Szijjártó Péter: rendkívüli erőt ad Magyarországnak, hogy mezőgazdasága a hazai fogyasztás dupláját termeli meg
Rendkívüli erőt ad Magyarországnak, hogy a mezőgazdaság és az élelmiszeripar a teljes hazai fogyasztás dupláját tudja megtermelni, s ebben jelentős szerepe van a kormányzati támogatásokkal megvalósuló beruházásoknak is – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Nagyhegyesen.
A tárcavezető a Nagyhegyesi Takarmány Kft. projektzáró eseményén arról számolt be, hogy a 900 millió forint értékű fejlesztés nyomán a kétszeresére, évi nagyjából 100 ezer tonnára nőtt a családi tulajdonú, negyven országba exportáló cég állateledel-gyártó kapacitása. A projektet az állam 270 millió forinttal támogatta, így hozzájárulva harminc új munkahely létrehozásához.
Beszédében kitért az elmúlt évek nehézségeire, kiemelve, hogy a válsághelyzet világosan megmutatta, hogy mekkora jelentősége van az élelmiszeriparnak.
„Azt sem túlzás mondani az elmúlt évek fényében, hogy egy ország erejét nagyban határozza meg az, hogy milyen élelmiszeripari kapacitásai, milyen élelmiszeripari képességei vannak”
– mondta.
„Nekünk, magyaroknak is nyilvánvalóan rendkívüli erőt ad az a tény, hogy a magyar mezőgazdaság a dupláját tudja megtermelni, a magyar élelmiszeripar pedig a dupláját tudja feldolgozni mindannak, amit itt Magyarországon elfogyasztunk”
– tette hozzá.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a 135 ezer embernek munkát adó élelmiszeripar mára innovatív és nemzetközi szinten is versenyképes ágazattá vált, amelynek növekedését a súlyos kihívások sem tudták megakasztani.
Aláhúzta: ebben jelentős szerepe van annak is, hogy az élelmiszeripari vállalatok nagy számban éltek a kormány beruházásösztönzési támogatásaival, még a koronavírus-járvány alatt is.
Példaként említette, hogy a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar termelési értéke a pandémia előtt, 2020-ban 3800 milliárd forint volt, tavaly pedig már 6500 milliárd forint.
„Ez nyilván nem alakulhatott volna így, hogyha nem jöttek volna létre, nem jönnek létre folyamatosan a beruházások”
– szögezte le.
Valamint arra is kitért, hogy bár Magyarország lakosságszámát tekintve csak 95. a világon, a konzerves állateledelek exportjának ranglistáján a 9. helyen áll, miután tavaly mintegy 757 millió euró értékű volt a kivitel ezen a téren.
A miniszter beszélt arról is, hogy az elmúlt három évben korábban példátlan módon kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság. És – mint mondta – az ukrajnai háború árát egész Európa fizeti, minél közelebb fekszik egy ország a konfliktushoz, annál inkább.
Majd kiemelte, hogy a magyar gazdaság a rendkívül nehéz körülmények ellenére is rekordokat tudott elérni tavaly, ugyanis megdőlt a beruházások, a foglalkoztatás és az export csúcsa is. Szavai szerint erre a sikerreceptet a beruházások jelentik, mivel a beruházások teremtenek munkahelyeket, s a munkából lesz megélhetés és gazdasági teljesítmény.
„A mostani nehéz körülmények mellett is egyértelmű célkitűzésünk és elvárásunk magunkkal szemben, hogy a magyar gazdaságot így is növekedési pályán tudjuk tartani”
– összegzett.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…