Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Szijjártó: Magyarország kész helyszínt biztosítani a béketárgyalásoknak

Magyarország kész „bármilyen helyszínt” biztosítani a területén az orosz és az ukrán képviselők közötti tárgyalásokhoz a válság megoldása érdekében – mondta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter a RIA Novosztyinak adott interjújában.

„Két nappal a háború kitörése után felvettem a kapcsolatot Lavrov (orosz külügyminiszter) és Jermak úrral, az ukrán elnöki adminisztráció vezetőjével, és mindkettőjüknek ugyanazt mondtam, hogy Magyarország mindig kész elősegíteni a tárgyalásokat, mindig készek vagyunk bármilyen helyet felajánlani Magyarországon, ahol mindkét félnek egyenlő feltételeket, egyenlő biztonságot és egyenlő esélyeket biztosítanak” – mondta a miniszter

„Tehát ha szükségük van ránk, állunk rendelkezésükre” – biztosított Szijjártó.

Orosz Hírek

 

Kiemelt képen: Szijjártó Péter Szentpéterváron / Fotó: Facebook

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük