Öt perc alatt repül Londonba – a Daily Mirror-t ledöbbentették a „Zircon” orosz rakéta képességei
Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte, hogy a következő hónapokban az orosz fegyveres erők megkapják a Zirkon hiperszonikus rakétarendszereket. A Daily Mirror „dermesztő fenyegetésnek” minősítette a bejelentést és úgy becsülte, hogy a rakéták körülbelül öt percen belül elérhetik Londont.
Vlagyimir Putyin orosz elnök „ijesztő fenyegetést” fogalmazott meg, mondván, hogy a következő hónapokban megkezdődik az orosz haderő részére a Zirkon hiperszonikus fegyverrendszerek leszállítása – írja a Daily Mirror. Várhatóan az orosz fregattokat szerelik fel először, majd tengeralattjárók következnek. „A Gorshkov admirális lesz az első, melyet ezzel a félelmetes fegyverrel látnak el ” – mondta az orosz vezető az orosz haditengerészet napján tartott beszédében. Az elnök hangsúlyozta: ma az orosz flotta „villámgyorsan válaszol” mindenkinek, aki úgy dönt, hogy megsérti Oroszország szuverenitását és szabadságát. Amint a brit lap megjegyzi, ez a hiperszonikus rakéta a hangsebesség kilencszeresével, azaz körülbelül 7 ezer mérföld/órával képes haladni. A Daily Mirror becslése szerint ekkora sebességgel a rakéták körülbelül öt perc alatt érik el Londont. Az egyik orosz csatorna adásában megjegyezték, hogy nukleáris konfliktus esetén a Zirkon az Egyesült Államok városait is képes elpusztítani. Putyin vasárnap azt is bejelentette, hogy aláírta az orosz tengeri doktrínát jóváhagyó rendeletet, amely az aláírás napjától – július 31-től – lép hatályba. A doktrína részleteit azonban nem hozták nyilvánosságra.
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban az üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Kiemelt kép: REUTERS
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…