KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Timmermans tud az erdélyi magyarok elnyomásáról – ez derült ki Morvai Krisztinának írt válaszleveléből

Morvai Krisztina EP képviselő levélben fordult az Európai Bizottsághoz az erdélyi őshonos magyar közösséget érő rendszeres zaklatások és durva diszkrimináció, jogsértések miatt. A beadványra Frans Timmermans alelnök, Juncker első helyettese válaszolt, meglepetésre nem “lerázó”, semmitmondó tartalommal, hanem elismerve, hogy az EU tud a gyalázatos helyzetről, s tájékoztatást adott arról, hogy a Bizottság folyamatos párbeszédet folytat Romániával az üggyel (a jelenséggel) kapcsolatban, egészen addig, amíg megoldás nem születik.

Morvai kéri az erdélyi magyarokat, hogy a levelet az őket érő diszkrimináció, gyűlölet-cselekmények esetén a hatósági ügyintézéshez használják fel, azt az illetékes hatóságok vezetőinek juttassák el (különös tekintettel arra, hogy Románia gondosan ügyel arra, hogy az EU és a nemzetközi közösség előtt jó benyomást keltsen), továbbá tájékoztassák Timmermans biztost az erdélyi magyar közösség tagjait érő atrocitásokról.  (Timmermans elérhetősége: email: frans-timmermans-contact@ec.europa.eu, postacím: Frans Timmermans First Vice-president, European Commission, Rue de la Loi / Wetstraat 200, 1049 Brussels, Belgium)

Timmermans alelnök Morvai Krisztinának írott levelében többek között rámutatott:

„Románia (…) irányában kifejeztük aggodalmunkat, egyebek mellett a magyar közösséget érő gyűlöletbeszéd és a diszkrimináció által motivált incidensek miatt, amelyekkel a Bizottság nagyonis tisztában van. (…) a párbeszéd a román hatóságokkal most is folyik, tekintettel arra, hogy a problémák változatlanul fennállnak. Folytatjuk erőfeszítéseinket annak érdekében, hogy minden aggodalmunkkal összefüggésben megfelelő intézkedéseket hozzanak. (…)”  /Kiemelések tőlem. MK/

Az eredeti, angol nyelven írott levelet, továbbá a leglényegesebb rész magyar fordítását itt közöljük. Morvai Krisztina hamarosan a felvidéki és a kárpátaljai magyarok helyzetével kapcsolatban is levéllel fordul Timmermans alelnökhöz, míg Délvidékre tavasszal tervez jogvédő-monitorozó utat.

Frans Timmermans Első-Alelnök, Brüsszel (Ügyszám: Ares (2016) 6819150) – részlet a levélből

„Tisztelt Képviselő!

Köszönöm 2016. december 6-i levelét, amelyben egy videófelvételre hívta fel figyelmemet, amelyet egy állampolgár küldött el önnek, egy gyűlölet-bűncselekménnyel kapcsolatban, amely állítása szerint Sepsiszentgyörgyön, Romániában történt, december 1-jén. Ön panaszt tett a folyamatos szélsőségességre, xenophobiára és a gyűlölet-bűncselekményekre, amelyek rendszeresen érik a magyar kisebbséget Romániában, s panaszolta továbbá, hogy ezeket a folyamatos emberi jogi jogsértéseket a román hatóságok tolerálják/tudomásul veszik.

Ez is érdekelheti:  Ütéssel reagált Alföldi Róbert, amikor a Lakatos-ügyről kérdezték (videó)

A kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartása az Európai  Unió egyik alapértéke. Az Európai Unió Alapjogi Kartája kifejezetten tilalmaz bármiféle diszkriminációt, egyebek mellett a nemzeti kisebbséghez tartozás alapján.  Az Európai Bizottság minden, számára rendelkezésre álló eszközt felhasznál annak biztosítására, hogy a nemzeti kisebbségeket tiszteletben tartsák és védjék az összes tagállamban, azzal együtt, hogy a tagállamok fenntartják kizárólagos kompetenciájukat – összhangban alkotmányos rendjükkel és a nemzetközi jogon alapuló kötelezettségeikkel – a nemzeti kisebbségek jogi helyzetének szabályozására, a jogaikat és autonómiájukat szabályozó rendszer meghatározására.  Ennek részeként dolgozunk azon, hogy a tagállamok ténylegesen tegyék belső joguk részévé, és alkalmazzák a diszkrimináció-mentességre és az intoleranciára vonatkozó jelentős EU joganyagot. Ami különösen a gyűlölet-bűncselekményeket és a gyűlöletbeszédet illeti, elsődlegesnek tekintjük, hogy a tagállamok megfelelően ültessék át és hajtsák végre a rasszizmus és xenophobia elleni harc büntetőjogi eszközeiről szóló EU joganyagot. Amióta 2014. december 1-jén a Bizottság hatáskört kapott arra, hogy az Európai Bíróság ellenőrzése mellett felügyelje a kerethatározatokat, intenzív kétoldalú párbeszédet folytatunk a tagállamokkal, hogy biztosítsuk ezen eszköznek a belső jogukba történő megfelelő átültetését.  Ide tartozik Románia, amely tagállam irányában  kifejeztük aggodalmunkat, egyebek mellett a magyar közösséget érő gyűlöletbeszéd és a diszkrimináció által motivált incidensek miatt, amelyekkel a Bizottság nagyonis tisztában van. Tény, hogy Románia az Európai Bizottsággal folytatott párbeszéd eredményeként, más tagállamokhoz hasonlóan változtatásokat eszközölt büntetőjogában annak érdekében, hogy összhangba hozza jogszabályait a Keret Határozattal, de a párbeszéd a román hatóságokkal most is folyik, tekintettel arra, hogy a problémák változatlanul fennállnak. Folytatjuk erőfeszítéseinket annak érdekében, hogy minden aggodalmunkkal összefüggésben megfelelő intézkedéseket hozzanak.  (…)”  /Kiemelések tőlem. MK/

Frans Timmermans Morvai Krisztina EP képviselőnek angol nyelven írt levele itt található

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “Timmermans tud az erdélyi magyarok elnyomásáról – ez derült ki Morvai Krisztinának írt válaszleveléből

  1. Ez azért egy kis előrelépés.
    Ebbe a magyarellenes sorozatba tartozik az ‘Igazi Csiki sör’ elleni támadás is, mivel most betiltották a gyártását. Ez mélységesen felháborító, mert az európai márka-bizottság, ha jól tudom a nevét, a Csiki sör gyártójának adott igazat a hollandokkal szemben.
    Én semmiféle holland terméket, krumplit, sört, virágot,stb. nem veszek többé.
    Morvai Krisztinának pedig köszönöm, hogy rendületlenül kiáll a magyarság érdekeiért.

  2. na ezért jó az EU (mégha van sok rossz is benne). Amikor vagy egy EP-es tisztességes magyar képviselo …, az maga is észreveheti azt könnyen …

    egy anekdótát, amely szerintem ezen hírhez tartozik :

    2006 elején a belgiumi magyar közösség (olyan akkoriban 35 ezerre feltételezett) az EU-hoz egy beadvánnyal fordult azért, hogy az EU ne engedje belépni Romániát addíg, amig ez megadja az országában élo
    2 milliós magyar közösség jogait (az egyetemet,, az egyházi javakat …
    vissza pl-ul). Ezen beadványt, ennek szövegét mi, a Namur-i magyarok
    baráti köre hozta össze amelyet utána a többi belgiumi magyar közösségek is magukévá tettek és így került ez be (mint belga, mint EU-s közösség követelménye !) az EU-s vezetoséghez (az ET, az EP …). Ezek ezt elfogadák (mert ez teljesen a jog szerint történt) és
    ezért behivatták az ottani (a Belga Királysághoz kirendelt) román nagykövetet azért, hogy ezt átvegye (akkor ezt maga az EU adta
    át Romániának a belgiumi nagykövetén keresztük úgy, hogy felszólította
    a nagykövetet (soha nem jegyeztem meg nevét, de annak nincs jelentosége), hogy fogadja a beadványozók követségét. … Na ez is
    megtörtént és (ahhogy mesélték ezen ‘követek’ utána) ott a nagykövet
    arról beszélt, hogy neki ilyesmikrol halvány tudomása nem volt. A
    követelményt azonnal a román külïugynek elküldi … és majd értesít bennünket az onnan-jövo válaszról (ami azóta sem jött meg) …

    na ezért is nem meglepo az, hogy, az EU-s vezetoknek nagyon jó ismereteik vannak ott ebben. Akik megakadályozzák azt, hogy errol hallani is lehessen, az a magyar politikum áruló politikai hozzáállása.
    A Mo-i politikum NEM a magyar közösségeket (az ún. HK-i magyarok közösségeit), hanem a normálisan ezeket képviselo pártokat. Ami
    persze az igaza tragédia. Ami pl-ul a romániai magyarok esetében történi, ott az RMDSz nem a választópolgáraik jogait, érdekeit … védi, hanem mint valami klikk, a saját karrierjüket. Na ezért is pl-ul, amikor az
    egy Tokés László-t megválasztották (hatalmas válaszói többséggel), akkor ot ott, az EP-ben sem az RMDSz, sem a FIDESz … nem akarta beengedni az EU-s néppártba …
    na ez a magyarság tragédiája. Azok, akiknek a magyarságot képviselnie kellene …, nem azokat, hanem a saját érdekeiket … képviselik. Viszont végül is ez maga a magyar NEP hibája, mert amint ez észreveszi, hogy becsapja az, amelyet erre megbízta, azonnal ki kellene rúgja az ilyent …

    még egyszer ; az ún. HK-i magyaroknak NINCS igazi képviselete. A hamis, a hazug képviseletét …. segíti a magyar külpolitika. Még ott is csak a nemzetinek becézett oldala is …
    viszont persze abban is tisztában vagyok, hogyja lenne egy tényleges pártjuk, amely tényleg az o (a közösség) érdekeit képviselné, az a többségi, inkább ellenséges környezetben semmi többet nem tudna tenni. Viszont akkor a kívül-állók (az EU-ok, pl-ul) ismernék jobban, tisztábban, igazabban a dolgokat. Ugyanis sokszor az történik, hogy amikor egy valami emberjog iroda, vagy pl-ul az MVSz megszólal egyik, vagy másik érdekében az EU-s fórumokon, akkor a leggyakoribb ellen-válasz az az ; „hát még az o pártjuk is bennvan a kormányban !”. Valahogy ezt nyugaton nem is értik meg. Azt, hogy legyen egy olyan párt;, amely nem a választóit képviseli, ennek jogait védi …

    szeretettel, L
    ps.; már sokszor, most megint ; a jó Istennek legyen hála egy ilyen tisztességes magyar képviseloért, mint a Ti Krisztinátok !

  3. „Én semmiféle holland terméket, krumplit, sört, virágot,stb. nem veszek többé.”
    Csatlakozom a kezdeményezéshez.
    Aki olvassa álljon be mögénk!
    H.B.

  4. Végül is egy kis remény sosem árt , de nem is hasznos , tudnak már ’65 -től ezekről a szemétségekről (miután eltüntették az Autonómiát), csak nekik nem annyira fontos ,,
    .-A képviselő asszony érdeme , hogy egy pillanat erejéig felszínre került – aztán , hadd porosodjon tovább

  5. A „Magyar” Kormany miert nem emeli fel a szavat, ilyen hatarozottan, mint Morvai Krisztina ? A zabszem akkor is belefer… ! ne feljenek !

Itt várjuk hozzászólását!