Rendkívüli hírek!!!!
Napsugár simogatja az ébredő természetet, szomorkodva teszek-veszek a korai reggeli órában, pár nap múlva húsvét, és ajándék sehol. Eltüzeltük, a gázszámla elvitte az árát. Sonkadarabunk ott lóg a kamrában, mellette a tojások, főzésre várva. Azért legalább ennyire még jutott…
A nagypénteki túros derelyére gondolok éppen, amikor rendkívüli hírek jelennek meg a konyhai kis tévé képernyőjén. Közelebb megyek, mert olyan kicsi és fekete-fehér, alig látni, hogy valóban az áll-e a kamera előtt, akinek a hangját hallom. Fülelek.
Oly sokat láttam, gesztikulálni, táncolni, nevetni, és sírni is egyszer –igaz könnyek nélkül-, no, meg beszélni, hazudni éjjel és nappal…
Most ott áll bűnbánó arccal, és gyón. Nekünk, nem a papnak, ahová bérmálkozni járt. Igen Ő mondta, hogy gyakran bérmálkozott.
A csodában, már ebben is protekciója volt a püspöknél, mert nekem csak egyszer lehetett, és majd nem titokban, mert akkoriban nem nézte azt jó szemmel a hatalom.
Szóval ott állt az ember pólóban és gyűrött farmerben, kócosan. Bűnbánó hangon a következőket mondta.
-Kedves Honfitársaim, drága népem. Most húsvét közeledtével a lélek megtisztulásának idején egy angyal megjelent, megígérte sötét lelkem hófehérre mossa, ha megbánom a bűneimet.
Egész éjszaka jegyzeteltem, de kevés volt az idő, nem tudtam befejezni, így fel sem sorolhatom mindet, de itt állok előttetek, szánom bánom, hogy mindenetekből megfosztottalak és kiforgattalak benneteket, eladtam az ország nagy részét, amit nem, azt haveri alapon átmentettem adóparadicsomokba. Kivittük a tőkét, behoztuk a multikat, és a bankokat. Olyan közüzemi számlákat zúdítottam a nyakatokra, hogy belegebedtetek. Az egészségügyet szétziláltam, hogy ne gyógyítsanak, hanem profitot termeljenek nekünk. Pont a temetkezést akartam megreformálni, oly módon, hogy jelzálogra temetkezzetek, akkor az örökösök vitáitól sem lesz hangos s bíróság, mert nem marad, min veszekedjetek. Ekkor jelent meg az angyal.
A legnagyobb bűnöm az volt, amikor testvért testvér ellen uszítottam, 13 millió románnal riogattam. Belátom, hibáztam akkor is, amikor azokat küldtem el az országból, akiknek nem tetszik az általam bevezetett nyomor. No, és akkor is, amikor azt mondtam a csecsemőnek a bölcsödében, az anyjának a munkában van a helye. Ezzel magam is a gólem ember építését szorgalmaztam, gender módszerrel, így a szülői mintát már csírájában elfojtottuk volna. A gondozónők a mi tematikáink szerint nevelnék a gyerekeiteket, mert gyurma ember kell, ki formálható.Most, hogy látom mekkora bűnt, követtem el ellenetek, minden látható és láthatatlan vagyonomat, -amiket tőletek elsíboltam-, visszaadom. Villámat a kilakoltatott családokra, hagyom. Magam, pedig eltűnök, családommal és a sleppemmel együtt. Senkit hátra nem hagyok, hogy többé ne tudjanak ártani nektek, elmegyünk oda, ahova én küldtelek egykor titeket…
Nem fogtok hallani rólunk, a nevem is felejtsétek el, nem vagyok méltó az emlékezetetekre, bocsássatok meg nekem! Bocsássatok meg nekünk! -fejezte be elcsukló hangon, majd zokogásba tört ki, igazi könnyekkel.
Most először hittem neki, ott álltam és néztem az emblémát, a képernyőn, „Rendkívüli hírek” volt a bal sarokban kiírva, szemben velem egy töpörödött ember összetőrve és zokogva, bocsánatért esedezett.
Léptem volna hozzá közelebb, hogy jobban lássam és halljam, de hirtelen felébredtem, félálomban a távirányítót kerestem, mikor megleltem, láttam a képernyőn az embléma ott volt a bal sarokban, „Rendkívüli hírek” helyett a napot mutatta: április 1-je.
Nemzeti InternetFigyelő
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Mementó…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…