Románokkal együtt ünnepel a FIDESZ Erdély elrablásának gyásznapján
Az emlékezetes 2002-es Medgyessy Péter miniszterelnök-féle román-magyar koccintás után (a képen balról jobbra: Verestóy román szenátor, Nastase, Medgyessy, Kovács, Göncz) 2015-ben újabb állomáshoz érkeztünk.
Ezúttal fideszesek örültek és ünnepeltek együtt a románokkal. De ne felejtkezzünk meg Szász Jenőről sem, az ex-polgármesterről, a “legmagyarabb városból”, Székelyudvarhelyről, aki Bukarestben koccintott Basescu román államelnökkel. Orbán meg is tette a Nemzeti Stratégiai Intézet vezérének. Meg is érdemli, hisz a komája.
Az eseményről a gyulai MIÉP közleményét közöljük.
Románia legnagyobb nemzeti ünnepe december 1-je. Szomszédunk ekkor ünnepli meg nagy csinnadrattával Erdélyország Nagy-Romániához való csatolását. Ez nekünk, magyaroknak gyásznap. Egy nemzeti lelkületében egészséges országban ezen a napon minden hivatalon és épületen fekete nemzeti gyászlobogónak kellene kint lennie.
1918. december 1-jén tartották a magyarországi románok gyulafehérvári nemzetgyűlésüket, ahol a megjelent 1228 küldött kinyilvánította azon szándékát, hogy Erdély, a Körösök vidéke, Bánát és Máramaros – összesen 26 történelmi vármegye – csatlakozzon a Román Királysághoz. Bár a románok döntése később „hivatalosan” megfelelt a wilsoni elveknek, a valóságban az elszakadás egyoldalú határozat eredménye volt, mely az erdélyi magyarságot teljesen megfosztotta az önrendelkezés jogától.
Ez az a nap, melyen a közelmúltban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter által kitüntetett Medgyessy Péter 2002-ben, a budapesti Kempinski Hotelben pezsgővel koccintott román kollégájával, Adrian Năstaséval.
Mi még emlékszünk arra, hogy 2002-ben, az akkor ellenzékben lévő Fidesz jogosan illette kemény kritikával Medgyessy Péter miniszterelnököt. Eltelt azóta 13 év. A Fidesz történelmi emlékezete pedig megint kihagy.
2015. december 1-jén Gyulán, a Románia Gyulai Főkonzulátusa által szervezett ünnepségen több mint 300-an vettek részt. Ünnepeltek, tették azt románként egy román ünnepen. S ez rendjén is van! Egészségükre!
Azzal viszont nagy baj van, hogy engedik, hogy Magyarországon ezt, a magyar nemzet számára gyászos napot megünnepeljék, sőt, asszisztálnak is hozzá éppen azok, akik annak idején, még ellenzékben – jogosan! – támadták érte a szocikat. Milyen magyarok ezek?
Az ünnepségen ott volt Zalai Mihály, Békés Megyei Közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP), Tolnai Péter, Békés Megyei Közgyűlés alelnöke (Fidesz-KDNP), Mokán István, Sarkad város polgármestere (Fidesz-KDNP), Marjai János, Battonya város polgármestere (Fidesz-KDNP), Kecskés Gyula, Pocsaj nagyközség polgármestere (Fidesz-KDNP), és még sokan mások. Például dr. Veress Gabriella, a Békés Megyei Főügyészség főügyésze, Pocsai Edit, hajdú-bihari főügyész, Czeglédiné Dr. Gurzó Mária, a gyulai Nicolae Bălcescu Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium igazgatója, s hosszan sorolhatnánk.
Erre csak azt tudjuk mondai: Szégyen! Magyarként ez nagyon nagy szégyen!
A gyulai Fideszes városvezetés tagjai közül senki nem vett részt az eseményen! Tisztelet és köszönet jár érte, ők nem asszisztáltak ehhez. Ez lenne a normális és elvárható viselkedés minden igazlelkű magyar honfitársunktól.
Az viszont, hogy a Fidesz választókerületi elnöke, országgyűlési képviselőnk első embere, Tolnai Péter, aki a Békés Megyei Közgyűlés alelnöke, részt vett az ünnepségen: gyalázat, ahogy gyalázat, hogy az összes többi személy is tiszteletét tette Nagy–Románia születésnapján.
Az említett személyek és minden “magyar”, aki ott volt, nagyon mélyen szégyellje el magát. Azok pedig, akik támogatták ezeket az embereket szavazataikkal, arra kérjük őket, hogy többet ne tegyék. Az a magyar, aki románokkal megünnepli Nagy–Románia születésnapját – ismerve a történelmi tényeket –, az az ember egy hazaáruló. Egyetlen egészséges lelkületű ember sem ül le édesanyja gyilkosával megünnepli anyja meggyilkolásának évfordulóját.
Mielőtt bárki félre akarja magyarázni sorainkat: nem a román néppel van bajunk, hanem azokkal a fideszes és más magyar politikusokkal, akik együtt ünneplik Magyarország megcsonkítását. Ilyen embereknek a magyar közéletben helyük nincs!
Felszólítjuk Zalai Mihályt, Tolnai Pétert és az összes többi politikust, aki ott volt, hogy azonnali hatállyal mondjon le minden köztisztségéről. Ilyen emberek alkalmatlanok a magyarság érdekinek megvédésre, nemzetünk képviseletére.
Kép: Erdély elvesztésének gyásznapján a magyarság árulói Budapesten koccintanak a román miniszterelnökkel, Nastaseval. Ez volt az első román ünneplés Budapesten, Erdély elcsatolásának gyásznapján. Részt vettek (balról jobbra): Verestóy szenátor Ilona Csausészku kedvenc bozgorja és szekus ezredes, Nastase román miniszterelnök, Medgyessy magyar miniszterelnök, Kovács magyar külügyminiszter, Gönz magyar köztársasági elnök.
Jelenleg a FIDESZ ünnepli a románokkal Erdély elrablását. Képünk sajnos nincs erről az újabb aljasságról.
Singer Attila, elnök Magyar Igazság és Élet Pártja Gyulai Szervezete
Forrás: Hunhír.info nyomán
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
NIF
A Fidesz vezerek es tagok kozott sok a nemzetarulo, idegenekkel paktalo, idegen erdekekert munkalkodo, idegeneknek hajbokolo fercember ! A szavazo polgarok kozott pedig tajekozatlan, buta, vagy bamban Fideszt imado ! Pasztorfi Istvan