Románia alárendelte szuverenitását a Nyugat akaratának
Az oroszellenes nyugati háborúpárti erők megkönnyebbülésére Romániában a liberális Nicosur Dant választották elnökké – jelentette a Magyar Békekör tudósítója hétfőn.
A Bukarest főpolgármesteréből államfővé avanzsált politikus a szavazatok 54,3 százalékát kapta, ellenfele, a NATO és az Európai Unió háborúpártiságát ellenző George Simionra 45,6 százalék voksolt.
A „szuverenista” Simion annak dacára elismerte a vereségét, hogy az elnökválasztás vasárnapi, második fordulójának eredménye kirívóan eltért Simion első fordulón aratott 20 százalékos fölényes győzelmétől. Vannak, akik az eredmény kialakulásában némi idegenkezűséget vélnek.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség megnyugvással fogadta a választás kimenetelét, mert Simiont magyarellenes politikusnak tartotta.
Ugyanakkor Kelemen Hunor elnök nem közölte, miért volna ellentétes a romániai magyarok érdekével a kiegyezés és a békés együttélés Oroszországgal.
Nicosur Dannak elsőként gratulált Ursula von der Leyen, az Európai Unió háborúpártiságáról elhíresült elnöke, valamint Macron francia elnök, aki csapatokat szeretne küldeni Ukrajnába az oroszok ellen.
Bukarest, 2025. május 19. hétfő (MB)
Legfrissebb anyagaink:
Kétharmada lehet a Tisza Pártnak, csaknem 50 százalékos a feldolgozottság
Liberty Coalition for Free and Fair: Demokratikus és szabad választások keretében adhatták le szavazataikat a magyar választópolgárok
Történelmi csúcs: 17 óráig a választók 74,23 százaléka már szavazott! – Pest vármegye és Budapest az élen
Krisztus feltámadt! – A Szent István Légiója Közösség üzenete az ortodox húsvét ünnepén
Orbán Viktor: Ma egyetlen hazafi sem maradhat otthon! (videó)
Választás 2026: 15 óráig a választók kétharmada, 66,01 százalék már szavazott!
Diplomáciai aranykor: 21 milliárd dolláros gazdasági és védelmi csomagról egyezett meg Orbán Viktor és J. D. Vance























