BREAKING: FEGYVERES MERÉNYLETKÍSÉRLET TRUMP ELLEN – A MERÉNYLŐT LELŐTTÉK (VIDEÓN A LÖVÉS PILLANATA)
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Téma volt az Orbán–Zelenszkij-találkozó is

Történtek biztató lépések a bizalmi légkör helyreállítása felé Magyarország és Ukrajna között, azonban hosszú még az út odáig, és sok munkára lesz szükség, amire hazánk készen áll – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Ungváron.

Dmitro Kuleba közös érdeknek nevezte a jószomszédi viszony helyreállítását. Elmondta, hogy a legtöbbet a nemzeti kisebbségek helyzetéről beszéltek a hétfői tárgyalások során. Hozzátette, hogy létrehoznak egy operatív munkacsoportot, amelynek tíz napja lesz arra, hogy megoldásokat találjon a kisebbségi kérdések végleges megoldására – írta meg a Kárpáti Igaz Szó.

Andrij Jermak, az elnöki iroda vezetője elmondta, hogy a tárgyalásokon téma volt az Orbán–Zelenszkij-találkozó is, és közeledtek a felek álláspontjai.

Ez is érdekelheti:  Ungváron megkezdődtek a hivatalos tárgyalások

A magyar kormány, Magyarország álláspontja következetes: kiállunk Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett, jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter.

Elítéljük a háborút és azt szeretnénk, hogy minél előbb béke lenne. Ma délelőtt jártam az ungvári temetőben, ahol leróttam a kegyeletemet az áldozatok előtt. Meg kell sokszorozni az erőfeszítéseket, ugyanis az emberéletek megmentése csakis kizárólag békével lehetséges

– tette hozzá Szijjártó Péter.

Emlékeztetett, Magyarország több mint egymillió menekültet fogadott be Ukrajnából. Több mint ötezer ukrán gyermek jár magyar iskolába. Ukrajnában pedig félmillió családnak tudott segíteni Magyarország különböző  humanitárius segélyekkel – foglalta össze a Kárpáti Igaz Szó.

Szijjártó kitért arra, hogy 2015 óta lépésről lépésre születtek olyan jogszabályok, amelyek a magyar kisebbség jogait csorbították. Tavaly az ukrán parlament elfogadott egy kisebbségi kerettörvényt, amely ezt a tendenciát megállította – tette hozzá.

De nekünk van egy elvárásunk, ez pedig az, hogy a magyar kisebbség visszakapja a 2015 előtti jogokat, nem kérünk sokat. Tizenegy pontban foglaltuk ezeket össze. Köztük az iskolai jogállást, a magyar nyelven tett érettségi lehetőségét, a magyar nyelv használatát a kultúra, a felsőoktatás területén

– jelentette ki Szijjártó Péter, majd hozzátette:

Ennek megfelelően a mai napon tizenegy pontban összegeztük a magyar kéréseket, köztük például a nemzetiségi iskolai jogállás helyreállítását, a magyar nyelven tett érettségi lehetőségének ismételt megteremtését és a magyar nyelv korlátozásmentes használatát a felsőoktatásban, a kultúrában, a közigazgatásban és a közösségi élet terében.

Azt is bejelentette, hogy kétoldalú kormányközi bizottságot bíztak meg, hogy konkrét, szövegszerű javaslatokban próbáljanak megállapodni minél előbbi, és ezeket tárják a két külügyminisztérium elé.

Mi azzal a céllal érkeztünk ide, hogy újra tudjuk építeni a bizalmi légkört a kétoldalú kapcsolatainkban. Azt gondolom, egyetérthetünk abban, hogy tettünk biztató lépéseket ebbe az irányba. Hosszú út áll még előttünk, sok munkát kell elvégeznünk, de mi a magyar oldalon készek vagyunk ennek a munkának az elvégzésére

– mondta a találkozó után a tárcavezető. Szijjártó Péter kiemelte a határon átnyúló infrastruktúra fejlesztését is, amelyről szerinte eredményes megbeszélést folytattak. Rámutatott, hogy Magyarországon 120 millió eurós beruházással nagy logisztikai központ jött létre Ukrajna határán, valamint karnyújtásra van egy újabb határátkelő átadása, Nagyhódos és Nagypalád között.

Megegyeztek a közúti és vasúti átkelési lehetőségek bővítésében Beregsuránynál és Záhonynál, illetve azon közös célkitűzésről is, amely egy új Tisza-híd építésére vonatkozik – tájékoztatott.

Továbbá elmondta, hogy az eddigi megbízható kőolajszállítási útvonal fenntartását kérte ukrán hivatali partnerétől, és azt, hogy biztosítsanak korrekt működési körülményeket a magyar vállalatok számára. A miniszter végül köszönetet mondott Viktor Mikita kárpátaljai kormányzónak, amiért ott a magyar és az ukrán lakosság máig békésen tud egymás mellett élni, minthogy szavai szerint nélküle nem lehetett volna kezelni a mesterséges feszültségkeltési kísérleteket.

Magyarország álláspontjának félreértelmezése és elferdített bemutatása (.) a nemzetközi média egy bizonyos szeletének kedvelt sportága. És ez a tevékenység a mindennapi élet területén is, nem csak a politikában képes feszültségeket kelteni

– közölte. Felidézte, hogy a háború kirobbanása után néhány nappal biztosította Mikitát arról, hogy minden, általa beterjesztett segítségkérést kész a kormány azonnal megfontolni, s a lehető leginkább teljesíteni.

Magyar Nemzet

Kiemelt képen: Ungvár, 2024. január 29.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j4) és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter (b2) tárgyalása Ungváron 2024. január 29-én. Mellette Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára (j3) és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára (j2).
MTI/KKM

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük