Toroczkai válságkezelő csomagot javasol a miniszterelnöknek
A Mi Hazánk Mozgalom elnök-frakcióvezetője szerdán olyan válságkezelő csomag bevezetését javasolta Orbán Viktornak, amely tartalmazná többek között a földgáz áfájának és rendszerhasználati díjának elengedését, valamint a digitális óriáscégek és az oligarchák megadóztatását a béremelések fedezése érdekében.
Toroczkai László a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: mindenki a saját bőrén érzi a katasztrofális politikai gazdasági helyzetet, ám a kormány segítségét hiába várja. Tenni kell azért, hogy ne az emberek fizessék meg annak a krízisnek az árát, amelyet a kormány politikája okozott. A Mi Hazánk segíteni szeretne az embereknek – mondta a pártelnök -, ezért nyílt levélben válságkezelő csomag bevezetését javasolja Orbán Viktornak.
A legfontosabb, hogy a rezsikatasztrófától megvédjék a lakosságot és a kis- és középvállalkozásokat – jelentette ki. A Mi Hazánk júliusban már javasolta, hogy a kormány csökkentse a rezsit a világviszonylatban is magas rendszerhasználati díj és áfa mérséklésével, ám a kormány ezzel ellentétben inkább 3,5 százalékkal emelte a rendszerhasználati díj részét képező úgynevezett átviteli díjat. A párt most már azt javasolja a kormánynak, hogy teljes egészében engedje el az áfát és a rendszerhasználati díjat – mondta a pártelnök.
Senki se nyerészkedjen a rezsin! – fogalmazott.
Toroczkai László azt mondta: támogatják Paks bővítését, ám a kormány hibájából még az engedélyeztetési eljárás sem ért véget, holott az atomerőművek olcsó árammal láthatnák el a lakosságot.
Toroczkai László szerint Magyarországon hatalmas földgázvagyon van a földben, ám a kormány semmit nem tett, hogy növelje a kitermelést.
A Mi Hazánk átfogó béremelést is javasol, amelynek fedezetét digitális és vagyonadóval lehetne előteremteni – mondta a pártelnök, hozzátéve: a katások helyett az olyan digitális óriáscégeket kellene adóztatni, mint a Facebook, Google, Amazon.
Toroczkai László rámutatott: a végrehajtói tevékenységet állami kézbe kell venni és nonprofittá kell tenni, hogy senki ne nyerészkedhessen rajta, a kilakoltatásokat pedig le kell állítani.
Elfogadhatatlan, hogy miközben milliók elszegényednek, „van néhány száz oligarcha, aki rongyrázó életmódjával provokálja a lakosságot” – jelentette ki. Vagyonadót kell kivetni rájuk: az 5 millió dollár feletti vagyonnal rendelkezőkre például két százalékot, a több száz milliárd forintos vagyonnal rendelkezőkre pedig öt százalékot. Ez utóbbi körbe tartozik „Mészáros, Csányi, Gattyán és még néhány oligarcha” – jegyezte meg Toroczkai László.
Meg kell adóztatni a kaszinókat és meg kell vonni a támogatást az Országos Roma Önkormányzattól, amelyről „bebizonyosodott, hogy bűnszervezetként működik” – fogalmazott.
Az államnak így lehetne több száz milliárd forintos bevétele, amelyből tudná fedezni a béremeléseket, hogy ne az embereket sarcolják, hanem a jelenlegi helyzet előidézőit és haszonélvezőit – hangoztatta a Mi Hazánk Mozgalom elnöke.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…