Tombol az infláció és az energiaválság Franciaországban 📺
Egyre több francia keresi az olcsó élelmiszereket, mert az inflációt már mindenki a saját bőrén tapasztalja. Sokan azt mondják, hetente már csak egyszer esznek húst. Közben energiaválság is fenyegeti az országot. A francia kormányfő bejelentette, ha kemény tél lesz, és nem sikerül megfelelő mennyiségű áramot tartalékolni, akkor kétórás áramszünetekre számíthat a lakosság – közölte az M1 Híradója.
Lassan telik a bevásárlókosár, a francia vásárlók egyre tudatosabban válogatják meg, hogy mit vesznek. Amíg korábban a hazai termékek, a fenntartható termelésből előállított cikkek, a bioélelmiszerek vásárlását tartották sokan szem előtt, mára a kereslet leegyszerűsödött. Az emberek azt veszik, ami olcsó. Van, aki már étkezési szokásain is változtatott.
„Óvatos vagyok a zöldségekkel, gyümölcsökkel. Csak azt és annyit veszek, amennyire mindenképpen szükség van. Így vagyok a hússal is, teljesen lecsökkentettük a fogyasztását. A gyerekek nem kapnak rágcsálnivalót és készételeket sem veszünk, inkább otthon fűzünk” – mondta egy háromgyerekes édesanya.
A kereskedők azt állítják, már érezhető a megváltozott kereslet.
„Nem vásárolunk úgy, mint régen. Nem veszünk olyasmit, amire nincs szükségünk. Megpróbálunk kizárólag élelmiszert venni, azt is olcsón” – jelentette ki egy nő.
A legnagyobb francia élelmiszerüzlet-hálózat vezérigazgatója szerint, a vevők saját bőrükön érzik az infláció hatását. Mint mondta, felesleges arról vitázni, mikor éri majd el a pénzromlás a csúcsát, ezzel együtt kell élni, mert nem lesz vége egyik napról a másikra.
„Ha valaki eddig húsz euróból vásárolt, az most már ugyanebből a húsz euróból nem tudja megvenni a megszokott dolgokat. Látjuk, az emberek az olcsó árukat keresik, marhahús helyett olcsó sertéshúst vesznek, nincs többé hal, egészséges élelmiszerek. Csak a kedvező árú élelmiszer érdekli a vevőket. Ez egy új jelenség, és attól tartok sokáig fog tartani” – fogalmazott Alexandre Bompard, a Carrfour vezérigazgatója.
De nem csak az infláció, az egyre drágább energiaárak is miatt is megváltozik sok francia élete.
A kormány a téltől árcsökkentéssel ösztönzi energia-megtakarításra az egyéni fogyasztókat, valamint a kis- és középvállalatokat: akik visszafogják a fogyasztásukat a csúcsidőszakban, kedvezőbb tarifában részesülnek az év fennmaradó részében.
Franciaországban az energiaválságot csak részben okozza az, hogy Oroszországból a megszokottnál kevesebb földgáz érkezik. A elektromos áram ellátásával is gondok vannak, mert ugyan az országban 56 atomerőmű található, ezek elöregedtek, karbantartásukra az elmúlt években nem költöttek.
A francia kormányfő bejelentette: a vállalkozásoknak csökkenteniük kell az energia-fogyasztást, de takarékosságra kérik a lakosságot is. Ha nem lesz jelentős változás, már télen áram- és gázkorlátozásokat vezethetnek be Franciaországban.
Elisabeth Borne azt mondta, ha télen nagyon hideg lesz, előfordulhat, hogy az országban komoly energiaválság alakul ki. Kilátásba helyezte, hogy ebben az esetben a fogyasztókat napi két órára lekapcsolják az áramelleátásból. A nagyvállalatok ugyanebben az esetben gázkorlátozásokra számíthatnak.
M1, Hiradó.huKiemelt kép: képernyőkép
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…