Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Szégyenletes volt a német védelmi miniszter újévi beszéde

Heves bírálatok érték Christine Lambrechtet, Németország védelmi miniszterét, miután az Instagramon újévi beszédében azt hangoztatta, mialatt a háttérben éppen a berlini tűzijáték zajlott, hogy „Európa közepén háború dúl” .

Lambrecht ezzel bizonyára az ukrajnai háborúra gondolt, bár sem Ukrajnát, sem Oroszországot nem nevesítette. Ugyanakkor kiemelte, hogy 2022-ben sok „nagyszerű és érdekes emberrel” találkozott és számos benyomást szerzett a folyamatban lévő konfliktussal kapcsolatban. Majd hozzátette: „Szeretnék szívből jövő köszönetet mondani ezért” .

A Bundestag védelmi bizottságának egyik tagja, Serap Guler erős kritikát fogalmazott meg a miniszter beszédével kapcsolatban, amit kifejezetten  szégyenletesnek nevezett, ami csak tovább növeli azokat a súlyos hibákat, amelyeket már korábban is elkövettek.

„Minden perccel, amivel a kancellár [Olaf Scholz] tovább ragaszkodik ehhez a miniszterhez, csak tovább rontja hazánk hírnevét”

– írta az ellenzéki politikus.

Nemcsak magáról a miniszterről alkotott képről van szó, hanem Németországról Európában és világszerte – figyelmeztetett Güler, és azon töprengett, hogy „ki vesz minket már komolyan?”

Lambrecht szavaira egy másik CDU-képviselő, Roderich Kiesewetter is reagált, aki „nem helyénvalónak” nevezte Lambrecht üzenetét a Tagesspiegel napilapnak adott interjújában úgy nyilatkozott, hogy  Lambrecht beszéde „erősíti a… Németország iránti bizalmatlanságot, amely sajnos egyre inkább elhatalmasodik Európában és nemzetközi szinten is”.

A CDU egykori vezetője, Armin Laschet a német kormányt is kikezdte Lambrecht üzenete miatt. – Elvesztették az eszüket Berlinben? – írta Twitter-bejegyzésében, azon tűnődve, hogy Scholz „tényleg nem törődik Németország imázsával sem Európában, sem a világban”.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük