KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Perjés Gábornak nincs akkora vagyona, hogy félmilliárdot adjon Karácsony kampányára

Mikroadományokkal magyarázta Karácsony Gergely, honnan került több mint félmilliárd forint az általa alapított 99 Mozgalomhoz. Ez az érvelés azonban elég nehezen hihető, ugyanis az összeg nagyrészt valutában, euróban és fontban érkezett, de más körülmények is azt támasztják alá, hogy mikroadományokról szó sincs.

Tény, 19 tételben, 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között kizárólag Perjés Gábor, Karácsony Gergely párttársa fizetett be a mozgalom számlájára. Lapunk éppen ezért górcső alá vette a politikus vagyonnyilatkozatait, amelyek alapján egyértelműen kizárható, hogy Perjés a saját vagyonából állta volna a kampányt.

Hétfőn látott napvilágot a Nemzeti Információs Központ új jelentése, amely a baloldal kampányfinanszírozásáról szól. Ebből kiderült, hogy Karácsony Gergely párttársa, Perjés Gábor tizenkilenc alkalommal összesen 506 millió forintot fizetett be az általa vezetett, a főpolgármester által alapított 99 Mozgalom számlájára. A tranzakciók nagyobb része, nagyjából négyötöde valutában történt. A jelentés szerint „összesen 917 695 euró és 3900 angol font készpénzbefizetés valósult meg a számlán a vizsgált időszakban”. Emlékezetes, a Kilencvenkilenc Mozgalom Egyesület finanszírozta 2021-ben Karácsony Gergely elbukott miniszterelnök-jelölti kampányát.

Az említett egyesület székhelye Törökbálinton, egy luxusvillás környéken, Perjés Gábor – résztulajdonában lévő – 200 négyzetméteres házában található. A Karácsony-egyesület vezetője egyúttal a baloldal színeiben a tágabb értelemben vett Rózsadombon (Törökvészen és Pasaréten) önkormányzati képviselő. Ilyen minőségében pedig vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettsége van, így megnéztük, milyen vagyonnal rendelkezik az az ember, akinek a kezén átment Karácsonyék több mint félmilliárdos kampányköltése. Perjés a 2019-es nyilatkozatában arról írt, hogy felerészben tulajdonosa egy 188 négyzetméteres és egy 47 négyzetméteres II. kerületi öröklakásnak.

Mindezeken felül tulajdonában állt egy 5400 négyzetméteres szántó is Szőlősgyörökön. Akkor semmilyen megtakarítással nem rendelkezett. 235 ezer forintos bruttó jövedelme volt az Országgyűlés Hivatalától, valamint az Uniclub Kft. 60 százalékát tulajdonolta. Perjés a 2020-as vagyonnyilatkozatában már nem tüntette fel a két budai lakását, amelyekben felerészben volt tulajdonos korábban. Ezzel szemben megjelent az ominózus törökbálinti ingatlan. A nyilatkozatból kiderül, hogy azt 2019-ben vette, és 3/8-as tulajdoni aránnyal bírt akkoriban. Az észszerűség alapján pedig a két budai lakást, amelyekben felerészben volt tulajdonos, eladta. Az utóbbi folyamat nincs leírva a nyilatkozatban, erre csak következtetni lehet a lakások dokumentumból való eltűnéséből.

Ez is érdekelheti:  Trump alelnökjelöltje közölte, hogy miért kell gyorsan lezárni az ukrán konfliktust

A nyilatkozatban az is szerepel, hogy kétmilliós megtakarítása keletkezett Perjésnek a korábbi évhez képest, és a szőlősgyöröki szántója is megmaradt. Mindezek mellett bruttó 127 ezer forintot kapott a Párbeszédtől havi szinten tanácsadásért, valamint havi bruttó 105 790 forintot azért, mert felügyelőbizottsági elnök. Az Uniclub Kft.-ben továbbra is 60 százalékos tulajdonosi résszel rendelkezett.

Érdekesség, hogy 2021-ben, amelyik évben az előválasztás, azaz Karácsony bukott kampánya zajlott, és Perjés elkezdte több tízmilliós, összességükben több százmilliós befizetéseit, egy olyan vagyonnyilatkozatot adott le, miszerint egy 1998-ban vásárolt Citroën 2CV4 gépjárművel (a modellt 1990-ig gyártották, „Kacsa” néven is ismert), illetve mindösszesen 2 millió forint megtakarítással rendelkezett. Miközben tehát Perjés egy néhány ezer, legfeljebb néhány tízezer eurós, legalább harmincéves kisautót tulajdonolt, alig több mint egy év alatt egymillió eurót meghaladó összegű kampánypénzt kezelt.

Perjés cége aztán 2022-ben (kampányévben) rekordbevételt ért el, hiszen 2021-ben még csak 3,4, viszont 2022-ben már 24,9 millió forint nettó árbevételt realizáltak. Ez a cégadatbázis szerint 635,3 százalékos növekedés. A cég adózott eredménye (nyeresége) –252 ezer forintról 20,3 millió forintra emelkedett, ami 8160 százalékos plusz. Az adózott eredmény eredménytartalékba került, osztalék kifizetésre nem került sor.

A legutóbbi vagyonnyilatkozatában, a 2023-as dokumentumban Perjés már azt tüntette fel, hogy a korábbi 60 százalék helyett már csak 42 százalékos tulajdoni érdekeltséggel rendelkezik az Uniclub Kft.-ben. 2022-es vagyonnyilatkozatában még 25 millió forint megtakarítása volt, 2023-ban azonban már csak egymillió forintot vallott be. Az nem derül ki, hogy hova tűnt 24 millió forint megtakarítása. A legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint egy újabb ingatlannal növelte vagyonát Perjés, hiszen a XII. kerületben egy 43 négyzetméteres lakás tulajdonosa lett (1/2 arányban), azonban a szerzés jogcímeként ajándékozást jelölt meg.

Az látható tehát, hogy bár a baloldal fővárosi hatalomra kerülése óta Perjés több új ingatlan résztulajdonosa lett, de meg is vált több ingatlantól, és bár cége éppen a kampányévben elég nyereséges volt, de ez a profit nagyságrendileg elmaradt a Karácsony-kampány több, mint félmilliárd forintjától. Mivel Perjés érdemi megtakarítással sem rendelkezett, az gyakorlatilag kizárható, hogy ő fizette volna be a vaskos összegeket, ráadásul – ahogy azt említettük – ezek nagy részét valutában, euróban és fontban rendezte.

Ez is érdekelheti:  A Trump elleni merénylet-kísérlet megbonyolítja Biden kampányát

A sajtó számos kérdést vetett fel a Karácsony által magyarázatként előadott mikroadományos történettel kapcsolatban, amelyek valóságtartalmát az is megkérdőjelezi, hogy bár Karácsony Gergely visszalépése után elvileg inaktívvá vált a 99 Mozgalom Egyesület, annak összes bevétele (adományok) 2022-ben 263,3 millió forintról 390 millió forintra nőtt. Az adózott eredmény pedig a 2021-es –19,6 millió forintról 22,7 millió forintra emelkedett.

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy miután Márki-Zay Péter átvette Karácsony Gergelytől a kormányfőjelölti stafétát, a hódmezővásárhelyi polgármester nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz hatalmas mennyiségben kezdtek áramlani a külföldi pénzek, akkor egyre világosabb képet kaphatunk arról, mi is történhetett valójában.

A tengeren túlról érkező milliárdok terelésében ugyanis kulcsszerepet kapott Karácsony Gergely főpolgármester akkori városházi főtanácsadója, Korányi Dávid, aki az Action for Democracy (AD) nevű amerikai szervezeten keresztül, az MMM-en kívül, a baloldal kampányát lebonyolító Bajnai Gordon-féle DatAdat-csoporthoz és a Páva Zoltán érdekeltségébe tartozó EzaLényeget kiadó Oraculum 2020 Kft.-hez is óriási összegeket juttatott. (Az csak hab a tortán, hogy a Nemzeti Információs Központ jelentése szerint a Karácsony-féle 99 Mozgalomhoz befizetett pénzek teljes egészében Bajnai Gordon körénél, vagyis a DatAdatnál landoltak.)

Köztudott továbbá, bár Korányi Dávidék is mikroadományokról beszéltek, egy internetes mentésnek köszönhetően teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy az Action for Democracy számára összesen tizenegy személy adta össze a magyar számlákra utalt hárommilliárd forintot. Az is megerősítést nyert, hogy a támogatóknak nem kellett megadni az útlevélszámot a felajánlások befizetéséhez, és már az sem vitás, hogy a pénz nem valamiféle kultúraváltáshoz, hanem a választásokhoz, vagyis a baloldali pártok kampányához kellett.

A pénz forrása pedig egyértelműen Soros György körénél keresendő, a spekuláns ugyanis hatalmas erőkkel próbálta meg befolyásolni a 2022-es országgyűlési választásokat. A történtek során súlyosan sérülhetett Magyarország szuverenitása, ezért a titkosszolgálatok is vizsgálódni kezdtek. Ennek az eredménye a Nemzeti Információs Központ legújabb, Karácsony Gergelyéket is lebuktató, titkos minősítés alól feloldott jelentése.

Magyar Nemzet

Kiemelt kép: Perjés Gábor / Facebook

Kapcsolódó cikkek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük