozása! önmagáért beszél… Ugye nem nehéz elképzelni, hogy mi fog történni akkor, ha egy félig elpusztított, megalázott, hazájától megfosztott és feldühített, szélsőségesen agresszív és gátlástalan, önimádó és más népeket terrorizáló vallási fanatikus népcsoport (legalább) félmilliónyiad- magával betelepül. Mégpedig egy olyan országba, ahol mindössze tízmilliónyian laknak, ahol a nemzeti tudat és az összetartás (sajnos) oly kétségbeejtően gyenge, hogy eddig is a cionizmus egyik legkönnyebb prédájának bizonyult, és bizonyul most is, továbbá ahol a bentlakók birkaságának köszönhetően előfutáraik már eddig is kivételes hatalmi pozíciókat, gazdasági kulturális, politikai és hatósági befolyást szereztek, megágyazva ezzel akár az elképzelhető leghatalmasabb nemzetárulásnak is? Mi történik a paradicsommal, ha földjén a gaz jó táptalajra lel?… Én megmondom, szerintem mi fog történni ekkor: a szegény üldözött zsidó nép szép lassan jogot fog formálni országunk területére, ahogy mindenre jogot formál jogtalanul, amire kedve tartja -, és ezzel megkezdődhet a magyar nép reménytelen küzdelme, haláltusája önnön létéért, melynek végső eltiprásával majdan hivatalosan is megalakulhat Magyarország helyén a második zsidó-ország, mi pedig (majdnem palesztin mintára) szép lassan elnyomott földönfutókká lehetünk saját egykori országunkban. Ha hagyjuk őket betelepülni, előbb-utóbb mindenképp végünk! Politikai üggyé (botránnyá) és kampánytémává kell tenni, valamint népszavazást kell kezdeményezni néhány megállapodással összefüggésben levő kérdésről, sarokba szorítva és színvallásra kényszerítve ezzel a cinkos hallgatásba burkolózó parlamenti pártokat és médiát! Orbán-hazaáruló, hazaáruló módon aláírta a megállapodást, de a médiumokban nem beszél a Likud-dal együtt szőtt zsidó betelepítő terveikről, és egy Magyarországi új Izrael létrehozásáról. Lehet, hogy a kampánybeszédeinek alapjaként tartogatja, a választások idejére? Meg kellene kérdezni tőle. Betlen minden bizonnyal órákig el tudna évődni vele, erről a számára kedves kérdéskörről a Napkeltében, a közvélemény hiteles tájékoztatása jegyében, melynek nyomán a nézők is eldönthetik, hogy Magyarországot, vagy Izraelt akarnak-e itt, a Kárpát-medence kellős közepén.

Hozzászólás a(z) lényeglátó bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük