Szijjártó Péter: észszerű reformokra van szükség az EU-ban, a bővítést prioritásként kell kezelni
Észszerű reformokra van szükség az Európai Unióban, a bővítést fő prioritásként kell kezelni, s a nyugat-balkáni államokat minél előbb fel kell venni, ez ugyanis jelentősen megerősítené a közösséget – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szlovéniában.
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Bledi Stratégiai Fórum panelbeszélgetésén kijelentette, hogy az EU napjainkban nincs jó formában, az utóbbi évek folyamán sokat gyengült a biztonság, a gazdaság és az energiaellátás garantálásának területén is.
Leszögezte: ez a helyzet nem a semmiből állt elő, hanem különböző, elhibázott vagy elmaradt döntések nyomán jött létre.
A biztonság kapcsán arról számolt be, hogy az ukrajnai háború közvetlen szomszédságában különösen súlyosak a negatív következmények, ráadásul magyarok is halnak meg a harcokban.
Kiemelte, hogy az EU külügyi tanácsa a távoli fegyveres konfliktusok esetében általában béketárgyalást sürget a szembenálló felek között, azonban most, amikor a kontinensen dúl háború, sajnos nem ezt az álláspontot képviseli a blokk annak ellenére sem, hogy immár másfél éve nem sikerült közelebb kerülni a békéhez.
“Ha valaki kiáll az azonnali tűzszünet és béketárgyalások mellett, akkor rögtön elítélik, és orosz kémnek, a Kreml propagandistájának, Putyin barátjának bélyegzik”
– fogalmazott.
Szijjártó Péter ezután hangsúlyozta, hogy 2010-ben az Európai Unió részesedése a világ GDP-jéből még 22 százalék volt, míg Kínáé 9 százalék, de mára fordult a helyzet és Kínáé 18, az EU-é pedig 17 százalék.
Hibásnak nevezte az európai-kínai gazdasági kötelékek egyesek által kívánatosnak tartott elvágását, az úgynevezett kockázatmentesítést.
“Úgy gondolom, hogy a valódi kockázat maga a kockázatmentesítés. Ugyanis nem az jelent kockázatot, ha együttműködünk egy gyorsan felemelkedő gazdasággal, hanem az, ha elvágjuk magunkat attól”
– közölte.
Hozzátette, hogy a Kínával folytatott erős gazdasági együttműködés nagyban hozzájárulhat az EU gazdasági növekedéséhez.
A miniszter az energiabiztonságra kitérve figyelmeztetett, hogy az ellátásra nem dogmatikus, ideológiai vagy politikai, hanem tisztán fizikai kérdésként kell tekinteni.
Közölte, mindhárom felsorolt szempontból fontos az EU bővítésének felgyorsítása.
“Tegnap 2030-at hallottunk. Rendben, de miért nem holnap? Mi tart vissza bennünket attól, hogy azt mondjuk, most kell felvenni minden nyugat-balkáni tagjelöltet az EU-ba ahelyett, hogy várnánk 2030-ig?”
– tette fel a kérdést.
“A Nyugat-Balkánnal nagyobbak, erősebbek lennénk. Nagyobb tér lenne a gazdasági együttműködésre. Az energiabiztonság perspektívájából nézve ma ez a legfontosabb tranzitútvonal, ráadásul a bővítéssel indokolatlanná válna a más szereplők szándékaival kapcsolatos sírás”
– mondta.
“A reformoknak észszerűségen, józan észen kell alapulnia, a bővítésnek a napirend elején kell lennie, és olyan gyorsan kell lezajlania, amennyire csak lehetséges”
– összegzett.
Szijjártó Péter kérdésre válaszolva úgy vélekedett, hogy jelenleg az Európai Uniónak nagyobb szüksége van a Nyugat-Balkánra, mint fordítva, ezért sem tűr halasztást az előrelépés a csatlakozási eljárásban.
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
A miniszter bírálta és szégyenteljesnek nevezte azt is, hogy Bulgária és Románia még mindig nem léphetett be a schengeni övezetbe.