Robert Fico: Baráti és tartalmi szempontból gazdag tárgyalások zajlottak a magyar kormányfővel
Szlovákia és Magyarország „élettere” az Európai Unióban és a NATO-ban van, de ez nem jelenti azt, hogy passzívan szemlélik ezt az életteret és a jövőben nem lesznek szuverén állásfoglalásaik – közölte Robert Fico szlovák miniszterelnök, miután Orbán Viktor magyar kormányfővel tárgyalt kedden Pozsonyban. Az egyeztetést spontánnak, nagyon barátinak értékelte, amely tartalmi szempontból rendkívül gazdag volt.
Nagyon dinamikus dolgok történnek, az Európai Unióra is nagy változások várnak és országaik felé felelősségük van abban, hogy alaposan felkészüljenek ezekre a változásokra
– hangsúlyozta a szlovák miniszterelnök.
Megerősítette a szuverén szlovák külpolitika folytatását, amely azzal együtt, hogy messzemenőleg tiszteletben tartja az uniós és a NATO-tagságot, más országok felé is orientálódni fog, főleg olyanok felé, amelyeknek ugyanolyan érdekük a jó kapcsolatok kialakítása.
Kérdésre közölte, hogy Szlovákia támogatja a megfelelő feltételek teljesülése esetén Ukrajna uniós tagságát, NATO-tagságát azonban elutasítja. Rámutatott: utóbbi kapcsán nincs ok az álláspontjuk megváltoztatására, az ugyanis tönkre tenné a békekezdeményezéseket, és olyan hatalmas biztonsági kockázat lenne, amely a harmadik világháború veszélyét is jelentené. Miniszterelnökként mindig az fogja javasolni a szlovák parlamentnek, hogy soha ne értsenek egyet Ukrajna NATO-tagságával – rögzítette.
Kiemelt képen: Orbán Viktor miniszterelnököt fogadja Robert Fico, Szlovákia miniszterelnöke / Fotó: A Szlovák Köztársaság Kormányhivatala / facebook