KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Sokan az utcára is félnek kimenni: Kárpátalján is egyre brutálisabb méreteket ölt az egyenruhások embervadászata

Majd a háború után beszélgetünk a demokráciáról – ezt egy Zelenszkij-párti ukrán képviselő mondta, amikor a kényszersorozásról kérdezték. Elemzők szerint Kijev egyre több embert próbál erőszakkal harcba vinni a frontra. Közben a Volodimir Zelenszkijhez közel álló források azt állítják: az elnök őrjöngve szidja az amerikaiakat, amiért nem biztosítanak elég eszközt a háború megnyeréséhez.

Ez is érdekelheti:  Zelenszkij párt: Ukrajnának diktatúrára lesz szüksége a túléléshez

Az M1 Híradójában bemutatott felvételeket egy munkácsi tömbház ablakából rögzítették. Helyi hadkiegészítők két mikrobusszal szedtek össze hadköteles férfiakat egy gyártelep mellett. A felvételen látszik, hogy az egyik mikrobusz gyorsított és majdnem összeütközött egy taxival. A fehér taxi sofőrje felismerte, hogy toborzók vannak a mikrobuszban. Közben a másik kisbusz is megpróbálta elállni a taxi útját, de sikertelenül: a kocsi sofőrje ügyes manőverrel kicselezte a toborzókat és elhajtott.

Nem volt viszont ilyen szerencséje egy Munkács melletti faluban sétáló fiatal férfinak. Miután elkapták, hárman fogták le, és nekihajították a mikrobusz oldalának. Végül betuszkolták és magukkal vitték. Mindezt egy térfigyelő kamera rögzítette.

Kárpátalján is egyre brutálisabb méreteket ölt a Belső-Ukrajnából érkező egyenruhások embervadászata, sokan az utcára is félnek kimenni. Akik mégis megteszik, azok nagy eséllyel behívót kapnak.

„Megyek az ellenőrző ponton. Erre behívót kapok. Megmutatom a három gyermekem születési bizonyítványát, a nagycsaládos igazolványt, amely mentességre jogosít. Erre azt mondják: őket ez nem érdekli, holnap menjek és intézzem, ahogy akarom” – panaszkodott egy férfi.

Ukrajna más megyéiben sem jobb a helyzet. A toborzók erőszakos viselkedéséről folyamatosan egyre több videó jelenik meg. A sajtóban megjelent cikkek szerint fejpénzt kapnak a hadkötelesek után.

Ez is érdekelheti:  Andrzejczak: Ukrajna veszteségei milliós nagyságrendűek és vesztésre állnak

Volodimir Zelenszkij pártja közben bevallotta: nem cél, hogy törvényesen dolgozzanak. „Nem tudunk a 2021-es törvényi keretek között működni. Majd a háború után beszélgetünk velük a demokráciáról, a szabadságjogokról és így tovább. De a háború alatt csak egy feladatunk van: túlélni! És mindennek, amit teszünk, erre kell irányulnia” – mondta Oleh Dunda, egy Zelenszkij-párti képviselő.

hirado.hu

Kiemelt kép: Hirado.hu grafika

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük