KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Roma szervezetek nyílt levele (frissítés1 és 2: 1 érdekes kép)

Tisztelt NIF!!!
Kérem, hogy tegyék fel az alábbi “nyílt levelet”, melyet a RomNet tett közzé. Már csak azért is, mert naponta olvasva mindazt, amit egyes olvasók “megjegyzésként” írnak (pl HARASZTI ZSUZSA-“csak”óvónő!!!), hogy ha eljön az idő ne “távozzanak” tudatlanul, és legyenek továbbra is “büszke Fidesz szavazók!!! Kérem, hogy  nevem ne tegyék közzé, csak a cikket tegyék fel oldalukra, amit -Hála Istennek!!!- sokan olvasnak!!! -és talán el is gondolkodnak mindazon, amit ez a nyílt levél tartalmaz!!!
Sok Szeretettel Üdvözlöm a NIF Szerkesztőit, Munkatársait, és megköszönöm azt a pótolhatatlan munkát, amit végeznek-JÓ EGÉSZ-SÉGET kívánok MINDANNYIUKNAK: xxxxx   yyyy (egy szívében IS MAGYAR!!!) 
Több roma nemzetiségi önkormányzat és civil szervezet nyílt levelet fogalmazott meg, amelyben a kormányzat és a közülük való “magyar” miniszterelnök -Orbán Viktor (alias “Orsós”, németre fordítva “Spinner”)- roma politikája ellen tiltakoznak.

Nyílt levél

Kedves Roma Testvéreink!

Mi, akik ezt a levelet aláírtuk együtt és külön-külön is kifejezésre juttatjuk, hogy elegünk van a mai magyar kormányból és különösen annak vezetőjéből, Orbán Viktorból.

Kevesen tudják, de 1989-ben, a cigányság akkori vezetői megegyeztek abban, hogy néhány személyt ki kell választani a romák közül azzal a céllal, hogy népünk felemelkedéséért dolgozzon, hiszen a cigányság helyzete, életkörülményei már akkor is rendkívül rosszak voltak. Köztük a legígéretesebb fiatalember Orbán Viktor volt, akiben az akkori roma vezetők a cigányság felemelkedésének letéteményesét  látták.

Orbán Viktor és családja a Kiskegyed 1993/51. számában
Orbán Viktor és családja a Kiskegyed 1993/51. számában. Ha még emlékeztek Michel Jackson is kifehéríttette a bőrét, és Chelsea Clinton meg több plasztikai beavatkozáson esett át, amíg el sikerült tüntetni a zsidó faji jellegeket róla! Szóval, ma sok minden lehetséges a megtévesztési szakmában!

Türelmesek voltunk, 1998-ban, amikor Orbán miniszterelnök lett úgy éreztük, most jött el a mi időnk. Valóban történt néhány olyan intézkedés, ami reményeinket éltette, de igazi áttörés nem történt, gyermekeink iskoláztatása, családjaink anyagi és egészségügyi helyzete nem igazán javult. Ennek ellenére tovább reménykedtünk és a választásokon szavazatainkkal támogattuk a Fideszt. Ilyenkor mindig elhúzták a mézesmadzagot előttünk, a fideszes aktivisták néhány ezer forint választási pénzzel „motiválták” cigány testvéreinket.

2010-ben újra győzött a Fidesz. Ez megint csak nagyon sok roma szavazatnak is köszönhető, megint volt egy kis „hálapénz”. Ami ezután történt azt még a rémálmunkban sem képzeltük volna: Magyarország és azon belül a elsősorban a „vidék” olyan mély nyomorba került rövid idő alatt, amire senki sem számított. Mára már általánossá vált a az éhezés, a fagyhalál, a korábban már felszámolt betegségek elterjedése, stb. Helyzetünk lassan a kilátástalansággal lett azonos, mára már mindenünket elveszítettük, főleg a reményt. Reményünk sincs arra, hogy gyerekeink írástudóvá váljanak, hogy szeretteink egészségben öregedhessenek meg, hogy tisztességes munkához juthassunk.

Ez is érdekelheti:  Kitűzték Ursula tárgyalásának időpontját

Ki kell mondanunk: Orbán Viktor, aki ma már nem büszke arra, hogy származása szerint közülünk való, nem csak a cigányságot köpte szemen, hanem több millió nyomorba kényszerített magyar embert is. Látva azt, hogy ma már kizárólag a saját családjának a gazdagodása érdekli, ki kell mondanunk, hogy nem tekintjük vezetőnknek, elveszítette bizalmunkat és semmilyen módon nem kívánjuk a továbbiakban segíteni a hatalomba maradását. Reméljük, hogy felhívásunkhoz minden magyarországi roma csatlakozik és 2018-ban a mi segítségünkkel szabadulhat meg meg az ország a zsarnokká vált egykori csóró roma gyerektől.

Roma Rom Összefogás Egyesület,

Magyarországi Cigány Demokratikus Szervezet,

Békés-megyei Esélyegyenlőségi és Hagyományőrző Egyesület,

Európai Unió Roma Ifjúságáért Egyesület, Nagykanizsa,

Összefogás Magyarországáért Párt / MCF- ÖMP/,

Nádudvari Roma Nemzetiségi Önkormányzat,

Tiszainokai Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Recskéi Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Egerszalók Roma Nemzetiségi  Önkormányzat,

Tarnalelesz Roma Nemzetiségi Önkormányzat ,

Bodony Roma Nemzetiségi  Önkormányzat,

Ivád Roma Nemzetiségi Önkormányzat

Korlát Roma Nemzetiségi Önkormányzat

roma-Mélyszegénység
A felelősök közül a 3 cigány főkolompos: Balogh, Orbán, Farkas. A mai világ génállományában a cigány-zsidó keverék a menő. Így Balogh lehet a következő “magyar” évtizedek meghatározója!!!

Forrás: http://www.romnet.hu/hirek/2016/04/06/roma_szervezetek_nyilt_levele


 
2 kommentár:
Frozen írta:

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
  • Mivel eltűnni úgysem fognak, és kényszerűen együtt kell élnünk velük, a saját érdekünkben valamennyire elviselhetővé kellene tennünk ezt az együttélést! A cigány nem képes megteremteni a normális életkörülményekhez és a tanuláshoz való feltételeit, mert egyszerűen nincs igénye rá! Miskolc az élő példa, hogy bár kihozták őket a putriból, cserébe az Avason majdhogynem leamortizálták a teljes második ütemet, kis híján egy orbitális putrivá téve azt! Ráadásul a cigányság problémája ott kezdődik, hogy megélhetési forrásnak tartják a kölykeiket! Az ún. rendszerváltás után elhitették velük, hogy nem kell tovább tanulni, nem kell dolgozni, csak szaporodjanak mint a nyulak, az állam úgyis eltartja őket! Na de az a pénzecske csak éppen annyira lett elegendő, hogy a kancigány leeressze a torkán, vagy elgépezze! Amíg muszáj volt dolgozniuk, nem volt ekkora szegénység és nélkülözés közöttük sem, de mivel már csak a segélyek meg a családi pótlék maradt, egyre nagyobb nyomorba taszították saját magukat! Azáltal, hogy tanulni is restek, esélyük sem volt, hogy kilábaljanak belőle! Az állam velük kapcsolatban azzal követi el a legnagyobb hibát, hogy mindenfajta segély formájában, teljesítmény nélküli juttatást kapnak, hiszen cserébe nem kötelezik őket semmire, ösztönzik őket a gyermekvállalásra, holott a vak is látja, hogy egy putriban nem lehet egy gyermek egészséges fizikai és mentális fejlődését biztosítani! (Ugyanakkor az avasi példa is mutatja, hogy ha összkomfortos lakást raknak a seggük alá, ott sem képesek normális életvitelt folytatni!) Ha a kormány betartaná a saját rendeleteit és ezen családoknak oda sem adnák az újszülöttet, amíg nem teremtenek élhető körülményeket, akkor ezek a családok előbb-utóbb nem fosnák magukból futószalagon az eljövendő kis bűnözőket, hiszen nem hogy gyerek, de pénz sem járna a markukba velük! 
    És akkor beszéljünk az esélyegyenlőségről!
    – minden putris cigánygyerek ingyen érkezik az óvodákban, iskolákban, sőt az egész nyári szünetben is
    – minden tankönyvet, iskolai felszerelést ingyen kapnak az önkormányzattól, iskolafenntartótól
    – ingyen egészségügyi ellátás az egész családnak
    – nagycsaládosoknak ingyenes vagy 90%-os utazási kedvezmény jár
    – családsegítőktől folyamatos élelmiszer, ruhanemű, ágynemű, bútor segélyezés
    – az önkormányzatoktól lakhatási támogatás, tüzelő, iskolakezdési támogatás
    – cigány önkormányzatoktól csak a jó ég tudja milyen támogatásokat kapnak
    Na már most…nincs attól irritálóbb, amikor arról beszélnek, hogy mekkora hátránnyal indul az életnek egy cigány gyerek! B@ssza meg, azt senki sem firtatja, hogy azt a hátrányt a gyerek otthonról hozza? Elhiszem, hogy nehéz lehet kivakarózni a putris létből, ha a szülők a mocsokban érzik jól magukat, irtóznak a tisztálkodástól,a rendtől, kultúrájuk addig terjed, hogy sz@rral dekorálják a falat, a purdé előtt éljenek nemi életet, ocsmány, trágár szavakkal tudják csak kifejezni magukat, mert ez a rajság egyik fokmérője, és hazudozni, lopni tanítják őket már óvodás korukban! Az a gyerek ilyen és ettől sokkal durvább példákat lát a saját “szülőjétől” (hogyan erőszakoljunk fiatal nőket, hogyan verjünk agyon és öljünk meg védtelen magyarokat néhány fillérért), csoda-e, hogy a tanulás helyett a jóval könnyebb bűnözői életmódot választja? Csak ép ésszel fel kellene fogniuk (amire nincs esély) hogy élősködni egy társadalmon, majd azt túlszaporodni, az ő bukásukhoz is fog vezetni! 
    Ebben az egész cigánykérdésben a legnagyobb bűnös pedig az állam, mert tudatában van mindennek és asszisztál is hozzá!

    Avatár

  • Igaz is, meg nem is:
    Ahhoz hogy eredményesen lehessen (át)nevelni a cigány gyerekeket, olyan intézményekben kell elhelyezni őket, ahol ők is szeretnek ott lenni: 4-5 fős csoportokban, egy-egy rátermett, lelkiismeretes nevelővel, kiváló körülmények, kiváló étkezés, kiváló oktatás, szeretetteljes törődés, tisztaság, szép ruhák, stb. Ráadásul ezt legfeljebb 3 éves korban, de ha lehet, akkor előbb el kell kezdeni. Olyan körülményeket kell teremteni számukra, hogy utáljanak hazamenni hét végén a putriba, utálják az alkoholistákat, a bűzös lakást és a koszt. Váljanak a környezetükkel és saját magukkal szemben is igényes gyermekekké. Ehhez nagyon sok pénzt kell beinvesztálni, de ez egy valóban megtérülő befektetés lehet. Természetesen csak akkor működőképes egy ilyen modell, ha a rossz példát mutató, visszahúzó környezetüket – akár a szülőket is – vasszigorral megregulázzák, illetve ha ez nem megy, akkor távol tartják.


Olvasóinknak javasoljuk, hogy keressenek utána a feltüntetett cigány szervezeteknek és kérdezzenek rá a nyílt levél valódiságára! Itt pl. egy cím, akikhez megírtam az első levelet!

Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége Budapest XIII. kerületi Tagszövetsége, EMAIL: mcdsz.budapest@chello.hu

Írtam nekik és várom a visszaigénylést, hogy tudnak-e a levélről!
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

17 thoughts on “Roma szervezetek nyílt levele (frissítés1 és 2: 1 érdekes kép)

  1. a hatvanvalahány % fidesz szimpatizáns szavazata bizonyítja az ellenkezőjét annak,ahogy ti,a fent nevezettek látjátok a magyar társadalmi viszonyokat

  2. Nagyon ” nyílt ” levél, ha nem kamu. Lehet, hogy csak egy megrendelt lejárató kampány? Az ember ma már semmiben sem lehet biztos. Majd a választáskor kiderül.
    A cigányok és nem a hangzatos nevű romák felemelkedéséhez akarat is kell a részükről. Nem csak a vég nélküli pénzkövetelés. Sajnos ebben is kevés előremozdulás tapasztalható, mint a támogatások mikéntjében. Az biztos, hogy nem jó helyre kerülnek. Ebben a választott vezetőik járnak az élen. Ha igaz a levél, akkor O V is csak a példát követi.

    1. Meg kell keresni a feltüntetett roma szervezeteket és megkérdezni tőlük: aláírtátok vagy sem?!

    2. Örök érvényű igazság,hogy csak azt lehet kihúzni a szarból aki ki akar jutni belőle.
      H.B.

  3. SOK TUDATLAN BEJÁS MEG RUMUNGRÓ ÉS TEKNŐVÁJÓ LÉNY !! ADDIG ÖRÜLJETEK MIG VIKTOR A MIN.ELNÖK MERT HA ÉN VOLNÉK +2 GYEREKNÉL NEM VOLNA TÖBB A PUTRIBA :: AZÉRT CSINÁLJÁTOK ÉJJEL NAPPAL HOGY CSALÁDI PÓTLÉKOT VEGYÉTEK FEL !! ÉS UTÁNA HEJ RIGÓ-RIGÓ MAJD UJRA EGY KÖLYÖK !!! HOGY SZAR AZ ÉLETETEK ?? MIT TETTETEK HOGY JOBB LEGYEN ?? LOPNI CSALNI AZT TANULJÁTOK OVODÁS KORBAN !! HÁNY EGYETEMET VÉGZETT VAN KÖZTETEK ?? AZOK SZÓBA SE ÁLLNAK A SAJÁT FAJTÁJÁVAL !! HA EMBERNEK ÉRZITEK MAGATOKAT AKKOR UGY IS KELL VISELKEDNI !!

  4. ” Berecz úr,a viselkedést hagyjuk, az előző oldalon már bizonyított ! Ami a diplomát és az iskolázottságot illeti, az írástudók kiművelt sisere hada van hatalmon már jó ideje. Sem az iskola,sem az irány nem vezetett sehova! Nem az iskolával van baj többnyire,hanem az emberrel(?) tartásával,gerincivel. Mert mihelyt egy kis hatalom közelébe kerül,elveszti a tartását. Ha kíváncsi vagy milyen emberrel van dolgod,adjál hatalmat a kezébe,aztán megtudod. Előtte is féreg volt,csak akkor nem volt lehetősége,hogy produkálja magát. Ennyit az emberről! Ami a cigányokat illeti,a mindenkori hatalom(?),mindig az érdekei szerint használta őket. Talán felébrednek Ők is,hogy a saját érdekeikért,nekik kell harcolni. Győztesek mellé állni nem dicsőség,ott csak szolga lehet az ember. Nekik sincs más lehetőségük, mint lerakni a “parasztok irányába lévő ellenszenvet, és összefogni a kétkezi munkásemberekkel. Akiknek maguk szurkolnak az idő eljárt a fejük felett , mert az a hatalom melyet többek kárára gyakorolnak,nem tartható fenn sokáig!

  5. Az, hogy 600 év alatt csak eddig jutottatok az nem Orbán Viktor hibája.
    Csodát Ő sem tud csinálni. Azt az irdatlan mennyiségű pénzt, amit az adófizetők termeltek meg a felzárkóztatásotokra, azt a vezetőitek elsikkasztották. Kedves cigány szervezetek, nézzetek magatokba és határozzátok meg a felzárkózás irányát és lépéseit. Ti határozzátok meg a lépéseket, ne mi mondjuk meg, mert az a jogvédők szerint diktatúra lenne. Ha látszanak a fejlődés első lépései, akkor biztos lesz anyagi támogatás a folytatáshoz is.
    Az csak úgy nem megy, hogy “aggy pízt”.

  6. Imádom a sok hozzá szólót mert én magam is az vagyok, annyiban, hogy jobban meg szitálom a mondani valómat az elmúlt 68, évem tapasztalatával.A szabad szólás sok mindenkit meg téveszt. Mindenkinek van egy-két jó ötlete, mint a kerékben a küllő, de attól még kerék nem fog forogni mert az kevés az az két küllő. Egy kormánynak sem csodát kellene csinálni , a csodát már az isten elvégezte amikor az embert megteremtette. Rendet tenni meg csak az tudna aki jó példával járna elől.Mocskolódó tolvaj képmutató gazemberek nem a jó példa mutatásukról híresek. Ehhez kellene az társadalmi szita amivel azokat az aljas hazug tolvaj álmagyar sehonnai bitangokat ki kellene szitálni.Pedig van sok becsületes Magyar, Zsidó, és Cigány is ebben az országban most úgy van ez mint a kapálatlan kertben. Sok a gaz, ami el nyomja a nemes kultúrnövényt. Az eddigi megoldások pedig azt mutatják, hogy elindult az ötös fogat a gyeplőt meg mindenki a saját szája íze szerint rángatta és végül bedobta a gyeplőt a lovak közé és a pórnép látta a kárát. Milyen lenne az ha a buszsofőrt is az utasok irányítanák , hogy mikor fékezzen és mikor adjon gázt érdekes lenne ?De ahhoz kell egy jó kormányos akiben lehet bízni nem azért ,hogy Orbán úrral meg lennék elégedve vagy a rajongója lennék, de az előzőek még aljasabbak voltak . És attól tartok, hogy rosszabb lesz a következő ha bele gondolok jobban és olyan fogja váltani aki még egy trafikot sem vezetett és már úgy mocskolódik mint anno az a bizonyos cseh, vitéz!!! De az iránt sem érzek bizalmat aki éjjel nappal hazudott ,vagy akkora narkós múltja van, hogy az csak csuda.Ezek a levitézlett álmagyar tolvaj brigantiknak ha lenne bőr a pofájukon már mindegyiknek a kínpadon lenne a helye önkéntes alapon.Én Orbán urat úgy leszavaznám mint a huzat csak ki lenne az aki tőle jobban tudnál csinálni, ezzel nem azt akarom mondani ,hogy jól csinálja amit csinál. Valakik tessék már ebben tanácsot adni nekem mert az egy ócska duma már, hogy Orbán takarodj!!! Ez itt a nagy kérdés ,hogy ki az aki nem többet ígér mert az már volt bőven ki az aki jobban fogja majd csinálni? Pedig biztos, hogy van!!! Csak azzal a szemét gazzal van a baj ami elnyomja a kultúrnövényt. Tisztelettel várom aki tud javasolni 2018-ra jobbat szavahihetőbbet… Hálás vagyok a sorsnak, hogy soha sem voltam és nem is leszek egy pártnak sem az elkötelezettje és így nem kell szégyenkeznem ,hogy egy tolvaj gazember pártnak vagyok a tagja…

  7. T Adorján Úr!
    Csoportos “felébredés nem létezik ! Minden egyes egyénnek külön kell rá jönnie, hogy akiket a politika közelébe engednek,csak a pénz lobbi érdekeit szolgálhatja. Ha nem így lenne,a közelébe sem kerülhetne. Minden embernek fel kell vállalnia a felelősséget a döntéseiért, és nem rábízni valakire,hogy oldja meg helyette. Ma ez történik, de nem működik. A parlamentáris demokrácia a tömegek megtévesztését szolgálja,hogy van bármibe is beleszólása. Látható,hogy nincs. Itt senki,soha semmiért nem vállalta a felelősséget,és számon sem kérték rajta ha hibázott. A mostani felállás már akkor életképtelen volt,amikor létrehozták. A nagy demokráciának nevezett maszlag ide vezetett. Totális káoszba! Kontroll hiányába mindegyik a saját zsebére hajtott. Senki és semmi nem ellenőrzi a hatalmon lévőket,így kényükre,kedvükre garázdálkodhatnak. El kell kezdeni más irányba gondolkodni,mert ha mindenki egy irányba gondolkozik,akkor senki sem gondolkozik. Véleményem szerint,mint már többször írtam,de nem az én fejemből pattant ki, meritokrácia képzelhető el, ahol a legjobbak közül választják ki,az arra legrátermettebbeket. Ideológia,és vallásmentesítésük után tölthetnék be a pozíciójukat,hogy véletlenül se lehessen elfogult. Az ügyészségnek,bíróságnak, a mindenkor hatalom(?) felett kellene állnia, és ahogy a kisember felett is, szankcionálni a “vétséget. Semmiféle mentességet,védettséget nem élvezhetne senki,mert a törvénynek egyformán érvényesnek kell lenni mindenkire. “A politikus mindig a következő választásra gondol,míg a király a jövőbe néz !
    Ma az ország a kufárok,pénzváltók,bűnözők kezére van adva(?) ,így ne várják a csodát, és ne egy politikai messiásban higgyenek. TF

  8. A levél kizárólag azért íródott,hogy újfent elültesse az emberek fejében,hogy Orbán Viktor cigány.Pedig nem az,aki terjeszti,az is tudja ezt,ez gyurcsányéktól ered,amikor a pápai tróger megjelent a politikában,akkor kezdték terjeszteni az állítólagos cigány mivoltát!Meg aztán azt is ki kell deríteni,hogy most Orsós- e vagy Olstein a nevük.Aki a cigányokat utálja jobban,azoknak Orsós,aki meg a zsidókat,annak Olstein,micsoda választék!Szerintem is 2 év múlva megint a Fidesz fog kormányozni,Orsós ide,olstein oda,így lesz.

    1. Azt a jóslatodat, hogy a fidesz fog kormányozni elhisszük, de nem örvendünk neki. Egyéb kijelentéseidet nem hisszük el. Nem kell antropológusnak lenned, ahhoz, hogy a fényképek alapján a génekre rácsodálkozz!!! De vannak ingyenes előadások, amelyeken az embertant neves tudósok dióhéjban bemutatják. A kommunizmusban tiltott volt, de ma már vásárolhatsz könyveket is. Netanjahu-n pl. semmilyen sémi faji jelleg nem látszik, legalábbis egy amatőr antropológusnak nem. De a profi antropológus előtt meztelenre kell vetkőzni és elkezdi a méréseket a testeden. Orbán Viktor valóban cigány-zsidó keverék. De nem ez a baj vele, ezt már nagyon gyakran kifejtettük!!! Lehetne jegesmedve-eszkimó keverék is, csak a magyar érdekeknek megfelelően képviselje az országot és intézze az ügyvitelt. Harcoljon személyes példamutatással is a korrupció ellen. Lássuk gyakran a református templomban a zsinagóga helyett, tisztelje az országgyarapító Horthy-t, szorgalmazza a Horthy szobor központi helyen való felállítását. Szóval rengeteg lehetősége lenne, hogy bizonyítsa: A magyarok miniszterelnöke vagyok!

  9. “Kevesen tudják, de 1989-ben, a cigányság akkori vezetői megegyeztek abban, hogy néhány személyt ki kell választani a romák közül azzal a céllal, hogy népünk felemelkedéséért ”
    Lófasz volt a cigányságnak 89-ben,nem vezetői.Méghogy megegyeztek,ezek soha semmiben nem tudnak megegyezni!

  10. Berecz Úr !?
    Ha ön annak örül hogy a messiása 2018-ban nyer, de “ez az ország csak veszíthet vele, akkor ez nem vall józan észre. Nagyon finoman szólva ! Ha még akkor egyáltalán lesz mit nyerni.

  11. Tisztelt véleményt költő társak! Álmodozzon csak mindenki ,hogy melyik helytartó fog nyerni 2018 ,ba. Az fog nyerni amelyik jobban befog nyalni az USA TRILLIÁRDOS, LIBSIKNEK….Ilyen a liberális demokrácia ami a Soros, pénz tengerén ringatózik . Az egyik , kutya a másik meg eb… Ezek mind ÁLMAGYAR , HAZA ÁRULÓ TOLVAJ BITANGOK!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük