Takács András: Nemzeti kormány és a kétharmad

Magyarország sorsfordító időket él át, és nem mindegy, hogy a jelenlegi országgyűlési választások során a polgárok hogyan döntenek. Nem kevesebbről van szó, mint a rendszerváltással kialakult helyzet társadalmilag történő jóváhagyásáról és lezárásáról, vagy annak felülvizsgálatáról, és egy merőben más nemzetstratégiára épülő kormányzás elindításáról. A választópolgároknak e két irányzat között kell választani az eséllyel induló pártok eddigi cselekedetei és programjaik alapján. A megtévesztés most is gőzerővel folyik. Éppen ezért érdemes átgondolni, hogy melyek azok a paraméterek, amelyek céljaink elérése érdekében helyes irányba befolyásolják döntéseinket.

Azt ma már mindenki érzi, hogy Magyarország felemelkedését nem egy jobb vagy baloldali és nem is polgári kormány, hanem csak és kizárólag egy nemzeti elkötelezettségű kormány lesz képes elindítani. Az is világos, hogy ennek elérése a jelenlegi gazdasági és politikai folyamatok gyökeres változásával érhető el. A kérdés az, hogy mit tekintünk nemzeti kormánynak, és melyek azok a célok és lépések, amelyek joggal elvárhatók lennének egy ilyen kormánytól.

Amennyiben elfogadjuk azt a jogfilozófiai kitételt, hogy „az alkotmány egy nép államalkotó akaratát fejezi ki”, akkor fel kell tennünk a kérdést: a rendszerváltással ilyen államot akartunk? Ma már bizton állíthatom, hogy a magyar nép többsége nem ezt és nem ilyet akart.

A másik ilyen fontos kérdés, hogy mi az alkotmány feladata? A válasz egyértelmű és világos: egy nép, egy ország lakosságának az érdekeinek védelme törvényi és intézményi garanciákkal. Magyarország jelenlegi morális, politikai, gazdasági, szociális állapota igazolja, hogy minden bajunk forrása a jelenlegi „alkotmány”, mert abból ered minden olyan törvény, amely lehetővé tette a jelenlegi állapot kialakulását, az ország kirablását, a politikai és gazdasági bűnözők hatalomba kerülését és védelmét.

A jelenlegi, alkotmánynak hazudott alaptörvény nem arra volt kitalálva, hogy független és szabad ország alaptörvénye legyen, hanem egy vazallus államé, és máig az is maradt. Mivel minden állam működését az alkotmányos elvek és paragrafusok határozzák meg, ezért egy nemzeti elkötelezettségű kormány nem tekinthet el Magyarország alkotmányos rendjének felülvizsgálatától.

Mi a probléma a jelenlegi alaptörvénnyel? Legelőször is az, hogy alkotmányos szintre emelték, ezáltal a pártokrácia játékszerévé tették az alkotmányozást. A társadalom ki lett zárva az állam működését meghatározó alapelvek és törvények megvitatásából, alkotmányos szintre emeléséből, megtagadva ezzel az ezer éves államiságunk jogfejlődését.

Az alaptörvény soha nem lehet azonos rangú az alkotmánnyal! Alkotmányozni az állampolgárok privilégiuma, aki mást állít, az a diktatúra híve!

A másik probléma, hogy a parlament felett nincs társadalmi kontroll, hiányzik a felsőház. A népfelség elve nem működik, a népszavazás intézménye formális, kijátszható és alkotmányos kérdésben nem kezdeményezhető. A népképviselet is formális, mivel a parlamenti képviselők szabadmandátummal rendelkeznek, amely négy évre szóló politikai, törvényhozói biankó csekket jelent a pártok felső vezetésének, azzal, hogy a választási törvény a pénzzel és médiával rendelkező pártoknak kedvez, és a képviselők anyagilag függnek a párt felső vezetésétől. Az ötszázalékos küszöb a parlamentáris diktatúra megteremtője, a társadalom többirányú politikai akaratának a kirekesztését szolgálja a törvényhozásból.

A magyar választási szokások a pártrendszerre alapozódtak, és még ma is így van, hiába szeretné sok honfitársunk, hogy csak egyéni választás legyen, mert még úgy sem működne, mint most, mert csak a nagypénzű jelöltek jutnának be a parlamentbe. Emlékezzünk az 1994-es választásokra, amikor az a szólás járta, ha a Caligula lovát indította volna az MSZP, akkor azt is megválasztották volna. Most sem lenne másként! Ne higgyünk az álszent, áldemokratikus politikai megnyilatkozásoknak! Senki ne higgye, hogy a kisebb létszámú parlament jobban működne, vagy demokratikusabb lenne! A fenét! Az államrendszerrel van baj! Az alkotmányos rendszerünk összedőlt, csak még titkolják.

Egy kormányképes politikai erőnél meg kell vizsgálni, hogy valóban nemzeti kormányként fog-e működni, és meg kell tudni válaszolnunk, hogy mi várható az adott párttól, hogy az ország sorsát meghatározó kérdésekben mire számíthatunk.

Az első kérdés minden induló párt esetében az, hogy a jelenlegi „alkotmányhoz” mi a viszonya? Ha érdemben nem akar változtatni rajta, akkor az elmúlt hatvanöt év politikai és gazdasági folyamatainak a támogatója és továbbvivője.

Amennyiben módosítani akarja az alkotmányt, akkor meg kell nézni, hogy kinek az érdekében – mert ugye a jelenleginél is lehet nemzetellenesebb alaptörvényt megszavaztatni kétharmaddal a parlamentben. Elrettentő példaként szoktam említeni, hogy a jelenlegi alkotmányos eljárási rendben a parlament kétharmados többséggel akár az első éjszaka jogát is alkotmányossá tehetné.

Megítélésem szerint egy nemzeti elkötelezettségű párt Magyarország jelenlegi állapotában nem tekintheti tabukérdésnek az alkotmányt!

A második kérdés a magyar föld. Kié legyen a magyar föld?

A harmadik kérdés a mezőgazdaság. A magyar föld termése kié legyen és kit tápláljon?

A negyedik kérdés a magyar ipar. Legyen nemzeti iparunk vagy ne?

Az ötödik kérdés a kereskedelem. Továbbra is a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncok domináljanak vagy ne?

A hatodik kérdés a pénz. Kié és kit szolgáljon a magyar bankrendszer?

A hetedik kérdés: a magyar szellemi tőke és munka kit gazdagítson?

A nyolcadik kérdés: az oktatás a nemzet megerősödését, nemzettudatát erősítse, vagy a gyökértelenséget, a kozmopolitizmust?

A kilencedik kérdés: a negyedik hatalmi ágat, a tömegtájékoztatást ki birtokolja, és ki ellenőrizze?

A tízedik kérdés: az adott politikai pártnak ki a kedvezményezetti köre? (Mert aki mindenki érdekeit akarja képviselni, annak leginkább csak az önös érdeke a fontos!)

A fenti kérdésekre adott válaszoktól függően tudunk az alábbi kérdésekre választ találni:

A tizenegyedik kérdés: az egészséget, a szociális ellátást piaci ügyként kezeljük, vagy társadalmi, morális szempontok alapján?

A tizenkettedik kérdés: nemzetállamként akarjuk Magyarország jövőjét meghatározni, vagy egy szuperállam tartományaként?

És talán a legfontosabb, önmagunknak is felteendő kérdés: magaménak, hazámnak érzem-e Magyarországot, felelősséget vállalok-e érte és polgártársaimért a gyermekeim és az útókor előtt? Gazdája, tulajdonosa, tudatos polgára kívánok-e lenni Magyarországnak, vagy csak lakója?

A fenti kérdésekre a jelenleg parlamenti képviseletre eséllyel induló pártok közül egyedül a Jobbik ad kielégítő és elfogadható választ programjában, amit joggal nevezhetünk egy nemzeti kormány programjának. A Fidesz-KDNP programját nem ismerjük. Az orbáni évértékelők meg alkalmatlanok arra, hogy felelős döntést hozzunk. A többi parlamenti párt pedig hitelét vesztette, a még indultak kategóriájába tartozó pártok meg pozícionális és anyagi érdekből neveztek be a választásokra.

Nézzük a kétharmad kérdését!

A következő pártoknak van reális esélye bejutni a parlamentbe: Fidesz-KDNP, MSZP, Jobbik, MDF. Az eredményesség szempontjából a sorrend aligha változik. Az öt százalék alatti pártokra leadott szavazat sem elvesztegetett szavazat, hiszen a bejutott pártok között arányosan kerül elosztásra. Ezért hamis és álságos „elveszett” szavazatokról beszélni, a nyertesek plusz mandátumokhoz jutnak.

Gondoljuk át, hogy a várható választási eredmények függvényében mire is számíthatunk?

A Fidesz győzelme aligha kétséges, csak az, hogy milyen mértékben aratnak diadalt. Kétharmados győzelem esetén a Fidesz-KDNP szövetségnek minimum 258 képviselői hellyel kell rendelkezni. Ebben az esetben jogilag alkotmányozási pozícióba kerülnének, ám társadalmi, politikai szempontból kényes helyzetek is adódhatnak, ha az ellenzéki erők társadalmi ellenállást tudnak szítani egy-egy alkotmányos kérdés körül, ami bukásukat is eredményezheti. Én nem hiszem, hogy valóban kétharmados többséget szeretne a Fidesz, mert a társadalmi elvárás olyan óriási lenne feléjük, hogy abba bele is roppanhatnak.

A kétharmados törvények esetében, főleg az alaptörvény vonatkozásában aligha számíthatunk a Fidesz részéről átfogó nemzeti érdekeket képviselő módosításokra, legfeljebb olyanokra, amelyeket a balliberális erő el tud fogadni, és a média befolyásával nem kíván megtorpedózni. Márpedig erre számítani kell, hacsak nem olyan módosításokat kezdeményez, amelyek össztársadalmi igényeket elégitenek ki. Nos, ezek azok az esetek, amikor a Fidesznek a háttérhatalom jóváhagyását is kell kérnie, ami legfeljebb csak látszatintézkedésekre adhat felhatalmazást.

Egy biztos, hogy a Fidesztől a fentiekben feltett kérdésekben aligha számíthatunk egyértelmű és nemzeti érdekeket szolgáló döntésekre. Továbbra is ott fog libikókázni a nemzeti szólamok és a globális nagytőke képviselete között.

Ha ügyesen manipulálja a népet, akkor több ciklusra is bebetonozhatja magát a kormányzati pozícióba, de arra nem számíthatunk, hogy a jelenlegi folyamatok lényegesen megváltoznak. A helytartók továbbra is azok lesznek, akik eddig is voltak.

A Fidesz eddigi tevékenységét figyelve (koppenhágai szerződés, a magyar föld árucikké degradálása, a lisszaboni szerződés, a kettős állampolgárság, stb.) azt kell mondanom, hogy súlyos fenntartásaim vannak nemzeti elkötelezettségük őszinteségét illetően.

Megítélésem szerint a Fidesz-KDNP kétharmados győzelme csak felszínen hozna némi változást, és a nemzet valódi érdekei továbbra is háttérbe szorulnának. Magyarország szempontjából a jelenleginél jobb lenne, de nem lenne jó.

Magyarország számára talán az lenne ideális, ha a Fidesz-KDNP 55% körüli (210-220) mandátummal rendelkezne, a Jobbik 15-20 %, az MSZP szintén, és a maradékkal az MDF rendelkezne. Ebben az esetben a kormányzás stabilitása biztosítva lenne, ám a sarkalatos törvények vonatkozásában világossá válna, hogy kik is valójába a parlamenti pártok, kiknek az érdekében törvénykeznek, vagy kezdeményeznek törvényeket.

A következő parlament összetételét illetően az igazi kérdés, hogy a Jobbik milyen politikát folytat, mert nem igaz az, hogy egy ellenzéki párt nem tehet semmit. Élnie kell a lehetőséggel, úgymint a kezdeményezés, az információ és a tájékoztatás fegyverével.

Ha javasolhatnék a Jobbik vezetésének, akkor az offenzív konstruktivitást ajánlhatnám. Olyan stratégiailag megtervezett és kellően átgondolt törvénymódosítási kezdeményezésekkel kellene a kormánytöbbséget bombázni a nyilvánosság bevonásával, amelyek egyértelműen a nemzet javát szolgálják.

A másik fontos feladata lenne a Jobbiknak, hogy a parlament munkáját, az egyes törvénymódosításokat, a kormányzati tevékenységet és célokat egyértelművé és világossá tegyék a választópolgárok számára. Ezzel a folyamatos és igen munkaigényes parlamenti munkával megalapozhatnák pozíciójukat, az esetleges kormányzati szerepüket. Hiteles, nemzeti médiapárttá kell válniuk, ahol az igazmondás és a bölcsesség lenne a meghatározó, és az egyéni és a pártérdek nem nyomná el a nemzet érdekét. Ehhez nagyon sok szakértőre és tanácsadóra lesz szükségük, ami szükségszerűvé teszi, hogy integráló párttá váljanak, hogy társadalmi beágyazottságuk, hitelességük megerősödjék.

Budapest, február 14.

Takács András

Forrás: SZMM

Nemzeti InternetFigyelő