Őszöd – Gyurcsány Ferenc beírta nevét a magyar klozet történelembe
Már eleve klozet történelem, hogy Magyarország miniszterelnöke lehetett. Nagyhangú, kommunista gyökerű, illetve kommunista eszmékkel fertőzött pápai proli gyerek, ha az ország kormánykerekéhez kerül gépkezelőnek, abból leginkább ilyesmi származhat, mint ami történt.
Nem azzal van baj, hogy proli gyerek, sőt, az talán érdem is lehetne, ha megnézzük, miből lett a cserebogár. Azzal lett a baj, hogy a magyar nép hagyta magát palira venni a kommunisták által, megint bedőlt a kommunista mesének, aztán ihatta a levét. Mert a palira vétel nagyon palira sikerült. Duplázott is ráadásul, pedig az első kurzust is csak hazugságokkal, trükközésekkel sikerült átvészelni valahogy.
A kommunisták, ha egyszer a hatalomhoz jutnak, nem adják ki egykönnyen a kezükből azt, még ha demokráciában is történik az eset. A diktatúra pedig olyan istencsapása, amit a magyaroknak tudniuk kellene, de hát az egyszerű ember feledékeny, ilyen dolgokban pedig, a világon mindenütt lépre csalható a nép.
Persze az egyén szerepe a történelemben másodlagos, a trendek érvényesülnek, és az egyén csak élére áll a történelmi helyzetnek. Kétségtelenül nem mindegy hogy mennyire talpraesett, fifikás a személy, de hát ez már a szerephez jutásnál eldől. A rengeteg jelölt között az győz, aki a legügyesebb. És még sok egyéb jellemzővel is rendelkeznie kell, mert a farkasok között is a falkavezér választódik ki a maga rendje szerint.
Gyurcsány példája tanulságos, még a bolsevik mentalitás számára is. Ahogy a már erőltetett sportminiszterségből előugrott az első helyre, az tényleg tanítani való a politikában. Az őszödi beszéd is tanítani való: ilyent csak a proli gyerek képes csinálni, pontosabban a proli mentalitásból fakad az ilyesmi. Amikor kétségbeesik az ember, a tanult magatartásminták, a jó modor felvettsége óhatatlanul kitűnik, és előtör a nyomorban született igazi én. A mentális nyomor szüleménye az őszödi jelenség. A proliság nem személyiségi jegy, nem az egyénre jellemző tulajdonság, hanem környezeti tényező. Mint ilyen, kétségtelenül hatással van a személyiség fejlődésére és alakítja is azt.
Ez a jellemző mindig is ott volt Ferikében, és ott lesz, amíg él. Amit a legutóbbi időkben csinál, az, az őszödi vulkán hamuja tulajdonképpen. Szerencsére, már nincs más, csak hamu. Meg a kamu szöveg, az átlátszó handabandázás, a közvetlen környezetének való megfelelés nyomására, más szóval: erőlködés vissza a trónra, de már reménytelen helyzetben.
Tulajdonképpen szánalmas, amit ez az ember csinál. Valamikori tehetségét eljátszotta, nagyon apróra váltotta. És ez az aprópénz a kommunisták között hamar semmivé válik, fillér nélkül marad. Erkölcsi értelemben hulla lett a politikusból, még ha milliárdos is a valóságban.
Hagyd ott a politikát, Feri, és vonulj vissza a kicsalt vagyonnal, mert azt zsiványsággal szerezted, mindenki tudja! Törvényt talán nem szegtél, nincs mitől félned, reszketned, legalább is a mai igazságszolgáltatási gyakorlattól. Jókor voltál, jó helyen, ahogy mondani szokás. De már kártékony a játékod, a kommunista–zsidó–ál-liberális vonulat ártalmas a magyar népnek, ahogy kárára van az egész emberiségnek. Ha tovább erőlködsz, abból baj származik. Beírtad neved a klozet történelembe, elégedj meg ezzel!
Ne erőlködj, ne csináld tovább, mert becsinálsz. Ilyen csúfságot nem kívánhatunk neked Feri, még ha meg is érdemelnéd. Sőt, ha már az érdemeknél tartunk, annak idején Ti emlegettetek valamiféle kötelet, ami persze légből kapott volt. Éppenséggel elő lehetne venni, saját használatra, a klozet történelemben.
Erdélyi János
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
“az öszödi beszéd is tanítani való?
Mindenféle képen! De mint elrettentő példát!!
Hogy,hogyan tud ember(?) ilyen mélyre süllyedni,saját,és tettes társai érdekében,hogy hogyan lehet átverni a hiszékeny embereket. Sem a beszéd(?),sem az idő,sem az ember(?) nem úgy,és nem akkor, ahogyan azt előadta. A hazugságok,hazugságának, az átverését játszotta el, gyenge amatőr színjátszó képességével. Persze sokan bekajálták. Aztán ezek fejében még ő neheztelt,amiért félholtra verette Pestet, idegen zsoldosokkal. Amit a magyar(?) bíróság évek óta maszatol, mert nem lehet normális ítéletet hozni,mert “egyeseknek ez nem tetszene. Kommunista? Még ha az lenne! Egy tehetségtelen,beteg,kapzsi, hatalommániás, köztörvényes ripacs bűnöző.!! A maga fajtáinak ideális balek,akivel a mocskos munkát ellehet végeztetni,aztán ha már nem kell,mehet a levesbe.
Kötél? Mézes madzag! Azt húzogatják egymás orra előtt a választások idején.
gyurcsány ferencnek egyetlen jó tulajdonságát lehetett tapasztalni. Nem tudta megjátszani magát, nem tudta leplezni aljas mentalitását, nem tudta titkolni gaztetteit. Persze az átlag ember csak a jéghegy csúcsát látja, ám orbán viktor esetében a látó ember a jéghegy alá is nézni tud. gyurcsány ferenc csaknem mindenki által kiszámítható volt. orbán viktor álságos, tán minden eddig élt embernél is aljasabb. Itthon kuruc, kinn seggnyaló. Az itthoni kuruckodásért viszont minket büntetnek pl. kötelezettségszegés címen. Ami a legundorítóbb, hogy a kuruckodását kinn írják elő, hogy ezáltal is fejni tudjanak minket. Lefogadom orbán is kilövetne szemeket, ha a helyzet úgy hozná! Budaházy Gyurit miért basztatják egy évtizede? Miért nem parancsolja meg az orbán-pintér rezsim, hogy hagyják békén. Ez rém egyszerű lenne, mivel idehaza az (i)gazságszolgáltatás kézi-vezérlésű! Vattay Szabolcs
Gyurcsány eszköz volt a zsidók kezében. Azért őt tették Medgyessy helyére 2004-ben, mert az ösződi beszéddel bevezetendő megszorításokat már akkor eltervezték.Gyurcsány csak tette a dolgát. Bohóc kellett nyugatnak, aki eljátssza az elkúrót 2006-ban. Ebben már az is benne volt, hogy az MSZP-SZDSZ 2006-o győzelme is betervezett volt. Csak az igazság kedvéért írom, aki hülye volt, az a magyar nép volt. Mert ha az elején megkérdőjelezik az ösződi beszéd hitelességét, amit Gyurcsány nem éppen életszerűen igyekezett bizonyítani, akkor 10-15 ezer milliárddal több pénzük lett volna. Hogy 10 évvel az ösződi beszéd után még azon rágódik a nép, amit a zsidók 2006-ban a szájába adtak, nem nagy fejlődés. És ez nagy baj, mert akik a hiszékenységre építetek, azokl tehetik majd a jövőben is más mesével.
Változatlanul ez a véleményem:https://internetfigyelo.wordpress.com/2013/09/27/a-lathatatlan-hatalom-egyik-babuja/
Kedves fldlakblogroka!
Nem a magyar hülye, hanem a Magyarországon élő kb. 9 millió főre tehető csürhenépség hülye. A MAGYAR genetikailag bizonyítottan faj! Ez ténykérdés, kár vitatni! Vattay Szabolcs
gyéferi a tanú rá, azzal, hogy még szabadlábon flangál,hogy van egy réteg Magyarországon,aki felette áll a törvényeknek(?)! Hogy rá, nem vonatkozik földi ítélőszék. Különben már kényszergyógykezelését, vagy megérdemelt ítéletét töltené!!
Bárhogyan szidjuk ferikét be kell látni hogy végül is bevallotta hogy egy tróger,és a pártja a tagtársai is azok.Most nem firtatom hogy milyen módon. Hogy ugyanezt orbán,és a slepje is megtenné kétlem. Hogy ez a két fő hulladék.Mikor fog a Magyarok Isten előtt felleni nem tudom.Hisz olyan nagy a sor.A Magyar Népből pedig ki kell halni annak a rétegnek,akik vakok,süketek, Ferikéről még csak annyit hogy a zsidó tüntetéseken,vagy bármilyen megmozduláson az első sorokban menetel.A zsidóknak ez a félreállitott elmebeteg már kellemetlen.Ezt tőllük tudom..”De aki nincs ellenünk az velünk”. Egy biztos ez a két féreg ferike -és viktorka beirta magát a Magyarok szégyen töténelmének lapjaira.MMM.