Szolnoknál sikerült videóra venni a fekete párducot 📺
Újra felbukkant az először Kiskunhalason, majd Kecskemétnél látott fekete párduc, ami legfrissebb információk szerint Szolnok és Újszász közötti lakott területen kóborol – számol be a Bors értesüléseire hivatkozva a Hír Tv.
Egy szemtanú nagyjából 100 méteres távolságról egy felvételt is készített az állatról, majd azonnal hívta az állatbefogókat.
Az időjárás pedig megkönnyítheti a szakemberek munkáját, ugyanis a havazásnak köszönhetően a párduc lábnyoma alapján hamar a nyomára tudnak bukkanni. A Bors megkeresésére Both Zoltán elmondta, hogy amennyiben sikerül elfogni a nagymacskát, akkor a legközelebbi állatkertben fogják elhelyezni. Továbbá a tervek szerint a Fővárosi Állatkertbe fogják átszállítani, ahol már készen állnak a párduc befogadására.
Forrás: Hír Tv
Legfrissebb anyagaink:
Történelmi rekord: Megduplázódott a reggeli részvétel a 4 évvel ezelőttihez képest – Orbán Viktor sajtótájékoztatója (videó)
Elindult a sorsdöntő választás: Már reggel megmozdult az ország a béke és a biztonság érdekében
Kónya-Hamar Sándor: A KÖLTÉSZET NAPJÁN – 2026. április 11.
Hangfelvétel bizonyítja: Roma szavazatok vásárlását szervezi Magyar Péter bizalmasának kabinetfőnöke
Azért szólok most, mert nagy baj közeleg! – Tóth Máté felhívása a nemzeti oldal szellemi és közéleti alakjaihoz
Mindent eldöntő roham: Orbán Viktor egymillió kézfogással, a baloldal „heremutogatással” zárja a kampányt
Amerikai képviselők tüzet nyitottak Brüsszelre: Chris Smith és Andy Harris elítélték a magyar választási beavatkozást























