KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Őrizetbe vettek több budapesti rendőrt vesztegetés miatt

bilincsbenA Budapesti Nyomozó Ügyészség vesztegetés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt szerdán összesen nyolc embert hallgatott ki gyanúsítottként, köztük egy a Budapesti Rendőr-főkapitányság állományába tartozó rendőr alezredest, valamint több más budapesti rendőrt és ügyvédet – közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-vel.

A főügyész közleményében azt írta: a budapesti nyomozó ügyészek a Készenléti Rendőrség munkatársainak közreműködésével szerdán kilenc budapesti és egy vidéki helyszínen hajtottak végre összehangolt akciót a rendőr alezredes, valamint bűntársai elfogása érdekében.

Hozzátette: a többi között ügyvédi irodákban tartott házkutatásokon az eljáró ügyészek okiratokat, mobiltelefonokat és számítástechnikai eszközöket foglaltak le, amelyek igazolták a bűncselekmények gyanúját.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség a házkutatásokat követően, vesztegetés bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt gyanúsítotti kihallgatásra állította elő a rendőr alezredest, valamint három rendőrtársát, három budapesti ügyvédet, továbbá egy civilt.

Az eljárás során három rendőrt őrizetbe vettek, az ügyészség valamennyiük esetében indítványt tesz az előzetes letartóztatás elrendelésére. Az ügyben még további gyanúsítotti kihallgatások várhatók – tették hozzá.

Szerző: MTI – http://www.vg.hu/

Az Info Rádió értesülései szerint a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa a vesztegetéssel gyanúsított rendőröket előzetes letartóztatásba helyezte a mai napon.

NIF

Ez is érdekelheti:  Szijjártó Péter: Trump felmosta a padlót Ursula von der Leyennel - Brüsszel a feje tetejére állította Európát

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!