KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

The Telegraph: Ursulát akarja NATO-főtitkárnak az amerikai elnök

Joe Biden amerikai elnök a The Telegraph című napilap szerint a NATO következő főtitkárának az Európai Bizottság elnökét, Ursula von der Leyent támogatná.

Biden és von der Leyen az elmúlt években “erős kapcsolatot” alakított ki egymással olyan témák kapcsán, mint Kína, Ukrajna és az éghajlatváltozás – jelentette kedden a brit lap NATO-forrásokra hivatkozva.

A LAP EGYIK BESZÉLGETŐPARTNERE SZERINT A FEHÉR HÁZ NAGYRA ÉRTÉKELTE, HOGY AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG ELNÖKE AZ UTÓBBI IDŐBEN INKÁBB “WASHINGTONRA HAGYATKOZOTT A HÍRSZERZÉSBEN”, AHELYETT, HOGY MEGBÍZOTT VOLNA AZ EURÓPAI ÜGYNÖKSÉGEKBEN, AMELYEK NEM ÉRTÉKELTÉK MEGFELELŐEN OROSZORSZÁG UKRAJNAI KATONAI MŰVELETÉT.

A jelentés azt is felvetette, hogy von der Leyen valószínűleg képes lenne megszerezni a NATO másik kulcsszereplőjének, a francia Emmanuel Macronnak a támogatását, mivel folyékonyan beszéli a francia nyelvet.

Kedden a NATO hivatalban lévő főtitkára, Jens Stoltenberg megerősítette, hogy a szeptember végén lejáró megbízatását további egy évvel meghosszabbították. A norvég 2014 óta áll az Egyesült Államok vezette katonai szövetség élén, megbízatását négyszer hosszabbították meg.

A bejelentésre azt követően került sor, hogy a NATO-tagok ismét nem tudtak megegyezni Stoltenberg utódjáról. Sajtóértesülések szerint Ben Wallace brit védelmi miniszter jelölését a múlt hónapban az Egyesült Államok és Franciaország megakadályozta, akik állítólag egy uniós tisztviselőt szeretnének a posztra.

A Daily Mail a hét elején arról számolt be, hogy Biden ellenezte Wallace-t, valószínűleg azért, mert brit katonaként szolgált Észak-Írországban. Az amerikai vezető “a kabátujján viseli dél-ír gyökereit”, és “ő sem különösebben britpárti” – mondták a lapnak források.

Von der Leyen korábban azt mondta, hogy bár megtisztelő, hogy a lehetséges jelöltek között találta magát, nem érdekli különösebben a NATO-szerep. A The Telegraph szerint azonban az Egyesült Államokban kétlik, hogy a jövő évi európai parlamenti választások után is képes lenne az Európai Bizottság élén maradni.

Ez is érdekelheti:  A Néppárt, a szocialisták és a liberálisok blokkolni fogják a Patrióták tagjait a parlamenti bizottságokban

A Telegraph rámutatott, hogy az egyik akadálya annak, hogy von der Leyen a katonai blokk főtitkára legyen, az lehet, hogy “rosszul kezelte” a német védelmi minisztériumot, amelyet 2013 és 2019 között vezetett.

A lap felidézett egy 2015-ös jelentést, amely azt állította, hogy a német katonáknak nehéz géppuskákat kellett seprűnyélre cserélniük a NATO-gyakorlatok során, hogy elrejtsék a felszerelés hiányát.

Orosz Hírek

Kiemelt képen Ursula von der Leyen / Fotó: Javier Soriano/AFP

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük