KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Őrizetbe vették Simon Gábort

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Simon Gáborb_őrizetbe vételA Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg Simon Gábor volt országgyűlési képviselőt, majd a kihallgatást követően őrizetbe vette a gyanúsítottat. Mesterházy Attila egykori helyettese hamis, egy afrikai országban kiállított útlevelet szerzett, majd megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére egy magyar banknál bankszámlát nyitott – közölte az ügyészség.

Az ügyészség közleményében azt írja, hogy az újonnan közölt megalapozott gyanú lényege szerint Simon Gábor egy saját személyi adatait tartalmazó, hamis, egy afrikai országban kiállított útlevelet szerzett, majd megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére egy magyar banknál bankszámlát nyitott. A cselekmény felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas – közölte az ügyészség…

Falazás?

Az Országgyűlés mentelmi bizottságának álláspontja szerint az a gyanú merül fel, hogy Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője falaz a Simon-ügyben (http://mno.hu/belfold/mesterhazy-attila-falaz-a-simon-ugyben-1215076). Erről Rubovszky György, a bizottság KDNP-s elnöke beszélt hétfőn Budapesten újságíróknak a testület zárt ülése után.

A gyanúsítotti kihallgatást követően a Központi Nyomozó Főügyészség őrizetbe vette Simont. Az ügyészség azért döntött az őrizetbe vétel mellett, mert a nyomozás adatai alapján megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával, tárgyi bizonyítási eszköz, okirat megsemmisítésével, meghamisításával, elrejtésével meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást, valamint – az újabb bűncselekmény elkövetésére is tekintettel – megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el. Simon a gyanúsítotti kihallgatáson tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, és a gyanúsítással szemben panasszal élt.

Február 4-e óta nem tudjuk, honnan van Simonnak a 250 milliója

Február 4-én a Magyar Nemzet írt elsőként arról, hogy Mesterházy egykori helyettese, Simon Gábor évek óta hatalmas, csaknem 250 millió forintos vagyont parkoltat egy osztrák pénzintézet számláján, amelyet nem tüntetett fel egyetlen vagyonnyilatkozatában sem. Azóta a politikus kilépett a szocialista pártból, lemondott mandátumáról, az ügyészség pedig február 18-án gyanúsítottként hallgatta ki. A Központi Nyomozó Főügyészség az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntettével, valamint kétrendbeli magánokirat-hamisítás vétségével gyanúsítja a volt országgyűlési képviselőt.

Ez is érdekelheti:  Cáfolják Washingtont az oroszok

Mesterházy hallgataggá vált

Mesterházy Attila, a baloldali összeborulás közös miniszterelnök-jelöltje a Simon millióinak eredetét firtató, a szocialisták számára kínos kérdéseket megelőzendő, eltűnt a nyilvánosság elől; csupán annyit árult el, hogy szerinte Simon 240 milliója nem pártpénz, „az azt megelőző életével kapcsolatos forrásfelhalmozásról van szó, amennyire én tudom”.

Vigh László, a Fidesz–KDNP zalaegerszegi képviselőjelöltje Mesterházy fórumát megelőzően reményét fejezte ki, hogy „24 nap bujkálás után talán éppen itt lesz Mesterházy nagy pillanata, amikor felhagy a tereléssel, férfiasan kiáll a magyarok elé, és elmondja őszintén, mit tud Simon eltitkolt százmillióiról”, és azt is elmondja, mit beszélt négyszemközt egykori helyettesével. A pártelnök mellett a szocialista párt álláspontja is kitérő, a párttagok számára előírt hivatalos álláspontja semmi másra nem törekszik, mint hogy törölje a politikussal fennállt vagy fennálló bárminemű kapcsolatot.

Forrás: MNO

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Őrizetbe vették Simon Gábort

  1. Szerintem meglopta az MSZP kasszáját ez a zsidó szarházi,és a pártnál bajban vannak,mert nem tudják a pénz eredetét igazolni,és így inkább tagadják,hogy pártpénz lenne.
    Dolfi

  2. „Ha eleged van a 24 év tolvaj milliárdosainak tobzódásából, akik sikerrel osztották meg a nemzetet,
    ráadásul velünk ásatják az árkot, ami már szakadék, mást kell bejuttatni a parlamentbe.
    Akik vállaltan a „kisember” munkások, parasztok, munkanélküliek és értelmiségiek érdekeit képviselik. Pl. a Munkáspárt: http://www.munkaspart.hu/images/dokumentumok/pdf/programA4.pdf”

  3. Egyet politikai érdekből megfogtak azok közül, akik az államadósság kétszeresét kitevő pénzt kilopták Magyarországról. De ez csak egy! Módszerei pontosan bemutatják, hogy országunkat bűnözők irányítják.
    Íme a bizonyíték: ha nem bűnözői érdekcsoportok kezében volna a hatalom, akkor fel lehetne göngyölíteni az országot tönkretevők személyét és számláit. Meg lehetne fejteni, hogy hová és kikhez vándorolnak el a magyar milliárdok. A bűnözői érdekkörök beszőtték a teljes államgépezetet.
    Nagy Péter

    1. Ideje volt véget vetni ennek a – hívnak nem megyek – játéknak.
      Az átlagembert előállítják,ha tanúként akarják meghallgatni és nem jelenik meg.
      MAGYAR EMBEREKET AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSBA,HOGY LEGYEN IS IGAZSÁG!!!

Hozzászólás a(z) Kovács Imre bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük