Téglásy Imre: Adventi látomás

Három – millió – királyok

Igen, lassacskán már indultak volna. Ütött-kopott, ócska járgányaikkal már-már föl is kerekedtek. Ajándékokkal készültek mindhárman a megjósolt időben születendő Kisdedhez. De hiába pásztázták kamerákkal, távcsövekkel a csillagvilágok égboltozatának útvesztő ösvényeit. Csak nem tűnt fel sehonnét a fénycsóvát húzó, útirányt jelölő Hírnök.

Némelyek afféle globális összeesküvésre gyanakodtak. (Nem alaptalanul.) Mások továbbra is vakon bíztak megrontott bölcselkedőikben, írástudóikban és főpapjaikban. Egyikük sem tudhatott a Planetáris Adatvédelmi Hivatal és a Világmédiaszolgáltató titkos megállapodásáról. Ez a legszigorúbb hivatali titoktartás jegyében arra kötelezte munkatársait, hogy a felfordulás elkerülése és a mindent fölülíró politikai stabilitás érdekében nem közölhetnek hírt az égbolton esetleg mégis bekövetkező fényjelenségről.

Így persze arról sem szivárgott ki semmi, hogy a Mentális Dögvészek és Előítéletek Megelőzésén fáradozó Globális Szolgálat (Global Service for Preventing Plagues, Prejudicies and Menthal Pandemies, rövidített nevén: GSPPPMP) már minden földrészen jó előre gondoskodott a közelgő Karácsonyhoz kapcsolódó prevenciós programokról. Ezek egyike akkor kezdődött, amikor az Eurábiai Egyesült Államok egyik kicsiny országában Mirjam, ez a tizenhárom éves, hajléktalan kismama és szakadt párja, a harminchárom esztendős Juszef felkereste az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Családvédelmi Szolgálatát. A kapu fölött szivárványszín zászló lengett. Benne kör alakban huszonnyolc csillag és ugyanennyi félhold kerülgette egymást. Az iroda ajtaja fölött egy Chiffra Pua nevű, egyiptomi születésű alkalmazott nevét olvashatták. A fölötte húzódó felirat latin, görög, cirill, arab és kínai írásjelekkel, több nyelven is hirdette:

Az irodai alkalmazott hellyel kínálta Mirjamot. Majd – miután kéretlenül is egy doboz gumi óvszert nyomott Mirjam szakadt partnere, Juszef kezébe – a férfit a folyosóra küldte. – Uram, mi itt nővédelmi kérdésekről fogunk beszélgetni! – szólt az értetlenkedő, tétovázva ácsorgó férfiúra.

Aztán az ajtó becsukása után széles, kegyes mosollyal kezdett szólamaiba. A Pánplanetáris Birodalom érdekeire hivatkozva (és persze a magukat még nőnek tartók választási szabadságának mindenek fölöttiségét hangoztatva) vonzó lehetőségeket vázolt. A viselős kismama megszeppenve, némi szégyenlős érdeklődéssel hallgatta. Odakint, a folyosón a gondviselő, családfenntartó szereppel gondterhelten barátkozó Juszef előbb bizalmatlanul, majd fokozódó irtózással vette sorra a falról rávicsorgó némberek szivárványszín keretekbe foglalt fényképeit. Fölöttük öles jelmondat: „Ne szaporodjatok és ne szaporodjatok, ne öljétek a Földet!” A fotókról föltöltött szájú, szilikonkeblű hősnők igazolták történeteikkel azt a különleges kitüntetést indokló feliratot, hogy „ők a mi legjobbjaink”. Igen, ők voltak azok, akik a férfiuralom elleni küzdelemben a legtöbb haditettel, vagyis a legtöbb terhesség-megszakítással büszkélkedtek. Az egyik ilyen harcos beszámolójában Juszef ezt olvasta az egyik boszorkány trófeái számáról: „Húszig számoltam…”

Közben az iroda védőnéni-védőférfi-védőnemtelen alkalmazottja az ünnepi hangulat fokozása kedvéért meggyújtott egy „abortuszvarázst ünneplő, adventi gyertyát”, majd belevágott a felvilágosításba.

A kismama értésére adta, hogy a saját, jól felfogott érdekében jobban tenné, ha lemondana a szülésről. Egy ilyen, abortuszt választó, szabad és emelkedett lelkületről tanúskodó döntés esetén ugyanis számíthat a hatóságok jótékony segítségére. Megszabadulhat a szülési fájdalmaktól, nem kell összetarhálnia a gyermek táplálásával, neveltetésével és iskoláztatásával járó kiadásokat sem. A kölyök miatt nem lesz kiszolgáltatva „egy két lábon járó, beszélő szerszám” (ezzel Juszefre célzott) megalázó, „hímsovoniszta”  önkényének. Egy ilyen, méltányos eljárás keretében nem kellene fizetnie (ha már úgy sincs miből) „a testébe férkőzött parazita” kiemeléséért sem. Tán még ingyenes fogamzásgátló tablettákat is fölírna nekik arra az időre, amíg eldöntik, hogy hozzájárulnak-e a teherbe esésért felelős petevezeték vagy ondóvezeték („jobb, ha a kettős biztonságot választják”) abortusszal egyidejű elkötéséhez. További nyereség, hogy a beavatkozás napján egyszeri alkalommal – étkezési jegyre – ingyen ebédet kap majd éhére a terhes. Párja pedig négyféle, világmárkás, dobozos sör közül válogathat…

Lefestette, mostanában mily sok veszély fenyegeti a túlnépesedett Bolygót. Mindenki felelős közös Anyánk jólétéért. A gyermekre vágyók ócskán önző szempontjait ilyenkor illik félretenni a sürgetőbb feladat, vagyis annak érdekében, hogy megmentsük forró lázban égő, végvonagló Földanyánkat. Mellesleg az anyák és a babák is halálos fertőzésveszélynek vannak kitéve. Mindenfelé felhőkben rajzanak a Zika-szúnyogok. Csípésük nyomán beteg gyermekek születnek s halnak meg még újszülöttként. A csapvízzel szintetikus ösztrogént kortyolunk a poharunkból, ezért a sok az autista, Down-kóros és nyitott hátgerincű baba. „Na, és mondja már meg, kinek kell egy beteg gyerek?! Nem elég a maga baja?!”

A tanácsadó rosszalló fejcsóválással fogadta, hogy Mirjam ­- ha már nem használta az RU 486-os női önvédelmi vegyifegyvert, vagyis nem vette be a már hadrendbe állított abortusztablettát, akkor miért nem szedett Czeizel-féle magzatvédő vitamint. Attól meg végleg elborzadni látszott, hogy még terhesgondozáson sem járt. Mindebből az következik, hogy a kisbabája fogyatékos lesz…

Végül némiképp megenyhült. Fölajánlotta, hogy fölveteti a kismamát a Nemzetközi Szövethelyreállító Szövetkezet (International Regenerativ Medicine) őssejt-donorokat nyilvántartó Ecce homo (Íme az ember) programjába. Ott ő is támogathatja majd a veszélyes betegségek (például az Alzheimer-kór, a cukorbetegség és a többi) leküzdését szolgáló, orvostudományi kutatásokat. Ezek lényege, hogy az abortus artificialis után visszamaradó abortumot (értsd: a magzati életkorában elpusztított gyermek testmaradványait) további orvoskísérletek végzésére, tehát az egész emberiség szolgálatára ajánlhatja fel. Abortálni már csak azért is emberbaráti feladat, mert a magzatkorú gyermekek maradványaiból koronavírus elleni vakcina is fejleszthető. „Na, mily szép és nemes tett?! Hogy milyen jó jónak lenni?!”  

A védőnéni-védőférfi-védőnemtelen fölvilágosította, hogy a megszakítást végző kórház javára akár már most is lemondhat a fötusz beavatkozás nyomán visszamaradó szöveteiről. De persze az se baj, ha nem teszi. A tájékozott beleegyezés jegyében azonban tudnia kell, hogy ilyenkor csak afféle biológiai szemétként kezelik a szétszerkesztett szöveteket. Veszélyes hulladékként egyszerűen kidobják. Egyezség keretében viszont akár egy új orvosgasztronómiai program részese lehet. Ez a világméretű éhség elleni globális küzdelem jegyében magzatmaradványokból állít elő étkezési tablettát. Az abortuszt követő harmadik napon már be is jöhetnek a saját biomasszájukból készült ételadagjukért. A hűtést nem igénylő ételt megrendelésük szerint ízesítik majd pacalt, cigánypecsenyét vagy éppen lucskos káposztát idézve. Jót tesz az majd nekik. Javíthatják vele szegényes étrendjüket.

Mirjam és partnere a törvényben megszabott három nap gondolkodási idő leteltével újra megjelent a védőnői szolgálatnál. Illendően aláírták, hogy mindenre kiterjedő, részletes tájékoztatást kaptak. Kérdésre válaszolva félénken, de azért elmondták: mégsem élnének a lehetőségekkel. Már épp elhagyták volna Chiffra Pua irodáját, amikor az illetékes illető homlokát ráncolva utánuk szólt:

Maguk ugyan ragaszkodhatnak a baba világra hozatalához. Mi azonban a rendszeres jövedelem hiányára, a megoldatlan lakáshelyzetre és a gyermek mindenek fölötti jólétére tekintettel már csak egyet tehetünk. Javasoljuk a kórházi kollegáknak, hogy világra jötte után az újszülöttet azonnal szállítsák nevelőszülőkhöz!

Juszef akadékoskodó kérdésére a védőnéni- védőférfi-védőnemtelen kioktatta őket, hogy az anyaotthonok túlzsúfoltak, előjegyzéssel is hosszú hónapokat kéne várniuk. A szupermarketekben és futballstadionokban ugyan bőven lenne hely, de sem a fogyasztás templomai, sem a látványsportok arénái nem valók terheseknek. E helyeken ráadásul szoptatni is tilos! Jó, ha tudják azt is, közszeméremsértés nyilvános helyen szoptatni! A vásárlás templomait anti-proletároknak emelték, az arénákat a nép labdavarázsló bálványainak, a modern kor gladiátorainak „lé-te-sí-tet-ték”. Ne is reménykedjenek hát, hogy a család még az idén bárhol fedél alá kerül.

A Chiffra Pua utalt másra is. Arra, hogy az ily rendezetlen szociális körülmények között megszülető kölykök úgy is bűnözőkké válnak. Előbb-utóbb kereszten vagy kötélen végzik…

Ezek után köszönt el Mirjam és Juszef. Alighogy becsukódott mögöttük az ajtó, a mellékállásban népesedéspolitikai népbiztos tárcsázta a rendőrséget. Az irodai kamera felvételére utalva pontos személyleírást adott a gyanús látogatókról. Azonnali intézkedést kért, amikor Juszefet egy gyermeklány megrontásával gyanúsította…

Délután a kispapa örömhírrel tért vissza a panelházi szemétledobó kamrájába szokásos külvárosi kutatóútjáról. Megsúgta jegyesének, most már tudja, hová húzódhatnak. Úgy döntöttek, hogy kórház helyett, ha otthon, ha hajlék nélkül is, de mégis szülnek valahol…

Az elhagyott gyárépület vastraverzes, rideg csarnokában tömegek tolongtak, tülekedtek. Itt magányos férfiak, amott egész családok, nők és gyerekek kucorogtak, vacogtak sáros, koszos takarók, rongyok halma, hegyei közt. Volt közöttük fehér, volt fekete, sárga. A bábeli nyelvzavar összes nyelve, népe itt kavargott, zsibongott. Csak a szemük csillogott egyformán a gyéren fénylő, hatalmas betonhodályban. Akadtak itt csöndesek és hangoskodók is. Laktak itt szelídek és kötekedők is. Az elromlott vécéfülke előtt ketten éppen a bűzös, dobozmenyország melegebb magányáért verekedtek. Később aztán hirtelen mindenki elcsitult. Ez akkor történt, amikor a csarnok sarkából, a pöttömnyi irodafülke felől a zörejek és zajok, a hangfoszlányok és lábdobogások, a sírások és röhögések fölé egyszer csak fölkúszott ­- egy vajúdó sikoly!

Abban a szent pillanatban mindenki elnémult. Aznap este nem csúfolták, verték egymást se szóval, se ököllel. Éjféltájt az egyik, folyton kötekedő alak lekattintott fülcimpájáról egy széles aranykarikát… Haragosa gyógykenőcsös tubusfélét vett elő zsákjából…  Az pedig, aki eddig csak füstölt az iroda előtt, most tapintatosan elnyomta a csikket, hogy elővakarja nejlonszatyra mélyéről a közeli romtemplom összeomlott szentélyében talált mirhát.  Végül egy asszony dúdolni kezdett. Ismeretlen nyelven ismeretlen ének, tán a születésről…

Mirjam legalábbis erre gondolt, amikor három idegen kopogtatott a szalmaillatú iroda ajtaján, hogy ajándékokkal és Allahu Akbar-ral köszöntsék az ő drága gyermekét…

Páty, Advent idején

Téglásy Imre

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)Kiemelt kép: STEKLO/Shutterstock/Fotodom