Románia retteg, tankokkal vonult volna be Budapestre, az oroszok nem engedték

„Románia nincs felkészülve egy esetleges Oroszország elleni háborúra

– mondta a minap Gheorghița Vlad tábornok. A román hadsereg vezérkari főnöke szerint, ha Putyin győz Ukrajnában, akkor eszkalálni fogja a konfliktust. A tábornok szavaiból az derül ki, hogy Románia veszélyeztetve van Oroszországtól.

Vlad úgy látja, hogy önkéntes katonai alapkiképzésre lenne szükség a 18 és 35 éves korosztály számára. A vezérkari főnök úgy ítéli meg, hogy Oroszország a szomszédos, szintén román anyanyelvű Moldvai Köztársaságot tekinti első célpontjának.

Mindebből azt a következtetést lehet levonni, hogy Bukarest konkrétan attól tart, hogy ő lesz a következő „célállomása” az orosz hadseregnek.

Nem ez az első, és valószínűleg nem is az utolsó eset, hogy egy felelős román személy aggódva beszél hazája biztonsági helyzetéről. Moszkva pedig sok mindent tesz azért, hogy a bukaresti vezetésnek ne legyen komfort érzése.

Az orosz elnök határokkal kapcsolatos, Romániában nagy vihart kiváltó állásfoglalását, pontosan időzítette és a „jobbhorog” ha lehet még pontosabban talált célba. Előzetes figyelmeztetésnek szánta Romániának. Mert nem sokkal később 2016 decemberében avatták fel a román–bolgár határhoz közeli deveselui amerikai katonai támaszpont, amely NATO parancsnokság alatt áll. Hivatalosan a nagy teljesítményű radarral és légvédelmi rakétarendszerrel felszerelt bázisnak az a feladata, hogy az Irán általi fenyegetést elhárítsa. Viszont, Oroszország a határai felé lopakodó nyugati katonai szervezetben biztonsági fenyegetést vélt felfedezni.

A romániai politikai pártok, függetlenül attól, hogy kormányon voltak, vagy ellenzékben, egyaránt Oroszországot tették felelőssé a háborúért. A román történelmi emlékezetben Oroszország mindig negatív színben tűnik fel. „Moszkva durván áthágta a határok sérthetetlenségének nemzetközi elvét” – jelentette ki Klaus Iohannis. A román államfő hazája támogatásáról biztosította Ukrajnát, hogy az megőrizze területi egységét és szuverenitását. A román paranoia a régi, mindig a határok és a területi sérthetetlenség ügyéhez lukad ki.

A román királyság 1881-es létrejötte óta úttorlaszként funkcionál az oroszoknak a Dardanellák felé vezető úton, elzárva a lehetőséget a meleg tengerekhez való kijutáshoz. Köteteket lehetne megtölteni azokkal az eseményekkel, amelyek szembe állították Bukarestet Moszkvával. Tulajdonképpen a román történelemnek egyetlen szakaszában sem volt olyan helyzet, amelyben a románok ne sérelmeztek volna valamit.

Ilyen például az első világháború után Oroszországba „került” állami vagyon ügye. Ezzel kapcsolatban Oroszország többször is kijelentette, hogy nem adja vissza a kilencven tonna aranyat. A románok a mai napig azt is nehezményezik, hogy Moszkva rájuk kényszerítette a kommunista diktatúrát, 1958-ig megszállva tartotta az országot, elcsatolta a két világháború között Romániához tartozó Moldvát, csak néhány eset az oroszellenes román érvrendszerből.

Az orosz–román kapcsolatokban mindig ott van a magyar tényező is. A második világháború után Sztálin hamar felismerte, hogy Erdély hovatartozásának ügy, a mindkét országban bevezetett egypártrendszerű kommunista diktatúra ellenére befagyott feszültségforrás a két ország között. Sztálinnak újjá kellett volna születnie, hogy ha ezt a helyzetet nem akarta volna kihasználni.

Mivel a román kommunista rendszer magában foglalta a balkáni nacionalizmust is, a generalisszimusz nem volt hajlandó rábólintani az új román alkotmányra addig, amíg az nem tartalmazza Székelyföld magyar autonómiáját. Moszkvában a pártbürokraták írták meg az ezzel kapcsolatos passzust. Majd 1952-ben meg is alakult a magyar autonómia, amelyet az oroszok, Damoklész kardjaként, a román vezetés feje felett lógattak.

A román vezetés 1956-ban sem tagadta meg önmagát. Hruscsov szovjet vezető, a magyarországi események hatására Bukarestbe repült, hogy találkozzon a román kommunista főnökkel és tájékoztassa, hogy Moszkva döntött: bevonul Magyarországra és leveri a magyar forradalmat. Gheorghiu-Dej, a román kommunisták első embere azonnal felajánlotta, hogy tankokkal bevonul Budapestre.

Hruscsov elutasította az ajánlatot, mivel már a második világháború alatt is problémát okozott a két ország viszonyában a román „tülekedés”. Budapest ostromában szovjet és román csapatok vettek részt. A románoknak presztízskérdés volt, hogy ők vonuljanak be elsőként a magyar fővárosba. Budapest ostromának idején a román hetedik hadsereg elfoglalta a Lóversenyteret, majd a Kerepesi úton keresztül betört a Hungária körútra. Viszont Malinovszkij marsall parancsot adott a román csapatoknak Budapestről való kivonására, hogy a magyart főváros elfoglalásának dicsőségét csak neki tulajdonítsák. Nicolae Sova román tábornok kénytelen volt engedelmeskedni. Többek között ezt a rivalizálást akarta Hruscsov 1956-ban elkerülni.

Hruscsov a ’60-as évek elején is kijátszotta a magyar kártyát a román vezetés ellen. A szovjet pártvezetőnek nagyon tetszett az Unió elődjének, a Közös Piacnak az az ötlete, hogy határokon átnyúló gazdasági övezeteket hozzanak létre, az egymáshoz kötődő térségeket összekapcsolva. Erdélyt, legalábbis gazdaságilag, Magyarországhoz „csatolta” volna. A tervből azért nem lett semmi, mert Hruscsovot 1964 októberében leváltották.

Egy évvel később Románia élére Nicola Ceausescu került. A betegesen magyargyűlölő vezető 1968 februárjában számolta fel az erdélyi magyar autonómiát és a dátum nem véletlen. Ennek az évnek januárjában kezdődött a prágai tavasz és Ceausescu attól félt, hogy az 1956-os események a magyarok lakta területeken megismétlődnek.

Amikor a Varsói Szerződés Szervezetének csapatai – Románia nélkül – 1968 augusztusába bevonultak Csehszlovákiába, Ceausescu a kommunista párt székházának erkélyéről teli torokból üvöltötte, hogy ez milyen nagy hiba volt.

Az persze jól jött Bukarestnek, hogy a szovjet típusú szocializmus változatlan maradt Csehszlovákiában, de az már zavarta a román vezetést, hogy a Szovjetunió katonailag avatkozott be egy másik szatellit állam belügyeibe, megállítva egy belpolitikai folyamatot. Ez utóbbi esetben magukra ismertek és egyre inkább félni kezdtek.

Ceaușescu úgy gondolta, hogy, ha a nyugattal szorosabbra fűzi a kapcsolatait, ez ellensúlyozhatja a szovjet befolyást. A Csehszlovákia elleni invázió után alig egy évvel Bukarestben fogadta Richard Nixon amerikai elnököt.

A történtek talán rávilágítanak arra, hogy a mai román politikai elitben miért vannak komoly félelmek Oroszországgal szemben. Mindez annak ellenére, hogy Románia is a NATO tagja, Moszkva aligha kockáztatna meg egy globális konfliktust a nyugati védelmi szervezettel. Ez azonban aligha változtatja meg a román politikai gondolkodást.

G. Fehér Péter – Magyar Hírlap

Kiemelt képen: román pszh-k / Kiemelt kép: AFP/Daniel Mihailescu