Petrás Mária kitiltása miatt közleményben tiltakozik a Hazatérés Temploma
![Petrás Mária](https://internetfigyelo.files.wordpress.com/2015/08/petrc3a1s_mc3a1ria.jpg)
Mint ismeretes, igaztalan vádaskodások okán lemondta a Zsidó Kulturális Fesztivál Petrás Mária fellépését. Ennek nyomán a Muzsikás Együttes is lemondta a szereplést. Azonban a zsidó gyűlölködésnek további szálai is vannak.
A Hazatérés Temploma közleménye:
A Hazatérés Temploma mély megütközéssel értesült arról, hogy a MAZSIHISZ arra való hivatkozással, hogy Petrás Mária az ifj. Hegedűs Loránt által vezetett gyülekezet ünnepi alkalmain is fellépett, kitiltotta a népdalénekest a Dohány utcai zsinagógából.
Felháborítónak tartjuk, hogy lelkipásztorunkat „kenetteljesen gyűlölködőnek” titulálja az a MAZSIHISZ, amelyik a közelmúltban az izraeli hadsereg gázai népirtását – gyermekek, asszonyok, idősek lemészárlását – igazolták felszentelt hajlékuk falai között.
Felszólítunk minden békességre igyekvő, jóakaratú embert, hogy ne vállaljon közösséget mindaddig a Dohány utcai zsinagóga gyülekezetével, ameddig hivatalban vannak a nyílt istentelenséget és embertelenséget képviselő vezetőik.
A Hazatérés Temploma gondnoksága
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Úri gesztus volt amit a Muzsikás Együttes tett! Megtette azt amit minden jó érzésű „embernek kellene.Semmiféle közösséget nem vállalni velük! „mert bűnösök közt cinkos aki néma! Amit elkövetnek-elkövettek ártatlan emberek és Isten ellen, azt földi ítélettel megváltani nem lehet! Ez a „népség tartja magát a „világ elitjének és a sok „idióta meg beáll mögéjük. A kultúrájuk kimerül a holokauszt(?) a hazugság,a pénz, a pénz és a még több pénz szerzésében,IMÁDATÁBAN ! Nincs min bánkódni a Művészeknek! Arra érdemteleneknek felesleges játszani,mert időpocsékolás, az igazi „művészet” számukra a fentiekben kimerül.
Az ejnye-bejnye tiltakozáson túl mostmár nagyobb dörgéssel kellene tiltakozni a zsidók hazug gyűlölködése ellen. Petrás Mária végtelenül szelíd nagysága, a magyar kutúrának egyik nagyasszonya okán már ideje lenne kicsit határozottabban visszavágni. Már csak azért is merem ezt „kérni”, mert semmi nem tud annál jobban esni, semmi nem tud felemelőbb és nagyobb dolgokra sarkalló lenni, mint mikor magyar férfiak kiállnak magyar nők mellett és Vica Versa, a magyar nők a fériai mellett. Már amúgy is nagyon csendes lett, zavaróan csendes lett a radikális oldal. Azért remélem, nem tűnt el teljesen, nem halt ki végérvényesen.