Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Szijjártó Péter: Öt magyar konzul is jelen lesz a Ferencváros-Genk futballmeccs helyszínén Belgiumban

Öt magyar konzul is jelen lesz a Ferencváros-Genk futballmeccs helyszínén csütörtökön Belgiumban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak majd a magyar szurkolóknak – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a mérkőzés reggelén Budapesten.

A tárcavezető azt közölte, mielőtt útnak indult volna Minszkbe, hogy a labdarúgó Konferencia-liga esti csoportmeccsén 530 magyar drukkerre számítanak a szervezők, akik közül 190-en bérelt repülőgéppel érkeznek, míg a többiek egyénileg oldják meg a kijutást.

„Egy konzul kollégám már a Liege-i repülőtéren fogja várni a magyar szurkolókat. Négy konzul kollégám pedig a stadionban fog szolgálatot teljesíteni” – tudatta.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint, ha bármilyen ügyes-bajos dolguk van, vagy segítségre szorulnak a szurkolók, akkor a diplomatákat a +32 490 01 42 87-es ügyeleti telefonszámon lehet elérni.

A miniszter aláhúzta: a vendégszurkolók a stadion melletti vendégparkolóban kell, hogy gyülekezzenek, ahol majd a vouchereikért cserébe megkapják a mérkőzésre szóló jegyeket.

„Reméljük, az egyetlen bosszúság a mérkőzés kapcsán az marad, hogy a csapatot szállító repülőgép tegnap később indult és később is érkezett, de reméljük, hogy ezentúl már csak jó hírekről tudunk beszámolni” – fogalmazott.

„Az odautazóknak biztonságos megérkezést és jó szurkolást kívánok!” – jelentette ki.

Kiemelt kép: printscreen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük