Török belügyminiszter: Őrizetbe vették az isztambuli robbantás fő elkövetőjét
Őrizetbe vették a török hatóságok a hat halálos áldozatot követelő vasárnapi isztambuli robbantás fő elkövetőjét, aki a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezethez köthető – közölte hétfő hajnalban Süleyman Soylu török belügyminiszter a detonáció helyszínén. Isztambulbanhat élv után történt ismét terrorcselekmény.
Soylu kifejtette: az Isztambuli Rendőrfőkapitányság őrizetbe vette azt, aki vasárnap délután elhelyezte a pokolgépet a metropolisz forgalmas sétálóutcájában, az Istiklalon.
A belügyminiszter elmondta: az elsődleges vizsgálatok alapján a merénylet parancsát az észak-szíriai Kobaniban adták ki, az elkövető pedig vélhetően az északnyugat-szíriai Afrín térségében jutott át a szíriai-török határon. Az esettel kapcsolatban – a merénylő elött – másik 21 embert is őrizetbe vettek – tette hozzá. További részletekről nem adott tájékoztatást.
Isztambulban körülbelül hat éve nem történt terrorcselekmény – emlékeztetett egyúttal Soylu a 2016 szilveszterén végrehajtott isztambuli mészárlásra a Boszporusz partján található Reina klubban.
A tárcavezető arról is beszámolt, hogy a vasárnapi merénylet 81 sebesültjéből 50-et már hazaengedtek a kórházból. Öt áldozat van intenzív osztályon, két ember állapota pedig továbbra is súlyos.
Terörle mücadeleyi, bedeli ne olursa olsun, sonuna kadar sürdüreceğiz.
Şehitlerimizin ruhu şâd, mekanları cennet olsun. Ailelerinin, yakınlarının ve Milletimizin başı sağ olsun…#Taksim pic.twitter.com/37pC0KkELE
— Süleyman Soylu (@suleymansoylu) November 14, 2022
Recep Tayyip Erdogan török elnök vasárnap este aljas támadásnak minősítette a történteket, kijelentve, hogy Törökországot és a török népet, ahogy eddig, úgy ezután sem lehet terrorizmussal rabul ejteni.
Az isztambuli főügyészség nagyszabású nyomozást indított az ügyben.
Törökország 2015 és 2017 között számos véres terrortámadás helyszíne volt. A merényleteket túlnyomó többségében az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vagy a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató PKK hajtotta végre. A pokolgépes támadásokban több százan vesztették életüket.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…