Szijjártó Péter: az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből
Az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk az európai „liberális mainstream” által gerjesztett háborús őrületből – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Szijjártó Péter a Megafon Millenárison tartott rendezvényén azt hangsúlyozta, hogy az Európai Unió (EU) jelenlegi vezetése, a liberálisok az elhibázott szankciós politikával súlyos károkat okoztak Európának, az európai emberek mindennapjaiban és mivel politikai felelősségük nyilvánvaló „a legjobb védekezés a támadás” elve alapján a háborús pszichózist erősítik, erőltetik.
A tárcavezető elképesztőnek tartja, hogy egyes európai vezető politikusok már nukleáris fegyverek bevetéséről is beszélnek, elfelejtve, hogy ennek visszafordíthatatlan következményei lennének.
Magyarország soha nem tett egyetlen olyan lépést sem, amely a háború eszkalálódását, elhúzódását, további emberéletek kioltását okozta volna
– fogalmazott.
Szijjártó Péter azt tartja a legfontosabbnak, hogy az európai parlamenti (EP-) voksoláson és az amerikai elnökválasztáson is jobboldali győzelem szülessen, mert – mint mondta – ez szükséges ahhoz, hogy „véget vethessünk a háborús pszichózisnak”.
A miniszter egyebek mellett arról is beszélt, hogy Magyarországnak elképesztő támadásokkal kell szembenéznie egy „olyan közösség központjából, amelynek maga is tagja”, csak azért, mert a demokratikus választásokon négyszer is kétharmados felhatalmazásban részesülő magyar jobboldal szuverenista politikát folytat, ki merte mondani, hogy az apa férfi, az anya nő, illetve azt, hogy „jogunk van eldönteni, ki jöhet be az országba, kivel kívánunk együtt élni”.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy Magyarország a nemzetközi jog értelmében első biztonságos országként menedéket nyújt a háború elől menekülőknek, délen pedig védekezik a határt illegálisan átlépni akarókkal szemben.
A tárcavezető azt is hangsúlyozta, hogy annak ellenére tartják vissza az uniós forrásokat, hogy azok Magyarországnak járnak, hiszen annak előállításában a magyar emberek munkája is benne van. Ez teljes mértékben szembe megy minden jogszabállyal – fűzte hozzá.
Hozzátette, hogy a magyar gazdaságot ennek ellenére sem tudták megtörni és kiemelte, hogy például Magyarországon még sosem dolgoztak ennyien, mint ma.
„Az elmúlt 14 év heroikus munkájával elért sikerek a magyar emberek által a kezünkbe adott eszközök nélkül nem sikerültek volna”
– hangoztatta, hozzátéve:
„szuverenitásunkat, függetlenségünket, nemzeti érdekeinket semmilyen támadás hatására sem adjuk fel”. Egy politikai rendszer nem attól demokrácia, hogy a liberálisok nyernek
– mondta.
A következő időszakban is arra kell koncentrálni, hogy a szuverenitást sikerüljön megvédeni – hangsúlyozta, mert – mint fogalmazott – ahhoz, hogy jobboldali fordulat jöjjön, megfeszített munkát kell végezni.
Ha Brüsszelben sikerül elérni egy jobboldali fordulatot, annak nagyon súlyos következményei lesznek a liberális mainstreamre nézve és ez nagyrészt online, az internet világában fog eldőlni – vélekedett, a Megafon munkatársaitól pedig további megfeszített munkát kért a választási kampány hátralévő részében.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…