KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Póka László beszámolója: „Ha én bankár volnék… -Így tüntetnék!”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Nem adom a házamatJelmezes tüntetésre készültünk, ahol megmutatjuk, hogy a bankárok hogyan tüntetnének, mit követelnének, vagy már követeltek a hazaáruló politikusainktól.  Ezen bankári követelések nagyobb részét a talpnyalók már teljesítették is.

A rendőrség a hatályos törvényekre hivatkozva úgy gondolta, hogy tüntetésen nem lehet eltakart arccal megjelenni. Jelezték, hogy ha bárki ezt mégis megteszi, akkor eljárást indítanak ellene.
Mi úgy gondoltuk, hogy csak az követi el a szabálysértés, aki úgy takarja el az arcát, hogy azzal azonosíthatatlanná teszi magát.
A mi álláspontunk bizonyult helyesnek. De erről csak úgy tudtunk megbizonyosodni, hogy elmentünk a falig. Kipróbáltuk, hogy mi történik, ha valaki az első számú uzsorás képével arcát eltakarva, de más módon magát azonosítva tart felszólalást.

Eljárás nem indult senki ellen. Az új banknevek a kirakatra kerültek, csakúgy, mint a bankárok követelései.
Mind a sajtó, mind a résztvevők nagyon jól érezték magukat.
Videó sorozat az eseményekről:
1. HÍRTV riport. Kártérítést követelünk:

https://www.youtube.com/watch?v=m7t34nnnBhw&list=PL-CCPslOMA9Bc3NXwZae6OXeoJ9QpzOy2

  1. Hír24 riport, mindenki mentse meg magát, ATV riport:

https://www.youtube.com/watch?v=9TUXgYPDB3U&list=PL-CCPslOMA9Bc3NXwZae6OXeoJ9QpzOy2&index=2

  1. Készülődés sok civilruhás rendőrrel:

https://www.youtube.com/watch?v=kEOYTXdqSXI&list=PL-CCPslOMA9Bc3NXwZae6OXeoJ9QpzOy2&index=3

  1. Sokadik egyezkedés az álarcokról a rendőrséggel:
    https://www.youtube.com/watch?v=tvkplzJ9SDw&list=PL-CCPslOMA9Bc3NXwZae6OXeoJ9QpzOy2&index=4
  2. Megnyitó, figyelmeztetések a résztvevőknek és a rendőrségnek is. Jogértelmezés, programismertetés. Rendőrség bevonása a tüntetésbe. Végtelen fejű sárkány. Banknevek átértelmezése.

https://www.youtube.com/watch?v=PSiEPYy80oU&index=5&list=PL-CCPslOMA9Bc3NXwZae6OXeoJ9QpzOy2

  1. Banknevek felragasztása:

https://www.youtube.com/watch?v=GzkUBm-xl6A&index=6&list=PL-CCPslOMA9Bc3NXwZae6OXeoJ9QpzOy2

  1. Tanakodás arról, hogy kik vitessék el magukat:
    https://www.youtube.com/watch?v=E4opnqBM9PQ&list=PL-CCPslOMA9Bc3NXwZae6OXeoJ9QpzOy2&index=7
  2. Most kiderül, hogy lehet-e Magyarországon álarcban tüntetni. Én a bankár követelem:

– Az adósok ne perelhessenek

– Az emberek fizessék a jövedelmük 80%-át a bankároknak

– Az egy napot is későket lelőhessük

– Azok házát is elvehessük, akiknek nincs kölcsönük

– Követeljük a szabad kamatemelés jogát

– Költsenek a házukra az adósok

– Amíg fizetnek a nyomorultak, emeljük a kamatokat

– Fizesd a hiteledet

– Legyen inkább 456- 856!

– Azok házát is elvehessük, akik fizetnek

Ez is érdekelheti:  Vučić: Szerbia nemzeti érdekei forognak kockán

– A Forintosítást mi rendeltük meg

– Forintosítást, egyenleghamisítással

– Fogadják el a forintosítást

2 X Csányi= Picsányi

https://www.youtube.com/watch?v=GP8j7S6-KE0&index=8&list=PL-CCPslOMA9Bc3NXwZae6OXeoJ9QpzOy2

  1. Bankárkövetelések felragasztása kamerák kereszttüzében. Ekkor még izgulva azon, hogy vajon lesz-e eljárás az arc eltakarása miatt. Aztán egyre több rendőrségi kamera is előkerült.

https://www.youtube.com/watch?v=LC1iwwFYANw&index=9&list=PL-CCPslOMA9Bc3NXwZae6OXeoJ9QpzOy2

10.Aki nem rántja el a kormányt, és akiről elhiszik, hogy nem rántja el a kormányt, az győz. Kovács Levente bemutatkozása. Levi dala. A bankárok halandók. Következő tünti.

https://www.youtube.com/watch?v=7CHXVpZwZC4&index=10&list=PL-CCPslOMA9Bc3NXwZae6OXeoJ9QpzOy2

  1. Köszönet az alattvalóknak, az OTP alkalmazottaknak. Február 20-án „ A számok nem hazudnak… – de a bankárok és a politikusok igen! Számháború az OTP-nél”

https://www.youtube.com/watch?v=PseSYFIz-VA&list=PL-CCPslOMA9Bc3NXwZae6OXeoJ9QpzOy2&index=11

Médiamegjelenések:
http://www.atv.hu/videok/video-20150116-kora-esti-hirado-2015-01-16

http://mno.hu/videok/116858

http://mno.hu/ahirtvhirei/tovabbra-is-kartalanitast-kovetelnek-a-devizahitelesek-1268124

Az elszánt és bátor csapat ismét megmutatta, hogy az oroszlán bajuszát ki lehet tépni szépen egyenként.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “Póka László beszámolója: „Ha én bankár volnék… -Így tüntetnék!”

  1. Hát igen! Gyakorlatilag valóban erről szól az egész „politikum”. Szövetkeznek az élősködők, hogy az érték teremtő többség javait minél nagyobb mértékben tudják elvenni. Az úgynevezett „jog és törvény” csak arra való, hogy harc nélkül vehessék el a másét. Csak ezért állnak melléjük a rendőrök, katonák és más fegyveres alakulatok emberei. (mert a fegyvereket csak a jónép kezében látják veszélyesnek, a saját kezükben nem. Igazuk is van, mert a tömeg kezében lévő fegyver veszélyes! – rájuk nézve)

    1. Annál több értelme volt, mint otthon ücsörögni és várni az államilag támogatott végrehajtó maffiát, amit az államilag támogatott bankár maffia küld a nyakukra. Minden nemzet azért hoz létre „állam szervezetet”, hogy a nemzet érdekeit előtérbe helyezve védje azt minden nem kívánatos idegen behatás ellen. Már jó ideje (70 éve biztosan) az állam vezetése szembe fordult az őt létre hívó nemzettel és a bankár tőke érdekvédelmi szervezetévé vált.

      1. Ez bizony szóról szóra igaz.
        A magát magyarnak hazudó zsidó kormány alattomosan asszisztál a szürke galléros bűnözéshez.
        H.B.
        „A totalitárius rendszerek mindig jó viszonyban voltak, és vannak ma is az alvilággal.
        A cél közös: kifosztani, félelemben tartani a hagyományos értékrendű, polgári világot.”

  2. A róka fogta csuka visszaéléseikről már több száz oldalt összegyűjtöttem, s arra az elhatározásra jutottam – nem először -, hogy úgy ahogy vannak, ki kell penderíteni őket, de örökre.

    1. …már csak a módját kell megtalálni.
      H.B.
      „A törvény olyan, mint a pókháló, amely megfogja a kisebb állatokat, a nagyobbak azonban átjutnak rajta. A dongó beléje jutva széttépi, s kirepül belőle, a kis légy azonban fennakad benne.”

Hozzászólás a(z) eSzeL bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük