KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Putyin: a Nyugat gyarmatává tette Ukrajnát, az ott élőket pedig ágyútöltelékké

A nyugati országok gyarmatukká tették Ukrajnát, az ukrán népet pedig ágyútölteléknek használják Oroszország ellen – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Sanghaji Együttműködési Szervezet és a Független Államok Közössége (FÁK) tagállamai védelmi miniszteri találkozójának résztvevőihez intézett videoüzenetében.

„A Nyugat évek óta szégyentelenül kiszipolyozza és kihasználja (Ukrajna) erőforrásait, népirtásra és terrorra buzdított a Donyec-medencében, gyakorlatilag gyarmattá változtatta ezt az országot, és most cinikusan ágyútölteléknek, faltörő kosnak használja az ukrán népet Oroszország ellen, továbbra is fegyverrel és lőszerrel látja el Ukrajnát, zsoldosokat küld oda, öngyilkos útra tereli az országot” – mondta az orosz vezető.

Putyin szerint az Egyesült Államok, a „NATO agresszív bővítésével gyakorlatilag lerombolta a stratégiai stabilitás évtizedek alatt kialakított struktúráját”. Azt állította, hogy a Nyugat, az alternatív fejlődési modellek elrettentése céljából törvénytelen szankciókat vezet be, a „színes forradalmak” technológiáit alkalmazza, és katonai konfliktusokat szít.

Az orosz elnök szorgalmazta, hogy a Sanghaji Együttműködési Szervezet és a FÁK tagállamainak védelmi szervei egy, a jelenlegi kihívásoknak megfelelő biztonsági és együttműködési rendszert alakítsanak ki, de nem „valami mitikus íratlan szabályok”, hanem kizárólag a nemzetközi jog és egymás érdekeinek tiszteletben tartása alapján. Rámutatott a folyamatos információcsere és a katonai-technikai együttműködés kiépítésének, a közös békefenntartó missziók, valamint a katonai kiképzés terén való együttműködés fontosságára.

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük