BREAKING: FEGYVERES MERÉNYLETKÍSÉRLET TRUMP ELLEN – A MERÉNYLŐT LELŐTTÉK (VIDEÓN A LÖVÉS PILLANATA)
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Sanghaji Együttműködési Szervezet – A világ új erőpólusa

Irán kedden a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) kilencedik tagjává vált, 88 milliós népességével gyarapítva a világ orosz-kínai-indiai tengelyre épülő új erőpólusát, mely a tömblogika elutasításával a szuverenitáson alapuló egyenjogú nemzetközi együttműködés elve szerint működik.

Újdelhi videó-csúcskonferenciáján az SCO állam- és kormányfői egyetértettek abban, hogy a tömbpolitika és az ideológiai szembenállás helyett a kölcsönösen előnyös együttműködésre kell összpontosítaniuk, egyszersmind az emberiség sorsát szolgáló közös jövőképet kell felvázolniuk.

A szervezet minden résztvevője azonosan értékelte a globális politikai, biztonsági, társadalmi és gazdasági helyzetet, és elkötelezte magát egy olyan többpólusú világrend kialakítása mellett, amely a nemzetközi jogon, a szuverén államok egymás iránti tiszteletén alapul, az ENSZ központi koordináló szerepe mellett.

A Sanghaji Együttműködési Szervezet nem irányul senki ellen sem – szögezik le újdelhi zárónyilatkozatukban.

     Hszi Csin-ping kínai elnök arra szólította fel az SCO tagállamait, hogy növeljék a nemzeti valuták részarányát egymás közti kereskedelmi elszámolásukban. “Meg kell erősítenünk az együttműködést a szuverén digitális valuták terén, és dolgoznunk kell az SCO Fejlesztési Bank létrehozásán” – mondta, s tudatta, hogy Kína hajlandó beengedni piacára partnereit, megosztani velük fejlesztési szakértelmét.

Putyin orosz elnök elmondta, hogy az orosz-kínai kereskedelmi forgalom több mint 80 százalékát rubelben és jüanban számolják el. Az orosz valuta tavaly az összes SCO-országgal folytatott exporttranzakció több mint 40 százalékát tette ki. Az SCO országaival folytatott orosz kereskedelem 2022-ben 37 százalékkal nőtt, és rekordot döntött 263 milliárd dollárnak megfelelő értékkel. Az orosz kereskedelem 2023. január-április között pedig 35 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Narenda Modi indiai miniszterelnök szerint a Sanghaji Együttműködési Szervezet a globális intézmények, köztük az ENSZ reformjának fontos hangadója. “Az elmúlt két évtizedben az SCO a béke, a jólét és a fejlődés fontos platformjává vált az eurázsiai régióban. Az SCO olyan szervezetté fejlődik, amely teljesen felkészült arra, hogy szembenézzen a jövővel” – mondta India miniszterelnöke.

Ez is érdekelheti:  A NATO le akarja győzni Oroszországot – Békepolitikája miatt Orbán Viktort szerződésszegéssel vádolja az EU

    Ebrahim Raiszi iráni elnök nagy potenciállal rendelkező fiatal szervezetnek nevezte az SCO-t. Azt mondta, hogy csatlakozásával az Iszlám Köztársaság hosszú távú fejlődését akarta megalapozni, egyszersmind erősíteni akarta a kollektív biztonságot.

Hszi Csin-ping hangsúlyozta: az SCO-nak fel kell lépnie a tagállamainak politikai stabilitása ellen irányuló idegenkezű úgynevezett „színes forradalmak” ellen.

A Sanghaji Együttműködési Szervezet újdelhi csúcstalálkozóján részt vettek a szervezet Titkárságának és Regionális Terrorellenes Struktúrájának vezetői is, továbbá az ENSZ, a Konferencia a kölcsönhatásról és a bizalomépítő intézkedésekről Ázsiában (CICA) nevű szervezet, a Független Államok Közössége (CIS), a Kollektív Biztonsági Szövetség Szervezete (CSTO), az Eurázsiai Gazdasági Unió (EAEU), és a Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN).

Újdelhi, 2023. július 5. szerda (MB)

Kiadta: Magyar Békekör

Kiemelt kép az SCO állam- és kormányfőinek újdelni video-csúcskonferenciájáról készült

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük