Köcsögkirály, a mutujok és a parókás ügyészek…

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis köcsög, akit azért hívtak Kisköcsögnek, mert hát, kicsi is volt. Egyszer csak megelégelte, hogy ő mindig az utolsó sorban van, pedig a termete miatt az elsőben kellene lennie. Kiment hát, az utcára és elkezdte kiabálni, hogy ő a legnagyobb. Az emberek kinevették, de volt néhány erőst fogyatékos, bamba, botor, mutuj, aki biza hülyébb volt a Kisköcsögnél és ezért ezek őt tartották a legokosabb embernek a világon.

Kisköcsögünk egy szekér tetejére mászott, s onnan kiabált tovább, ám, már nem csak azt, hogy ő a legmagasabb ember a világon, hanem azt is, hogy a legokosabb, és ő süti a legjobb palacsintát. Álmélkodtak a mutujok, akik hallgatták, s igyekeztek olyannak látni, mint amilyennek Kisköcsög a szekér tetejéről leföstötte magát. És elhitték neki. Kisköcsög azután leült a falu kocsmájába, és mesélni kezdett. Néhány ingyen sörért elmondta, hogy hamarosan soron kívül szentté avatják a Vatikánban, megkapja a Nobel-díjat, és feltehetően ő lesz a következő király is Bergengóciában. Azt is elárulta, hogy mindezt a jó öreg Münchausen báró, Háry János, és Ursula súgták meg neki. A mesét hallgatók már látták is őt lelki szemeik előtt, mint a nagy Köcsögkirályt.

Az ügyészek Ray Ben napszemüvegük és parókájuk mögé bújva panaszkodtak Kisköcsögnek, és megígérték neki, hogy arra mondják ki a halálos ítéletet, akire rámutat. Volt már ilyen… Köcsögkirály addigra már arról beszélt a kocsmában, hogy egyedül ő alkalmas az Német-Római Császárság élére, és egy kis háborúval akár Moszkvát is elfoglalja. Kis idő és néhány krigli sör után aztán szétverette a kocsmát azokkal, akik őt tartották a legokosabbnak, és amikor a korcsmáros elkezdett ezért veszekedni Kisköcsöggel, akkor Kisköcsög megfenyegette az istenadtát, hogy Köcsögkirályként – mert már annak is látta magát – ráhívja a pandúrokat meg a parókás, szemüveges ügyészeket, akik majd jól deresre húzzák.

Kisköcsög megfogadta, hogy mindenkivel igazságosan bánik majd Köcsögkirályként, kivéve, aki nem ért egyet vele, mert az áristomban végzi és patkányok fogják csontig rágni a húsát. A nép lelkesen tapsolta Köcsögkirályt, aki immár kissé bódultan újra a szekéren állt. Igen ám, de a szekér nem az övé volt. Így, amikor a kocsis felült a bakra és a lovak közé vágott, a pünkösdi Köcsögkirály akkorát bucskázott le a szekér tetejéről, hogy a piactér csak úgy porzott belé… A nép jót nevetett rajta, két pandúr pedig, a fülénél fogva a pellengérhez vezette, és ott kikötötték. A parókás, napszemüveges ügyészek és bírók eloldalogtak a piactérről, a nép pedig kötélért kiáltott. Az, hogy kit akartak felakasztani, nem derül ki ebben a mesében sem, mert a nép bárkit felakaszt, ha egy nála és az előző királynál okosabb hülyére hallgat.

A falu elöljárósága azonban, a Kisköcsög szerencséjére, rendet tartott, így, három nap pellengér után elzavarta a rögtönző Köcsögkirályt.

Ő azonban, nem adta fel egykönnyen. Hazaérve sokáig kutatott a pergamenjei között, amelyekre egykor titkos beszélgetéseket jegyzett föl. Köcsögkirály ugyanis, még Kisköcsögként mindent felírt, ami elhangzott vendégségben, a barátainál, ami egyáltalán nem meglepő, ugyanis Köcsögkirálynak, a gerince helyén egy összecsavart taknyos zsebkendő volt csupán.

Kisköcsögből lett Köcsögkirályról időközben az is kiderült, hogy Pinocchio testvére, aki, bár bejárta a világot és egy csoda folytán még beszélni is tudott, ám, az öreg Dzsepetto őt sem tudta rávenni az őszinteségre. Kisköcsögnek nem az orra nőtt, amikor hazudott, mint Pinocchio Hülyeferinek, hanem annyiszor lett kisebb, ahányszor hazugságon kapták… Lassan tehát, elfogyott a Köcsögkirály, amit sem a nép, sem Dzsepettó úr, sem pedig Pinocchio, a bátyja nem sajnált. Egyedül a patkányok siratták meg, mert olyan kicsi volt, hogy akár játszhattak is vele… Amikor az a kicsi is elfogyott, a patkányoknak keresniük kellett egy másik Köcsögkirályt, mert a népnek kellenek a Köcsögkirályok, és a patkányok értenek ahhoz, hogy kiválasszák a megfelelőt.

Eddig tartott ez a furcsa mese, aminek még koránt sincsen vége…

Aki nem hiszi, járjon utána!

Stoffán „La Fontaine” György

Nemzeti Napló – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)